Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-07 / 14. szám

sabb igényeit, jámbor óhajtásának sikerét. „Entia non sunt multiplicanda!" C. egyház tanítója azon egyházról lemond, s valahova berendelendő. D. egyház, megholt tanítója helyére, befogad egy becsületes lakatos legényt, — sőt ezen csínyen, néhány év alatt, immár másodikban találtatik. Épen ennek keseríi gyümölcsét érzi legfanyarabb ízűnek panaszló B. egyáz jelenleg is. Az e.- m. gyűlés C. egyháznak tanitó-hivhatási jogot ad, s az onnét leköszönt tanítót B.-re átrendelni célozva. D. részéről az elő nem szerezhető bizonyítványok beváratnak. Nemcsak; de A. már idők óta elévült, s most újonnan e pályára lépő extanitóval, elnöki uton, kéz alatt, a mint hazulról telik — megajándékozott lön. Ily módon ez megye-szerte átvonul a viharos felleg, csupán a B. határt pusztítva el, — hiszen csak ö és nem más lesz igy elütve legtiszteségesebb szíves jó szándékától! ?! A ki tapasztalásból ismerné különösen ugocsai népiskola-tanitói majdnem siralmas állapotjainkat (tisztelet az arra méltó kivételeknek!), hogy az egyik alkalmatlan, másik tehetetlen, vagy szorgalmatlan, harmadik és többi tanítói nevére is érdemetlen, holott köszvény (chiragra) bajából babonás nadragulya-gyökérről ivott pálinkával gyógyítja magát, vagy ,,0 testamentomi"-nak irja az 0 szövetségi sz. irat nevét: hogyan kívánna ez ilyennél csak erkölcsére nézve hitványabb tanitó berendelésének örömét (?!) érni, avagy több és több, még javabeli épséges korukban nyugdíj intézetre valók befogadtásának türelmes elnézöje lenni — csak azért, hogy 1. kenyér nélkül ne maradjon valamelyik keblezett tanitó, és 2. hogy egy szakértő s ahoz aránylag képezdei ifjú tanitó nyerhetésének utja bevágassék. És ugyan mily egyház előtt ? A mely legtulajdonabb értelembeni kebelbeli misszió alapján „iskolai pénztár"-at szerzett, hogy tanszerekkel elláthassa, és minden áldozatra kész, hogy példányszerüvé emelje példás kegyelettel ápolt népiskoláját. Most egyelőre csak homályos árnyképben, mintegy tükör által kívántam szemléltetni ezen ügyállást. Ez okon vevém fel a betüszámtan jegyeit, nevek helyett, Hanem legbensőbb, egészen átgondolt, és egy oly e.-közönség által, mely hivatalból reá küldött administratorát engem biz meg rendes jogának gyakorlatával, ilyen gyülekezet által jónak vallott és legörömestebb pártulfogott eszmém s meggyőződésemet, ugy hiszem, hivatalos, vagy magán, vagy bármi tekintetekért feladnom szabad nem lészen. Hivatalnál is több, mert hivatásomban gyökerező ezen ügykezelés. Ne legyünk már mindeddig csak a fruges consumere nati, numerus-féle homuncióknak — néptanító álnév alatt — tévelygő értelmű eretnek tisztelőik !. Éiszen az is bevallott igazság, épen gyűlésünk folyamában is kimondatott, miszerint ezek, kivált az ugocsa-vidékieknek, egyetlen érdemlő jó cselekedetök az, ha a „Tanszabvány" rovatos számlaívét látszatos bár, de — részekről ennyiben is dicsérendő — pontossággal betölteni el nem mulasztják. Ha az egyházmegyén, mit ugyan előre vakon hinnünk tiltja a legőszintébben tisztelő bizodalom, elvesztenek ez oly kényes, de igazi becsértékü B. egyházi tanitó-ügyet, — a ft. e.,-kerület és egész hitfelekezeti országos közvélemény fogná megadni az igazat. Bár támadjon valaki Izraelből megcáfolni, s ha ugy birja, kimutatni e dologban talán is hevült buzgalmamnak kemény beszédű állításait I. Bizonyosan áldó hatású eszmék villanyszikrái lobbannának elő alélt szellemi légkörünkben. Hallszik, és tudomásomra is jött már olynemü balvélelem, hogy a sajtó utján, nyilvános közvélemény előtt vitatott perfolyamok, mint az ex oíl'o-nak tekintélyei: hinni szeretnék, figyelemre méltatlan, bukott ügyek. A világtörténelemnek épen folyamatban lévő életeleven zajlása minden percen végitéletet mond rájuk, és őket állítja balja felől. Arra is lehetvén számitanom, hogy az e.-m. gyűlés bizalmával visszaélőnek nyilváníttassam : ugyanazért szükséges — részemről — annak kijelentése, miszerint a prot. hitfelekezeti és magyarnemzeti közmivelődés, — a népnövelés-ügynek szentséges érdekében, az ily non putarem jöhető megtiszteltetést — nem fogom magamra érteni. T. Keresztúr. Mártius 24. 1861. Gonda László. NT. LÁJPCZIG JÁNOS EV. LELKÉSZ ÉS ZALAMEGYEI ESPERES URNÁK! Vallásos örömmel vettem önnek tisztelt testvérem! Kapolcson f. év. mart. 15-kén kelt igen becses levelét, melyben értesít, hogy hajlott kora s naprólnapra nehezbülö betegsége miatt, a lelkészi és esperesi pályáról f. év apr. 14-kén lelépni s niklai birtokába visszavonulni szándékozik. Vettem egyszersmind egyik előde Bogner Györgynek téthi lelkésznek eredeti lelkészi diplomáját, mely 1642-ben máj. 20-kán a csepregi zsinaton kelt, s Kis Bertalan akkori suprens és sárvári Schubert Pál soproni, Lethenye István csepregi, Ságody Gergely, Terbocs János stb. lelkészek és esperesek által van aláírva. Ön ezen régiséget szabad rendelkezésemre bízta. Köszönöm szíves bizodalmát, s ezennel kijelentem, miként én — ha Isten éltet — a legközelebbi egyetemes gyűlésen azt fogom indítványozni, hogy ezen oklevél, mint önnek becses ajándéka, az egyetemes levéltárba tetessék, s mint egyházi történelmünk egyik nevezetes adata, ottan őriztessék. Fogadja ön mindezért,mind még inkább azon ígéretéért, hogy niklai magányában soha megszűnni nem fog : „szeretett hazánk és anyaszentegyházunk asztala mellé települő minden, örökösen tisztelt tagjainak javáért" imádkozni, atyafiságos őszinte köszönetemet. Engedje a mindenható Ur Isten, hogy ön még sok kegyelemévet tölthesen közöttünk.Vigasztalja önt azon tudat, hogy miként a magyarhoni evangy. két testvéregyházban sokan vagyunk, kik azt valljuk ön felöl, hogy az Urnák szőlejében nagyon kevesen lesznek olyanok, kikre jobban ráillenék Üdvözítőnk ama szózata : „Jól van jámbor és hív szolgám, kevesen voltál hív, sokra bizlak ezután ; menj be a te Uradnak örömébe!" (Mát. 25, 21.) mint épen önnek, ki közel egy félszázadon keresztül nem magának, hanem az Urnák, a hazának s azon jeles gyermekeinek élt, kik már eddig is bebizonyiták, hogy atyjoktól a legszebb kincset, a