Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-03-17 / 11. szám

A fehérhegyi csatától kezdve, tehát 160 éven keresztül, hacsak az üldözések, kínzások kikeresett nemeit leirni nem akarjuk, alig- lehet az említetteknél többet mondanunk a prágai protestánsok történetéből. A próbállatásnak e hosszú kinos évei után azonban, II. József császár, az 1781-ki oclober 24-kén kiadott türelmi parancsa által, a véres üldözéseknek legalább némileg útját vágván: azonnal, mintegy sírjából látjuk kikelni számos testvéreivel együtt a prágai protestáns egyházat is. Az evangyétiomi tudománynak egy buzgó követője, gróf Wurmser, a türelmi parancs kibocsátása után, egy barátja, gróf Morzin házában, az u. n. ,,kis oldal'-on, azonnal imaházat rendezett, az augsburgi hitvallást követő német protestánsok számára; s ez általa alapított kis gyülekezetnek,mely nagy részben katonákból állott,prédikátorául hívta Erlangából, Schmidt Keresztélyt, a ki az említett imaházban 1782-ik évi september hó 15-kén tartá beköszönő beszédét. Az augsburgi hitvallást követő csehajku evangélikusok, bár szinte csekély számmal, s minden vagyonos pártfogó nélkül, egészen magokra voltak is hagyatva, de mégis — az evangyéliomnak saját nyelvükön való hirdetését óhajtva: egy a cseh nyelvet értő lelkészről gondoskodtak, s meghivák a magyarországi származású Markovits Mátyást. Ez az 1783-ik évi januar 1-töl kezdve, híveinek, a német protestánsok imaházában prédikált mindaddig, mig ezek, a magánosság homályából előtünedöző hitfelek által, egy pár év alatt annyira megszaporodtak, hogy már 1784-ik febr. 24-kén egy külön imaházat szereztek magoknak; megvévén 3000 fton egy Kaczenbek. János nevü polgárnak, a mai asztalos utcában az 1113-ik szám alatt levő azon házát, melynek még mai napig is birtokában vannak, s melyet már az isteni tisztelet magasztosságával egyező templommá alakítottak. A Wurmser gróf által alapított német ev. gyülekezet 1789-ben lelkészétől megfosztatván, egy időre a cseh gyülekezethez csatlakozott; a lelkészszel s gyülekezettel kölcsönösen megegyezvén az iránt, hogy az elsőbbnek, azon szolgálatáért, miszerint németül is prédikáljon, évenként 150 forintot, az utóbbinak pedig, az imaház átengedéséért, szinte évenként 100 forintot fog fizetni. Alig telt el azonban egy év, s a kicsiny, de buzgó gyülekezet már újra saját lelkészről gondoskodott, s meghivá ismét Erlangából Götschel Fridriket, ki 1790-ik évi április 24-kétöl kezdve a cseh evangélikusok templomában hirdeté az urnák igéjét mindaddig, mig hivei a mai újvárosban, azon magánbirtokba került kath. templomot, melyet máig is bírnak, 1527 forinton megvették, s ugyanazon évi jun. 12-kén saját szertartásuk szerint ünnepélyesen felszenteltek. Mind a német, mind cseh gyülekezet tagjai között voltak többen, kik a helvét hitvalláshoz szítottak, s kiknek egyszerűséghez szokott vallási izlésök teljességgel nem tudott megbarátkozni az augsburgi rítussal, s rnég kevésbé saját lelkészeiknek Németországról hozott, tul gyertyás és fehér inges szertartásaival. Ennek következtében mind a két gyülekezet több tagjainak szivében, csakhamar megérlelődött az eszme, hogy ők, mint helvét hitvallásuak egy önálló gyülekezetet alapítsanak. S miután két tekintélyes egyháztag, u. m. Zsurán Wencel prágai molnármester, és Ziranek Tamás rostoki földbirtokos, a kis sereg élére állottak: szándékuk valósíthatása végett felsőbb helyre azonnal folyamodtak is. Ámbár mind ekkor, mind pedig második folyamodványukra a következő 1805-ik évben tagadóválasz érkezett, de mégis a lutherana ekklézsiával többé egyesülni nem akarván, inkább a Prágától 3 mértföldnyi távolságra eső libicsi gyülekezethez csatlakoztak, ajánlván a lelkésznek, mint évenkinti járulékot 100 forintot és 2 mérő búzát, azon kikötéssel, hogy ez, évenként hatszor, Prágában is tartson isteni tiszteletet. E gyéren tartott isteni tisztelet azonban a hivek lelki szükségeit ki nem elégíthetvén, az erőre nem vergődhető pásztornélküli kis gyülekezet 10 évi különválása után, 1816-ik évi Februárius 25 kén újra kénytelen volt az augsburgi vallástételt követő prágai gyülekezettel egyesülni. Ez egyesülés sem lehetett azonban állandó, nem tartván tovább, mintáz akkor időbeli lelkész és superintendens, Iírajcsi József haláláig, s igy 1844-ik évi május 23-káig. Ekkor újra egyenetlenség támadt a gyülekezet, református és lutheránus tagjai között, a lelkészválasztásra nézve. A lutheránusok, az elhunyt superintendens helyén administratorként működő Molnár Dánielt, a reformátusok „pedig a prágai német lutherána ekklézsia akkori káplánját, Ruzsicska Józsefet akarták rendes-lelkészül választani, s kinyilatkoztatták, hogyha Molnár Dániel elválasztatik, öt lelkészül soha el nem ismerendik, s inkább készek külön gyülekezetet alapítani. Ez előterjesztésre a consistorium Molnárt a választandók sorából kitörülte. De ez eljárásról ismét a lutheránusok nem akartak hallani sem, s tudtára adták a consistoriuinnak, hogy Ők, ha Molnárt nem választhatják, inkább készek választási jogukat a politikai hatóság kezébe adni. A consistorium békére inté őket. A reformátusok azonban a. lutheránus atyafiak ez utóbbi nyilatkozatának következtében félvén, hogy majd csakugyan a politikai hatóság fog számukra lelkészt oktroyalni: egy carolinenthali házbirtokos, Bubenicsek György tanácsára, a consistoriuinnak 1845-dik évi május 28-kán tartott gyülésükböl, határozottan megirák, hogy ők gyülekezőtök önállóságát minden áron helyre kívánják állítani. E kívánat elibe a consistorium akadályt nem vethetvén, a reformátusok előtt annyira kiállhatatlan Molnár Dánielt bizta meg az iránt, hogy készítene a consistorium számára, egy a prágai helvét hitvallásuak lélek számáról, s arról szóló kimutatást, mennyivel járulnak ezek évenként a lelkész fizetése s az egyház szükségeinek fedezéséhez ? E kivánt okiratot Molnár minélelébb el is készité;, még pedig, hogy a ref. hivek különválását akadályoztassa, ezek számát 109 családra tette, azon megjegyzéssel, hogy ezek közül 25 gyermektelen, 12 pedig reversalis által kötött vegyesházas, s e szerint nincs, ki a különválaszthatásra törvényesen kívántató 100 református család. Évenkénti adományukat pedig 189 forint és 25 krajcárban mutatta ki; a mely összeg egy lelkész eltartására — természetesen — még csak távolról sem elegendő. — Azonban Molnár