Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-07 / 14. szám

nak tárgyát elintézte; ennek végzését^felforgatni, s az országgyűlését ujabb veszekedő kérdésekre erőszakos mesterséggel voncolni, gondold meg, ob dicső nemzet! nemde, nem felforgatása-e ez végzésednek? és nemde, nem hasznosabb dolgaidnak nyilván való hátráltatása-e ? hiszen: 11-ik ok. Hiszen, ha a választott birónak Ítéletét a meg nem elégedő fél nem hátráltathatja; — mennyivel inkább megbírált királyunknak helyes s fundamentomos törvényekkel egyező, s a közjóra célzó végzéseit egy szent (mert annak mondatik) rend s annak szolgái nem akadályoztathatják ; kivált oly rend, — mely az által nem az Isten ügyét, — a kinek ezen oltalomra szüksége nincs, —- sem nem ember társai idvességét, melyet ő nem adhat, — hanem a maga hasznát, a száraz stóla, s egyebek által vadássza, szerezvén magának oly szánakozásra méltó gondolkozású elhitetteket , kik magokat bevett vallásoknak képzelt igazságáért, elevenen égettetni, s szentnek tett Lőrincet követni készek volnának. — Oh fájdalom!! 12-ik ok. Ugy valljuk, hogy ezen cselekedetével a tisztelendő gyülekezet az emberiségnek jussait is megsértette, mivel a katholikusok közül azt, a ki hitének ágazatai felől lelkiismeretében másképpen győzettetik meg; — külső büntetésekkel, s erőszakkal kivánta ellenkező gondolatokra kényszeriteni. — Gondold meg már józan tanításhoz, s okoskodáshoz szokott ember; — a lélek, a mely szabados valóság, kényszerittethetik-e külső erőszak által gondolkozásának — melyből áll — megváltoztatására ? Fontold meg! vizsgálhatják-e embertársaid a sziveknek belső rejtekeit? s kárhoztathatják-e azon isteni tiszteletet, mely a lélektől és szívből származik ? avagy nem jobb-e tehát szelid oktatással, s értelmes tanítással, a mint ezt bölcs királyunk rendelte, a hitében tántorgót, hat hetek elforgása alatt, elébbeni vallásában megtartani igyekezni, mintsem annak elméjét, mely természete ellen külső erőszakkal nem kényszeríttethetik, belső megnyugvása ellen, mások gondolkozásinak megtartására, s vallására erőltetni akarni? Ugyan 13-ik ok. Ha szabad volna egyik embernek a másikat erőszakkal arra kényszeriteni, hogy az Istenről, a hitnek ágazatiról, vele egyformán gondolkozzon, s az Istennek vele egyforma külső isteni tiszteletet tegyen: nemde, nem minden szempillantásba veszedelembe forogna-e az erőtlenebb, hogy a vakbuzgóbb hatalmasabb, rajta eröszakot tévén, őtet ellenkező gondolatra s külső tiszteletre ne kényszerítse ? Oh, micsoda illetlenség volna?! Annyival inkább, hogy 14-ik ok. Az ilyen erőszakoskodás a vétkes képmutatásra, istenkáromlásra kényszerítő eszköz. — Oh Teremtő! oh békességnek Istene!! kivánod-e ezt mitőlünk, hogy a gyalázatos spanyolországi, már ott is, ha mind későre eltöröltetett inquisitio módjára, papi vakbuzgóságtól elragadtatva, egymást üldözzük, s büntessük, s embertársaink vérökkel áldozzunk a te jóságodnak? Távol legyen tőlünk józan magyaroktól, ezen káromkodás. — De 15-ik ok. Azon gyülekezet nem is voltkatholikus gyülekezet. Mert katholikus annyit teszen, mint közönséges: mi pedig számos vármegyéknek katholikus követei, és sokan mások, kiknek az országgyűlésében szavok van, s a katholikusoknak közönségébe tartozandók, vagy jelen nem voltunk, vagy kívánságára azon gyülekezetnek, reá nem állottunk. Sőt 16-ik ok. Maga is azon gyülekezet, nem egyező, hanem meghasonlott gyülekezet vala: mert azon kis gyülekezetnek Összehívása előtt a papi rend által elkészített bemutatás alá — mely az összehivattak előtt — csupán csak vak aláírás végett olvastattak el, — a katholikusoknak, nagyobb-e, vagy józanabb része? — rajta nem vetélkedünk — nevét nem irta. — A mi több, a 10-dik decemberben tartatott országgyűlésen, midőn emlékezet esett volna azon bemutatásról, még az ország zászlós urai is, kivált ama nagylelkű gróf Pálffy János, vétkesnek s törvénytelennek lenni méltán nevezte azon gyülekezetet, és annak végbe vitt tilalmas cselekedetét. — E mellett még magok is a püspökök magok közt meghasonlottak, mert a midőn báró Splényi Ferenc váci püspök, józan emberhez illő módon szólott a vallás dolgában, a többiek kérdésbe vették szólásra való hatalmát; ki mind azoknak fontosán azt felelte: „minden püspöknek ugy kell gondolkozni s szólani, a mint én előadtam.'4

De még világosabban kinyilatkoztatta egyenes gondolkozását amaz emberiségnek barátja , Batsinszky András, munkácsi püspök, kinek szavai ezek va-