Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-07 / 14. szám

keresztyén becsületet és erényt öröklöttek. Fogadja ön benső tiszteletem jeléül testvéri jobbomat! Kelt Pesten 1861. mart. 27-kén. Székács József bányakerületi superintendens. KÜLFÖLD. MISSIOI LEVELEK, Dr. BALLAGI MÓRHOZ. IV. Vágyam és ohajtásom szerint, hol oly nagy pusztaságot hallék: Ploesten vagyok; s mielőtt az itteniekről 'irnék, el kell mondanom, hogy és mint váltam meg egy időre Pitesttöl. Utolsó vasárnap alkalomszerű beszédet tartván, még egyszer ismételtem, ugy szólván az egész evangyéliomi igazságoknak, a keresztyénségnek az életbei alkalmazását; s kértem a híveket a szeretet esdeklő szavával, maradjanak meg az evangyéliomi hitben, s folytassák a megkezdett vallásos uj életet. Mert hála Istennek, néhány hét alatt is tapasztalam híveinken, mennyire képes az ember a megrögzött rosz szokások elhagyásában is. A korcsmázástól, mi itt annyira divatos, meglehetősen elszoktak ; s ott létem alatt történt már, hogy egynémelyiket hivta a másik, és nem ment; s hogy egy elfogult római hitű ily szókra fakadt, ez már szörnyűség, hogy az a ref. pap még a kocsmától is eltiltja az embereket, holott oda mi is betérünk a páterrel. Az egyházi elöljáróságra biztam a gyülekezet ifjainak s az iskolának ügyét, kijelentvén, hogyha Isten visszavisz, mindenről számot kérek. Mint sajnálták eljövetelemet, ezt csak más írhatná le, nem én. Istenem, hiszen látták, mint igyekeztem hitük növelésén, lelkük világositásán, erkölcsük javításán; látták , hogy lélekszakadásig való lelki munkálkodásim s küzdelmeim mind az ö javukra célzott ; s a sajnálkozásköny, mily lelki örömömre volt, bizonyságot tesz arról, hogy náluk a vallásos erkölcsi élet folytonos szüksége, az evangyéliomnak éhezése és szomjuhozása vagyon. Eljöttek a gyermekek is szerencsét kívánva s könyezve, mert én tanitám őket imádkozni, nem csodálkoztam könyeiken, de vígasztalául őket mind közönségesen Urunk szavaival : nem hagylak titeket árvául, megtérek tihozzátok. Piteströl, mint előbbeni levelemben irárn, ugy volt, hogy Kovács Zsigmond algondnokkal indulunk el, de ö oly feltételeket kívánván, melyeket az egyház jövendője szempontjából nem láttam jónak ; hogy mindeneket elhallgassak, magam indultam el egyesegyedül ez idegen országban. Isten megsegít, gondolám; hiszen ö nekem mindig vezérem volt, ezen gondolatok közt jöttem a rosz idő dacára — midőn Koos ur az Istenre kért, hogy el ne induljak — Bukarest felé. Utamban egy estve egy vendégfogadóban bemenvén, látom, hogy ott van a mult levelemben oly gonoszul szerepelt barát, ki mihelyt meglátott, levágta magát az ágyra (Oláhországban a nappali ülő, heverő helyek éjjeli ágyul is használtatnak) s ott feküdt, mig én benn valék, melyet is oláh útitársaim nevetés és gúnyos megjegyzések nélkül nem hagyhatának. Ezt csak curiosum gyanánt említem meg. Bukarestbe valóban nagy nehezen sárosan elérkezvén, nem akartam egy napnál többet késni, de mivel egy folyó, mely utamban esett Ploest felé, annyira kiáradt, hogy a posta szekér nem mert elindulni: pár napig várakoznom kellett, mely idő alatti nyugvás annyi lelki, testi fáradozások után, testre, lélekre megnyugtató vala. Mert itt folytonos lelki izgatottság és munka az én életem. Mióta a missiot megkezdtem, soha ki nem nyugodtam magam, s különös mennyei gondviselés, hogy mégis mindig éber lélekben, testben egészséges valék és vagyok. A bukaresti lelkész gyöngélkedő állapotban levén, mert ez is kötelességem vala, én mentem el a kórházba egy betegét megáldoztatni, elbocsátni lelkét a szent hit biztatásával ama másik világba. Ez megint uj hűrt pendített meg lelkemben; idegen országban egy elhagyatott beteg haldoklónak könyei oh mily csendes, de mély fájdalmat költenek. De most már PIoeströl kell szólanom. Másfél hete, hogy itt vagyok. Első gondom volt az iskola, melyet is egy szennyes helyen ez állapotban találtam, ugyanazon tanitó vezetése alatt, kiről első levelemben irék. A tanítóval beszélvén, először is az iskola helyeül szállást fogadtam, az oláhok Szent György napjáig (7 hét) négy aranyért; — később a tanítónak biztosított fizetést Ígértem és ajánlottam, a hívektől kikért és megajánlott koszton kivül tisztességes szállást s hónaponként négy aranyat, oly formán, hogy tisztességes életet éljen, s minden vasárnap az általam hagyott könyörgés és prédikációs könyvből templomot is tartson, de vele semmire sem mehettem. Ez nekem nagy sajnálkozást és aggodalmat okozott, sajnálván az embert is, de az ügyet mindenek felett, az iskola ügyet, s irtam az erdélyi püspök urnák, miszerint kerittessen minélelöbb egy tanítót. Az iskolában eddig egészen római katholika módon ment minden; „dicsértessék az ur Jézus" köszönés, kereszthányás, üdvözlet stb., melyek mind jók lehettek azoknak, a kiknek tetszik, de nem a mi protestáns nevelésünkhöz valók. Én azonnal elhagyattam az egészet, melyet pár nappal később onnan magyaráztam ki magamnak, hogy mint bizonyosan hallottam s értésemre adták, az iskola a legközelebbi időkig római kath. iskola néven és szellemben volt, s igy mind Koos társam, mind ö utána az erdélyi püspök ur és én rettenetesen csalódtunk. Az iskolára vonatkozólag még meg kell említenem, hogy tegnap a tanitó criminális tett miatt bezárattatván a politián: én vettem át az iskolát, melylyel is nem tudom, hogy intézkedjem elmenetelem utánra, mig más tanitó érkezik. Nem ajánlkoznék-e valaki magyarországról is tanítónak, ki egyszersmind a sacramentomok kiszolgáltatásán kivüli papi szolgálatot is végezné akkor, midőn én itt nem vagyok ? Erős hit, jó erkölcsi viselet a fő; s a magyar nyelv tudása mellett kevés német, az oláhot, ha ráadja magát, megtanulja, fizetését pedig biztosítom és biztosittatom. Tovább menve, mindjárt ide jövetelem után, másnap itteni híveink látogatásához kezdtem, s felkeresőm, mind-