Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-14 / 15. szám

is, hogy vagy tegyék le hivatalukat, vagy engedelmeskedjenek a felsőbb rendeleteknek, különben letett esküjük elleni bűnt követnek el. Tudta ezt az a.-zempléni kormányszék mindig, s nem szorult e részben senki figyelmeztetésére. S ha közlő — mint állítja — jelen volt az e.-megyei gyűlésen, igen jól tudhatja, hogy ott szóba sem jött a t. K. J. lelkészsége. Ha bekövetkezik az esperesi engedélyben kitűzött ideje a hivatalba leendő belépésének, melyet a főt. egyházkerület is megerősített: akkor minden közbeszólás nélkül, okvetlen elfoglalandhatja helyét. Az sem célja az egyházmegyének, hogy az egyházkerületet, kimondott Ítélete visszavonása végett megkeresse, pedig, ha ezt tenné is, épen nem követne el oly törvénytelen és céltalan lépést, mint közlő hiszi, mert hiszen, miért ne lehetne a roszul értesült egyházkerületről, a jobban értesítendő egyházkerületre hivatkozni ? De az egyházmegye jelenleg ezt nem teszi. E részben csupán azt mondta ki, hogy az egyházm. autonómiáján, szerinte elkövetett sérelem tárgyában, tiszteletteljes, de azért komoly felterjesztés tétessék a főtiszt, egyházkerületre; s kétlem, ha találkoznék-e oly protestáns ember, ki az egyházmegyének, mint az e.-ker. kormány szerves részének, ezen jogát kétségbe merészelné vonni ? Megjegyzem végre, miszerint olvasván közlő azon észrevételét, hogy az a.-zempléni esperes az egyházlátogatást személyesen nem végezvén, — kárionszerü kötelességét elmulasztja : azonnal átforgattam a tályai egyház ez ügyre vonatkozó jegyzökönyvét; de semmi nyomára sem akadhattam annak, hogy Tályán az esperes, mint egyházlátogató valaha megjelent volna. Ennek igen természetes oka az lehet, hogy az alsó-zempléni esperesek, egyszersmind a s.-pataki főiskolának is egyházi algondnokai levén, azon időben, mely felsőbb rendeletnél fogva az egyházlátogatásra van kijelölve, a főiskola ügyeit intéző egyházker. küldöttség tanácskozásain kell jelen lenniök; ezen megjegyzés reménylem, megszünteti egy kissé azok fájdalmát, kik az esperes urat, mint visitátort oly igen szeretnék körükben tisztelhetni. Anti János e.-megyei jegyző. — KÜLFÖLD. MISSIOI LEVELEK, Dr. BALLAGI MÓRHOZ. V. Még mindig reszket lelkem, mint a megpendített, vagy az elszakadásig szólt hur, a keserves küzdelmek miatt. Ily fáradtnak és kimerültnek soha nem éreztem magam, imádkoznom kell, hogy meg ne törjek. Ne aggódjanak azért önök rajtam, megsegít az Isten ! megdicsőíti az irás szerint az erőtlenekben az ö erejét és hatalmát. — Mult levelem könyes sorai után, minden egyebek mellett az iskolát, az elhagyatott kis gyermekeket tanítottam minden nap délig, délutánonként pedig az összegyiijthetett ifjakat, fölnevelkedetteket tanítottam szent vallásunk ágazataira, s az erkölcsi törvény kötelező szeretésére , teljesítésére. Itt sokkal nehezebb vala a boldogulás, mint Pitesten; ezt ezelőtt pár héttel innen küldött levelem is eléggé bizonyítja. Mint Pitesten, itt is könyvnélkül kellett, hogy tanuljanak hitet, élő beszédből élő hitet. A mi az összegyűjtést illeté, ez nem egy napi fáradságba került; annyival is inkább, mivel a szétszóratás mellett, az összeszedés ellen más is munkás vala. Mivel sem erőm, sem időm nincs, megengedjenek önök, ha mindent el nem sorolhatok. Ez lehetetlen nekem most. Tehát a dologra. 36 ifjút szedtem össze s confirmáltam húsvét első napján; mind magyar, egyen kivül, kit németül kellett a szükségesekre megtanítanom. — Ezen 36 között pedig voltak megélemedettek is, házas férfiak, nők, a legidősebb köztök 38 : azaz harmincnyolc esztendős lévén. Istenem! igy kellett itt a bujdosóknak átmenniök az életen, gyermekes szülék imádkozni nem tudtak, s miként taníthatták vala imádkozni gyermeküket! Nem feledhetek ki itt egy esetet: midőn keresgéltem őket, s már vagy 30 egybegyűlt egy kovács műhelynél, megszólít egy legény, elébb, a mi itt szokás, kérvén kezem, hogy megcsókolja : tiszteletes atyám! én nem vagyok református, de unitárius; barátaim beszélték, hogy igen szép az a vallás, melyet atyaságod tanít, én is elmennék, szeretném megtanulni, — jól van, szívesen várlak, s ezt is megtanítván, confirmáltam. Mivel a confirmátió alkalmávali eljárásomat előbbi levelemből már ismerhetik önök, ezt nem ismétlem. Csak annyit mégis meg kell említenem, hogy ez a legmeghatóbb vala, és senki nem volt, ki a legnagyobb megindulás és figyelemmel ne kisérte volna az egészet. Pedig sokan valánk, nem is fértünk. Egy nem oly igen nagy szobában 110—120 ember ülve, állva, ki hogy tudott, s azért várt, három négy óra hosszig. — Virágvasárnaptól kezdve már jöttek más hitfelekezetűek is; s nagypéntekenshúsvét első második napján sokat lehetett látni, kinek az evangyéliom beszéde és hatalma meggyőzte lelkét. Prédikációm eredményeül csak annyit kell felhoznom, hogy most kezdik már érteni és becsülni szent vallásunkat, a más hiten levők. Én confirmatio alkalmával egyszerűségünk okait körülményesen megmagyaráztam, mint szintén az uri imádságnak egyes kéréseit és több ilyest. — S mily nagy öröm, hogy e képzelhetetlen állapotban levő népet figyelve s megindulva láttam. Az urvacsoráját mindkét napján a husvétnakkiszolgáltattam,mintegy 81: mondd nyolcvanegy embernek. Az itteni népességet ebből is meglehet ítélni, holott volt még néhány, kit találtam, s kit nem láték jelenlenni, s kérdezvén később, okul adták a szegénységet, melyre én, mint kellett, feleltem. — Ünnep más napján még egy kegyeletes kötelesség várt reám! — Van itt egy, a bujdosottaknak vallásfelekezeti különbség nélkül ajándékozott temető, de melyhez, mióta a kath. püspök itt volt,, s beszentelte, a római kath. testvérek tartanak nagyobb just, S már arról is gondolkoztak, mint mondák, hogy csak az övék legyen. Ezen temetőben csak egyszer volt prot.r pap s igy, a kik ott feküsznek protestánsok, mind megáldat-. *