Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-28 / 17. szám

IGÉNYTELEN VÉLEMÉNY ERDÉLYBŐL. Az erdélyi helv. hitv. anyaszentegyház 1861. évi közzsinata jegyzökönyve 69-dik száma alatt vélemény adásra szólitja fel az egyházmegyéket, a mint értesültünk a marosi egyházmegye ezeri indítványára : ,,Minö intézkedés tétessék az oly lelkészekre nézve, kik, habár nem követtek is el oly törvényellenes hibát, miért törvény utján beperelhetök, s illetőleg büntetendők lennének; de mégis azon kedvetlen helyzetbe jönek, hogy ellenük ingerült hallgatóik között papi szolgálatuk nem lehet célnak megfelelő." A tétel oly simán van felállítva, hogy első látásra helyesnek hinné az ember; de ha figyelemmel vizsgáljuk, aligha vissza nem borzadunk tőle; mert ugy jő ki belőle, hogy törvényes firma alatt^ szeretne büntetni, ott, hol törvény szerint büntetni lehet.—Szép sima a pázsit, de kigyó lappang benne, — csendes a viz felszíne, de fenekén prédát les a cápa. Az erdélyi helv. hitv. anyaszentegyház közzsinata — ha jól emlékszem — 1842-ben törlötte el a dislocatiót, és törvényt hozott, miszerint papot csak akkor lehet egyházából elmozdítani, ha vétke méltatlanná teszi papi hivatala folytatására, kisebb hibáiért törvényszerűen lakolván illető egyházában. Szép, nagyszerű, a kor igényeinek megfelelő törvény, mely a papot conventiós cselédből, hivatala méltóságának megfelelő állásra emeli, és igy fényt áraszt az anyaszentegyházra. És most törjünk rést a papság ez arany-bulláján, — tán csak azért, mert némelyek kezét kissé megköti, — a rés aztán rövid időre tágas kapuvá szokott nyilni. Törjünk rést, és mi üdv háromlandik belőle a papságra ? Veszteni fogja nagy rész lelke önállását, és hogy lételét biztosítsa, szolgailag csoportosuland, az e tárgyban szabad kezet nyert, — nélkülünk a szokás és törvény által is, — ínég pedig successionaliter, örökös, és igy a közvélemény ellen is vértezett egyházi hivatal árnyékába, s könnyen elfelejtendi, hogy neki a szabadság, nem a szolgaság lelkét kellett vennie, — felejtendi az evangyélium, s ebből kifolyólag a protestántismus szellemében mindeneket megvizsgálni, és a mi jó, csak azt tartani meg. Törjünk rést, és mit nyer az anyaszentegyház? szabad ember helyett a papban szolgát, kit az utcáról fogadott be, és mihelyt kedve tartja, újból kilökheti, hogy hurcolja magával rongyos gyermekeit, mig valahol könyörületből újból befogadtatik. Váljon egy ily megalázott, és ennél fogva majd mi tekintélylyel sem biró egyén működése, lehet-e az egyházra nézve oly üdvhozó, mint különben lett volna ? Ugy hiszem, nem. Törjünk rést, és bizonyosan nyerni fognak azok, kiknél a főcél nem az anyaszentegyház dicsősége, hanem önhasznuk, vagy tán bosszúvágyuk kielégítése. Szép nye-Temény, mely a világ által rég időktől fogva, — nem tudom méltán, vagy méltatlanul, nyakunkba akasztott nepotismus, simonia, és engesztelhetlen gyűlölet bűneinknek rovását, tán minden nap egykét uj vonással nevelendi. De nem is tudom, mi lehet az az indítványban felállított, törvény szerint nem bün; de a mit mégis büntetni kellene, még pedig törvényes firma alatt. — Tán a népszerűtlenség ? Oh ez nagyon bajos nálunk. Van hely, hol csak részben lehetséges; mert az egyházban egymást gyűlölő pártok vannak, és a pap bármelyikhez szegődik, a többiekre nézve nemcsak népszerűtlen, söt gyűlöletes is,—van földes ur, és volt jobbágy, s a kettőre nézve még ki nem tisztázott enyim és tied kérdése, mibe a pap akaratja ellen is bele sodortatik, s csak egy kis inspiratio kell és a tűz — uti exemplum docet — nagy lángra lobban. Gondolatom szerint egészen más egy papban megkívántató népszerűség, mint ama mindennapias, mely mindennek tetszeni kiván, és minden áron. A pap tanit, és vigasztal, és ha igen mindennapiassá lelte magát, vesztett hatásából, neki ugy kell viselni magát, hogy tiszteletét akkor is kiérdemelje, mikor a nép applaususát, — mit gyakran önméltóságunk megtagadásával kellene megvásárolni, meg nem nyerhette. Van hiba, elismerem; de ha figyelemmel megvizsgáljuk, ugy találjuk, hogy legtöbb ott van, hol az önkény, a nepotismus tért talált magának. — Van hiba másutt is; de vannak canonaink azoknak megbüntetésére, és a hol nem volnának, inkább még ujakat alkossunk, csak azt a megalázó dislocaliót ne hívjuk uj életre. — Szabályozzuk a nálunk olyannyira rendetlen kepe fizetést, hogy ne legyen kénytelen a pap minden egyes fizetővel személyes érintkezésbe, és többnyire súrlódásba jöni, — határoztassék az összegbe, az egyházi elöljáróság által befizetendönek. — Szabassék törvény, és alkalmaztassák, vagy eszközöltessék kemény büntetés az ellen, — bár ki legyen is, — ki többnyire haszon, vagy bosszúvágyból, ingerültséget idéz elő az egyházban a pap ellen. Én megvallom, nem emlékszem oly esetre, hogy egy is az ily kolomposok közül, — bármely méltatlanul is támadta meg papját, valaha legkisebb büntetést kapott volna; néha inkább dicséretet. — Es ha mindezek mellett is maradna fen még valami hiba, jusson eszünkbe, hogy valamint mindenütt e nap alatti világban, ugy az egyházban is teljes tökéletesség nem lehet; — jobb tűrni keveset, mint egy-két hibás ablak tábláért lángba borítani az egész házat. A képnek csak árnyoldalát rajzolhattam, mert bár mennyit kerestem fényoldalát, megtalálni nem tudtam, és bevallom, nem előítélet, de a mindennap bizonyult tapasztalat vezetett arra a meggyőződésre, hogy a gyermek, bárhol kereszteltetik is meg, visszaüt édes apjához. Hiszem, és teljesen meg vagyok győződve az iránt, hogy azon nemes érzelmű érdemes férfiak, kiknek leikökben a fenemiitett, a papság méltóságát biztosító törvény eszméje fogamzott, kik annak életet adtak, azt mint életrevaló, jó reményű gyermeküket féltékenyen megörzendik, és nem engedik meg, hogy az irt indítvány terhéből elöállandó idétlen szülött, amannak örökségében osztályosul, bármely kis részben is elismertessék; mert a mint előre látható, ez majd azt fogja mondani: „Si mihi turpaeque meae par esse potueris" stb.