Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-28 / 17. szám

szóval az észrevételek világa, mely után ama tudományok készülnek, maga is különültségben tűnik föl; a tárgyakat ö maga is részletenként terjeszti elö. Nem igy azonban a bölcsészel; mint a mely néma tapasztalat kíilönültségei szerint, nem kivülröl vett, különféle elemekből összeszerkesztett ismeret; hanem a dolgok eszmei létének, vagyis azokban levő okosságnak, észi szükségességnek kimutatása. Igazolása más szóval annak, hogy a dolgok igazsága, a bennük nyilatkozó ész, melyben azok mind megegyeznek, a mit a vallásos hit szebben ugy fejez ki, hogy: Egy az Isten, a ki mindeneket teremtett. A bölcsészetben tehát dilettánskodni nem lehet. S a ki ezt akarná tenni — ki egyes, kikapott tételek ismeretével akarná annak ügyeit intézni: az eo ipso bezárta maga előtt az annak szentélyébe vezető ajtót; annak bölcselkedése nem egyéb kontárkodásnál. Nem tehetek róla, hogy Brassai kéz alatti philosophiai pőrében maga szolgáltatott bizonyságot arra, mikép ezen Ítélet az ö bölcselkedésére is alkalmazandó. A második közleményben ugyanis (Korunk 71. sz.) Brassainak saját szavaiból veheti ki az olvasó, a mit én fölebb mondottam volt, hogy az ö polemizálása nem a Hegeli bölcsészet, hanem annak egyes kikapott tételei ellen van irányozva. ,,Nem szabad-e nekem" — úgymond a többek közt—Hegel egy, vagy más állítása ellen kikelnem, ha szinte nem tudnám is, mit mindent hozott ő fel támoga • tására munkái 19. kötetében ? Más volna, ha én a Hegel egész philosophiai rendszeréről akarnék írni. Akkor igazán lehetne kívánni tőlem, hogy öt át meg áttanuljam; de igy — hol a bün ?" Ezt maga Brassai mondja, elég világosan és érthetően ; még pedig nehogy a vádiratomat biráló szemlésznek alkalmat adjon, feddöleg állítani szembe az ő léha modorával az én komoly fejtegetésemet, — mondja egész komolysággal, sőt buskomorsággal (nb. ez elmésség akar ám lenni); s még példát is hoz fel erősségül, hogy nevezetesen felöle akár egy egész füzetet, vagy könyvet írhat teli szemlész a „szélfordulás theoriája" elleni polémiával; s akár legyen, akár ne legyen igaza, ö azért soha nem fogná mondani: „látszik, hogy ez a szemlész nem ismeri Dovet, s nem tudja mily nagy phisicus, jelesen meteorologus ö." Ehhez nem kell commentár. Tisztán láthatja az olvasó, minő fogalmai vannak Brassainak a bölcsészetről; — neki ép ugy lehet egyes philosopiai tételek ellen polemizálni, mint egyes természettani theoriák ellen. Ám szabadítsa föl magát Brassai, ha neki tetszik, ilynemű polemizálásra s tartsa magát akkora philosophusnak, a mekkorának csak akarja: de azzal ne áltassa magát, hogy ily fogalmaival mások is annak tartják; legkevésbbé pedig azzal, hogy ily kiváltságok usurpálása — az igazság keresés törvényeinek lábbal tapodásaért szárazon maradjon. A tudomány és igazság nem ismer kiváltságos osztályokat, itt mindenkinek egyenlő jogai, egyenlő kötelességei vannak. — Azért, ha még egyszer oly nagy tudós volna is valósággal, mint a mekkorának némelyek képzelik, s még egyszer oly alaptalan handabandát ütne a bölcsészet mezején: ha senki más nem is, én mindenesetre felemelném szavam, s védelmére kelnék [a tudomány szent jogainak. Most is tehát mindaddig, mig a philosophiai köztudat által eg yértelmüleg vallott azon igazságot, hogy a bölcseleti rendszer szétdarabolhatlan egész, hogy annak egyes tételeit csak az egész rendszer alapos ismerete mellett, lehetséges helyesen és világosan érteni: a mig mondom ez igazságot megerőtlenitve és ledöntve nem látom: addig nem állhatok el kimondott nézetemtől; lehet Brassai — nagy mathematikus, llnguista — lehet minden egyéb; — de philosophiája — csak satyrája a philosophiának. Valóban, neki a philosophiáról igen alantjáró fogalmai vannak, s azon hitben látszik lenni, hogy arra semmi különösebb adomány nem kívántatik. — A védiratomat biráló szem lész azon állítására, hogy a Hegel philosophiája olyan volna Brassaira nézve, mint uj bor az ó tömlőben: egész naivul azt feleli, hogy mikor a Hegel philosophiája nemcsak uj, hanem a divat és dicsőség tetőpontján volt, ö a 30-ak körül járt. Elég vén arra, hogy megérthesse, és elég ifjú (uj tömlő), hogy megtarthassa. — De nem tetszett, nem bűvölte el a divatos philosophia. — Azt mondta a róka is a szőlőre, melyet el nem ért, hogy „non dum matúra, —• nolo acerbam sumere." A bölcsészet barátai méltán fognak csudálkozni, hogy oly polémia ellen, melynek irója ily nyilvánságos testimonium paupertatist ad ki maga mellett, a legcsekélyebb fáradságot is vettem magamnak cáfolatot irni. Én mégis azt hiszem, tartozunk a felelettel, nem annyira Brassaira, mint az ügyre való tekintetnél fogva, a mely ily megtámadással szemben valósággal kettős léptekkel baladhat előre. — Nem kétlem tehát, hogy a védiratomat biráló szemlész is lefogja róni ebbeli tartozását; anynyival inkább, mért Brassainak e pöre jó részt ö ellene látszik irányozva lenni. Ez ok miatt én a specifice ő hozzá és ellene intézett részét a pörnek — a mennyire lehet érintetlen kívánom hagyni; s azokra fogok szorítkozni feleletemben, miket a phalanxhoz, s némileg hozzám, mint theologushoz, intézve mondott el a tudós pörlekedő. Brassainak fixa ideája, hogy a Hegel-féle philosophia elbukott. — Nem fogy ki ennek folytonos emlegetéséből, ismétléséből. „El biz az, el van bukva a Hegel-philosophia, elsülyedve a tátongó mélységbe, mely a többi rendszereket is rövidebb, hosszabb uralkodás után elnyelte." Még egy elmés verset is idéz rá : „Haza takarodtak a jámbor vendégek, Csak néhány szilajabb maradt a bor mellett." És hogy magát körül sáncolja, nehogy egy nem védett, vagy nem védhető ponton reá rontson a forinidabilis tábor; bővebben is megmagyarázza a dolgot ilyeténképen: „Midőn én — úgymond — a Hegel-philosophia elhunytát állítom, értem alatta annak a philosophiai nagy ága-