Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-14 / 15. szám

Most, ha valaha, szükségek szüksége, hogy édes hazánk protestáns fötanintézetei bölcs elvek szerint nagy korunkhoz alkalmaztassanak, s a szellemi haladást képviseljék, különben a keresztyénség megjelente után első nagyságú eszme — a protestantismus — hervadozásnak indul, nagy hivatásának akkor felelvén csak meg, ha korona gyanánt a tudomány ragyog fején. E korona drága kövei a tanintézetek, hatványozni kell becsértékét a drága köveknek, közrészvét, közbuzgóság, közáldozat által. Elég régóta hordja a nyolc millió magyar keblében azon hattyudalszerü fájdalmat, hogy nincs a nagy földkerekségén egyetem, mely a tudományokat állandón Árpád nyelvén müveiné, azaz nincs magyar prot. egyetem, pedig addig magyar prot. theologia és bölcsészetröl szó sem lehet. Az egyetem megannyi támoszlopai a középtanodák, legújabban lelkeseink ezek átalakitásán foglalkoznak, ide kivánok én is hozni egy porszemet, midőn a történelemről, mint algymnasiumi tantárgyról véleményezek. A történelem kétségkívül egyike a legfontosabb tantárgynak; ö a jellem képző mestere, ö azon szobrász, ki a legdrágább anyag, — az ifjak kedélye s lelkületén gyakorolja alakitó hatalmát. — Kérdjük meg a mezei élet egyszerű fiait, ugy találandjuk, hogy a szent történelmi képek emlékükben el nem homályosultak, s mind végig követendő példák gyanánt emlegetik. — S ha még meggondoljuk, hogy a nemzeti öntudat és hazafiság nemes virágainak is ő adja a legtáplálóbb termő földet: akkor különösen nekünk, magyaroknak e tudományra nem kis súlyt kell fektetnünk. A történelem tulajdonkép felgymnasiumi tantárgy, de előizlelőül, bevezetőül igen helyesen taníttatik az algymnasiumban is oly mérvben, mint a tiszántúli egyházkerület gymnasiumi szervezetében kijelöltetett. Első lépcső saját édes nemzetünk történelme s aztán az általános. Igy természetes az emelkedés. Az általános történelemre egy év van kijelölve, taníttatván az a IV-ik osztályuaknak. Elég is ennyi egyelőre. De hogy a tanitás sikeres legyen: a lehető legjobb tankönyvre van szükség. Ez okból álljon itt e kérdés: „Milyen legyen a történelmi tankönyv az algymnasiumban ?" S mig avatottabb elmék erre felelnének: megkísérlek én is csekély erőm szerint s némi tapasztalatom után egy kis tájékozást nyújtani, midőn felelet gyanánt vázolandom, milyen legyen a történelmi tankönyv, 1. alakilag, 2. anyagilag és 3. minő pótkönyv ébresztene öntanulásra vagy önvizsgálódásra. 1. A történelmi tankönyv alakjára nézt az eddigi modor, a „párhuzamos tárgyalás, t. i. csak nem minden nemzetnek lehető elöl kezdett történetinek egymás mellé rendeélse, elhagyandó: mert a tanonc fejében az észtani egymásután helyett, évek és tények zűrzavarát idézi elő ; p. o. midőn a görögök történelme (Beck szerint, ki müvében a németek történelmére látszik a fősúlyt fektetni) levezettetik Nagy Sándor utánig (200. Kr. e.), akkor a gyermek elméje természetes rend szerint folytatásra várna, s ím újra visszavezettetik a már hátmögben elmaradt Róma alapítására (775. Kr. e.). Még feltűnőbb az elmének előre és hátra ráncigálása a közép- és uj korban a szereplő népek többülése miatt. A rendszerért — melyet az ifjú elme még nem lát, következőleg nem élvez — a könnyen felfoghatóság és az észt annyira képző láncozatosság esik áldozatul. Hogy tehát e nagy bajon segítve legyen, cseréljük fel az eddigi modort a haladványos tárgyalással. — A történelem egyéne az emberzet, ez mint egy tekintendő, mint egy család nézendő. Ekkor a nemzetek — mint csak tagjai a népek családja az emberzetnek — alárendelvék az egésznek s csak akkor és annyiban hozatnak szóba, a mennyiben az összesnek fejlődésére kitünöleg befolytak. Úgyis homályos, úgyis keveset tudunk népek eredetéről, azzal hát nem kell sokat törődni; ragadjuk meg azon ponton a szereplő népeket, hol világtörténelmi tényeket miveltek s igy folytassuk jelenig; főszabály: soha vissza nem menni, sem meg nem állapodni; ekkor látni fogjuk, mint nyomulnak a történelem színpadára a zsidók, persák, görögök, macedonok, punok, rómaiak, hunok, góthok, arabok, normanok, magyarok, németek, angolok, frankok stb. stb. s mint adják át a tetőző események láncszemeit egymásnak. Mit sem rontja a következetes haladást, ha ugyanazon nemzet több izben szerepeltetik — mert a fő — az egységes emberzet, nem változik. A csin, s öszhang kedvéért megkívántatik még az is, hogy a korszakok és mellesleg évek ne említtessenek; a folytonosan vitt tényesemények néhány főévé egy-két lapon, rövidletben, tiszta képét adandja az események egymásutánjának: ekkor ugy tünendik fel a történelem, mintha a földgömb hegyláncainak csúcsait magaslataik szerint egybeállítva szemlélnők, az alacsonyról mindig magasbra emelkedvén szemünk, a közben eső völgyek dacára a folytonosság meg nem szakittatik. — Mig a párhuzamosság az ezzel együtt járó névleges említés, év és névhalmaz, s a korszakocskákba helyezett rendszeresség, mint betű öl meg, öli meg az ifjút — az algymnasiumban tiszta felfogásra nézve. 2. A történelmi tankönyv anyagjára nézt következő elveket vigyük keresztül s testesítsük meg: a) Jobb keveset, de tisztán adni, mint pedantismussal oda törekedni, hogy minél több események és egyéneknek tudja a tanonc legfölebb is csak, nevét. E cél elérésére nézt, legyen az előadás rövid és részleges. Nem mondanak ezek ellen egymásnak. Rövidség, a mennyiben kimaradnak az érintőlegesen oda vetett belesemények. Részlegesség, a mennyiben a fonálban fölvett 10—20 legnagyobbszerü tényesemények a lehető oly hiven s felderítve adassanak, hogy azon kor szellemét mozogni, fuvalni érezze a tanuló lelke. b) Szomorú igazság, hogyha a történelmen — kivált eddigi tankönyveinkben szemlélve — végig huzzuk szemeinket, csak vérnyomokat látunk, háború és békekötések tömegét szemléljük : de azért ne ezekre fektessük a fősúlyt, mert végre is a háborúk nagyon hasonlók egymáshoz, többnyire a népjogok sírját ásták meg, s az ifjú lelke a gyilkolások vérfagylaló sorát látva, nem tud különbséget tenni kor és kor között, minden időt egy szemmel tekint s