Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-10 / 49. szám

•zados ünnepély alkalmából: „Ugy állunk most (különböző vallásfelekezetü ker. testvérek és magyar honfiak — egyházi és tudományossági téren) egymás mellett, mint egy főnek több rendbeli erőteljes hajtásai, — akarván egymást nem erőszakosan kidönteni, hanem mennél gyorsabb és teljesebb életfejlödéssel beárnyékolni, a növényország tenyésztőösztönének példájaként."—Ha dicsőséggel kitartottuk a csatát,megnyertük a tért; most annak bemivelése vár reánk; itt sem kívánunk legutól maradni. Mig a honatyák és felekezetünk főbbjei a sz. csarnoknak illő pompával kiépítésén dolgoznak; mi, szerényebb helyzetünkben, a bebutorzás tisztével vagyunk megbízva. Ilt adjuk meg illető helyét a diszitmények közt legkitűnőbbnek, mely az e. költészet, és ily szempontból méltányoljuk az ekkorig fölmerült jelenségeket. Elhiszem, hogy a világi költészet, a népek mind magasabbra emelkedő miveltségi fokozatán, elannyira megszegényülhet tárgy dolgában, midőn t. i. néphitben gyökerező regényes mythologia többé nem támogatja, hogy már csak az alaki tökély lehet számára föntartva, melyen még koszorúkat nyerjen a lant; de tagodom, hogy az e. költészetet is hasonló veszély fenyegetné valaha. Csak rövid és futólagos áttekintésre: Milton „Paradicsom"a, Tasso „Jeruzsálembe, Iílopstok „Messiás"a és fönszárnyaló ódái, Gellertnél a „Moralische Gedichte" és „Geistl. Lieder u. Oden," — Wieland „Psalmen" (melyet magyarul ily cimen „Keresztyén Érzékenységei. Kassán 1789." Yályi K. Andrástól bírunk), az ujabbkorban Némethon-szerte megzendült „Sion-hárfák" s ilynemű, szintén kimerithetlen böségü termékek gazdag példatára nemcsak felebbi állitásunk mellett tanúskodnak; hanem eszünkbe juttatják — elég fájdalmason — azt is, hogy e részben mitőlünk még ezutánra sok váratik. — A helyzet és körülmények kedvezötlensége, ugyszinte a magyarnál egészen sajátságos nemzeti géniusz, mely szépet a hasznossal, célszerűvel egyesit, és gyakorlati irányban üdvösen ható alkotásokban leli főgyönyörüségét, — mindezek öszevéve, nálunk azt eredményezték, hogy — még ekkorig — az egyházi költészetnek kiválólag templomi énekek szerzésében találjuk legfigyelemre méltóbb nyilatkozatait. Kedves Önelégültséggel mulatóz lelkünk a reformatio századának énekszerzöin,—s a közvetlenül nyomba lépett Szenei Molnár Albert klasszikai műfordításának becséről — kivált az ö saját korában — szólanunk felesleges volna. Azontúl Szönyi Bénjámin és Losonci István képviselik a magyar „Meistersánger"-kart, — mig a háttérben, az e. költészet népszerűbb alkalmazásának jó muukájában fáradozva leljük Dézsi Józsefet „ker. Paradicsom", Palócit „Halandó élet tüköré" Lácai sz. Józsefet „Halhatatlanság oszlopa" — és többeket, alkalom szülte, több-kevesebb értékű dolgozataikkal. — Épen ide is szükség áttekintenünk. A Iegmulhatlanabb szükség parancsolta halotti búcsúztatók, sírversek és egyéb ilynemű énekek és felírásokra nézve: a mint kényszerűség majd minden iskolatanitót e. költővé erőszakolt vala, ép oly kevéssé van köszönetre méltó a dologban. Legújabban, Mentovich F., Rozsgonyi és Horkay A., ugy a Fábián M., Németh J., Tomori S'. szintúgy szükséges, mint hézagpótolni hasznos vállalataik, — az ódonszerü debreceni „Halotti Énekeskönyv"nek mindekkorig csak részletes szérencsével küzdött vetélytársai. — De, hogy célunktól kelletinél meszszebb ne távolodjunk, e sorok kezdetén kitűzött iránypontokra fordulván, — a nélkül, hogy összletesen vagy különkülön átható bírálati áttekintést s megjegyzéseket tegyünk, salva venia-val minden illető érdem iránt, helyén lesz kimondani azt, hogy a mi lelki szemeink előtt — melyek ezúttal a közvélemény nevében is látni óhajtanak — : a magyar prot. e. költészetre nézve ugynevezhetö ó klassicitás mezejének sorompói lezáródnak, mintegy a jelenleg közhasználatú „Énekeskönyv" szerkesztésének korával. Most már fölmerül annak is megújítása, szükséglete, — nemcsak; de már ennek is körén túlterjedő több, jobb, szebb és nagyobb iránt keletkeznek igényeink. És mi történik ? . . . . Mint a Leucippus-féle cosmogoniai elméletnél, ugy szálladoznak itten is, minden tájról és irányban — végtelen űrben a parányok; s bár lássa meg a jó történetesség, hogy véletlen összetalálkozásaikbót minő világrendszer alakuland? . . . Azaz, komoly valódiassággal szólva: legújabban az e. költészetben is szépen gyarapodni kezdő irodalmi munkásságunk méltán a legszívesebb figyelembe ajánlható s egyidejűleg fölhívja az illető itészi areopagust, hogy szervezze magát, s az ő ügyét is lássa el. Uj classicitas korának kell itt reánk viradni. A magyar protestáns Sionnalt is hallgatag hárfája kell, hogy megzendüljön! Vagy igen, nem is némult az el, sőt zeng mind e napig közöttünk; mondjuk inkább : az egyes akkordok és elemi kísérletek, gyakorlásul szolgáló különbféle — szeszélyes — változatoknak ekkorig játszó nyitánydarabjai annyira eszméltettek inár bennünket, miszerint egy oly nagymesternek föllépendését várjuk és óhajtjuk, ki okszerűen és széptanilag berendezett hangegyezményt adjon immár, melynek varázsa hon- és külföldön bájolva hangzatos, hóditó jellemülegyen, — egy uj iskolának alapitója. E célból kell mostan—összeszólalkozva minmagunk között — szerveződnünk. Még az oly csekély becsű, de csilláros gránátszemek is jobban mutatnak rendes füzérben; az igazi drágakő pedig feleértékü lesz az által, ha megfelelő szép foglalványa nincs. Mert bár igaz, hogy a lángelmék önalkotta miiszabályok szerint teremtenek; mégis elgondolható, hogy a mennyiben a kicsinyek és gyöngébbek is fölfogni s megérteni bírják nagy müveikeit, tehát egészen a józan, hidegvérű tudományos elméleten alapszik az ők teremtményeinek dicsősége, — közönséges mértékhez arányosítva, szerencsésen hatványozott alakban és belértékben. Elvégre: legibus totus componitur orbis! Életszükséggé válik e szerint e. költészetünk nagy mezején tájékozó délvonalak húzása, a hossz-és szélességi mértékeknek biztos felvehetösége tekintetéből. II. Legfőbb kellék, mintegy erlkölcsi categoricus imperativus ez : „hogy különböztessük meg" — ilynemű dolgozatainkban — az általában „vallási költészettől" a tulaj— ^^Íeiorrnáíüs*^. f PÁPA "sV ' W-ünruu v^