Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-28 / 17. szám

tattam 16 léleknek. Még- igy nem éreztem az elhagyatás fájdalmát, mint itt, s pályám eddig nem vélt nehézségei itt tűntek fel előttem. A németek tudtak énekelni, ugy a hogy, magyarul csak én magam énekeltem. Délután kimentem szegény híveinkkel a temetőbe, s itt is prédikáltam, beszenteltem imádsággal a temetőt, megáldottam minden sirt egyenként, s a kik jelen valának, sirva köszönték meg azokat, melyeket értök tettem, s kértek, hogy juniusba menjek el megint Isten beszédével és vigasztalásával. Ezeken kivül, még más kötelesség is várt itt reám. Két ifjút kellett confirmatióhoz készítenem, s pár nap alatt, mert tovább őket nem hagyhatám és soká nem kérhettem. Az egyik egy fiu, midőn kérdém tőle, hallottad-e az Isten nevét ? nemmel felelt. S mintha tört döftek volna lelkembe. A többit elhagyom, megtanítottam, coníirmáltam s urvacsorájában részesítettem. A másik egy gyógyszerész leánya, már a mi szólásunk szerint eladó leány s német. Itt izzadtam meg ugyancsak, midőn órákig németül kellett tanítanom a vallás föigazságait, nekem, ki nemcsak hogy német nem vagyok, de a németnek nyelvét is gyarlón értem. — Magam is csodálkoztam magamon, honnan tudtam minden könyv nélkül órákig német nyelven tanítani. Isten megsegített. A confirmálás megtörtént amazzal együtt másnap reggel, s ugyakkor megterítve levén a szent asztal, az előbbi napon jelenlétemet nem tudva, némely elmaradtak jobbára evangélikusok jöttek egyenként úrvacsorájával élni, sok meg is gyónt egész római módon, elbeszélte vétkeit, s én ha már igy történt, némelyiket, ki megérdemlé, megfeddettem, hogy földre borulva sirt. Mintegy 14-et áldoztattam meg igy is, s reggeli 8 órától 1 óráig tartott mind ez. De jött elő még más is. Egy római kath. halálhoz közelgő beteg hozzám küldött esedezve, hogy áldoztatnám meg; hallotta, hogy én ref. pásztor vagyok, de kívánja, könyörüljek rajta. Én keresztyéni kötelességemnek ismertem, hogy hozzá elmenjek s tápláljam lelkét; el is mentem (már második esetem vala ilyen), s nem kívántam, hogy református legyen, mint a r. katholikusok szokták, hogy rómaivá legyen, különben nem imádkoznak velők. Tárgyrokonságnál fogva meg kell említenem, hogy Ploeslen a kórházban a tanítót betegsége alkalmával meglátogatván, egy római kath. beteg kért, vegyem át, református lesz, régen arra vágy, imádkozzam vele; s én nem vettem át reformátussá, ha egészséges lesz, mondám, majd akkor; de azért nem vontam meg tőle a lelki vigasztalást. S Isten látja lelkemet, hogy ezeket csak azért hozom fel, hogy immár elhagyva azt, a mi volt, mozdulna meg ott, a hol kell, a krisztusi szellem s újélet várva-várt kikelete. Megint oly hosszas valék, pedig alig van a fogalmazásra lelki erőm. Isten önökkel a távolban! A haza szabadságának evangyéliomi igéi közt, hallják meg a pusztaságból menő árva szót is, hogy az önök jósága által a pusztaság is viruljon fel győzelemmel, diadallal! Oláhország. Buzó, april 6, 1861. Czelder Márton reform, lelkipásztor. KÉRELEM A „BUKARESTI KÖZLÖNY" ELŐFIZETŐIHEZ. Néhány héttel ezelőtt tudósította t. Koos Ferenc ur a „Bukaresti Közlöny" előfizetőit, hogy az előfizetési pénz minden hiány nélkül van kezei között. Most a dolog ugy áll, hogy az eddigi ingyen szerkesztés mellett is, a körülmények miatt a lap többé nem folytattathatik. A körülmény a politikai nehézségeken kivül az isjhogy a begyült előfizetési pénz a lap kiadhatására kevés; s mind a szerkesztő Oroszhegyi Józsa, mind a kiadó Koos Ferenc urak fáradozásaikon kivül saját erszénvökből a lap fentartására pótlékot nem fizethetvén, határozott megegyezésükből nyilvánítom, hogy a lap megszűnik. Most nekem a t. előfizetőkhöz egy honfiúi kérésem van. A Bukaresti Közlönynek szellemi érdekén kivül anyagi célja moldva és oláhországbani iskolák segélése, gyarapítása. Van itt Oláhországban egy hely, hol csak református majdnem háromszáz lélek van s mind magyar, Ez Ploest, hova egy magyar iskolát kell állítanunk, mely református lesz ugyan, de minden fekezeti különbség nélkül befogadja az elhagyatott magyar születésü gyermekeket, hogy megmaradjanak a magyar nyelv és nemzetiségnek. Egyes ember vagy társulat pár forintot meg sem érez. S én nem hiszek magyar embert, ki az elhagyatottaktól, véreinktől pár forintot sajnálná. Méltóztassanak azért egy ref. magyar iskola alapítására ajándékozni a Bukaresti Közlöny előfizetési diját. A pénz hat hétig még t. Koos Ferenc urnái lesz. S mert az ügy szentsége mellett is a kényszerítés távolról sem célunk : a kik a kért célra nem ajándékoznák azon pár forintot, hat hét alatt méltóztassanak azt Pestre megírni Dr. Ballagi Mór urnák, a Prot. Lap szerkesztőjének; s a visszakivánóknak visszaküldjük a pénzt; a hat hét alatt nem nyilatkozóknak nagyon megköszönve hazafiúi ajándékait. Koos ur akkor nekem a pénzt átadandja, s én a nagylelkű honfiak neveit az iskola alapitói gyanánt sorozom be érdemlett emlékezésül! Hazafiúi kérésemnek sükerét minden jóktól várom és remélem! Oláhország. Rimnik, april 8. 1861. Czelder Márton a Moldva és Oláhországban szétszórt ref. magyarok lelkipásztora. A lapok szerkesztőit bizalommal kérem e sorok átvételére. Szerkesztőségünkhöz beküldött következő 3 érdekes irodalmi újdonságra hívjuk fel az olvasó figyelmét: 1) „A nemzeti mivelődés alapja." Irta Karcsanyéki G. (álnév). Ára 1 ft. 40 kr. — 2) „Történeti és vallástudományi értekezések." Irta Löw Lipót, szegedi főrabbi. Ára 80 kr. — 3) „Alkotmány-zsebkönyv," magyar publicisták számára, közzétette Osztróvsky József. Ára 20 kr.