Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-02 / 48. szám

iskolának oly célból, hogy abból a szegény tanuló gyermekek taneszközökkel láttassanak el. Áldás és béke lengjen porai felett annak, ki a felekezetesség ércfalát áttörve kezet és példát nyújtott az egyetértésre. Nagy Lajos m. k. tanitó. - — TARCA. Válasz Jeszenszky László ur figyelmeztetésére. Tisztelt szerkesztő ur! A sors ugy hozta, hogy 1858-ban Jeszenszky urnák bizonyos cikke ellen „győzzön a mi jobb" cikkemmel, egyedül elvet védve, s a nyíregyházi dolgokat távolról sem sejtve, léptem sorompóba. Jeszenszky ur csakhamar válaszolt, én pedig hallgattam, s tevém ezt azért, mert időközben nyíregyházáról köszönő iratot vettem, melyből fájdalommal értesültem, hogy az egyház sajnálatos viszályba bonyolult, s ez engem azon meggyőzésre vezetett , hogy oly ügybe, melybe személyesen avatva nem vagyok s tökéletesen nem ismerek, elegyednem nem szabad. Ez évben a szerencse vagy szerencsétlenség ismét ugy hozta, hogy Nyíregyházán, mint egyházkerületi jegyző működvén, én derítsem fel a canonica visitatio adatai nyomán azon viszályos ügyet, mely nemcsak az egyházban, hanem az esperességben, söt a kerületen is oly sok botrányt és keserűséget okozoil. Jeszenszky ur megszólalt most is hirtelen, s nyilván azon hiedelemben, hogy mint előbb, ugy most is hallgatni fogok s durva sértegetéseitől visszariadva, szemet hunyok. Ebben nagyon csalatkozott, mert most már ismerem a viszály kutforrását, tudom annak menetét és lefolyását s kezemben vannak mind azon adatok, melyek e tekintetben döntő érvényűek, épen azért, kész vagyok akár éjjel, akár nappal felvenni az elömbe dobott keztyüt s azt ezennel fel is veszem. Szükség mindenek előtte, hogy fellépésemnek okát adjam! Jól tudja a tisztelt közönség, hogy Jeszenszky ur, mint nyíregyházi lelkész, többször szólalt fel a „Prot. Egyházi Lap" hasábjain, s bár általában beszélt, mindanynyiszor a nyíregyházi presbyterium ellen irányozta nyilait. Érkeztek erre — mit ismét szerkesztő ur tud s vallott be nekem — halmaz ellennyilatkozatok, de melyek részint azért, mert halmazt képeztek; részint azért, mert olvasóit nem akarta ily dolgokkal untatni; részint azért, mert egyházunk botrányait bölcs okoknál fogva nem akarta közszégyenünkre feltálalni; részint azért, mert nem akarta a rendőri lefoglalás által sokszor megcibált erszényét, a polémiák nyomtatása által még jobban kiüríteni; napvilágot nem láttak. — A vádnak tehát hely adatott, a védelem pedig — csendes jó éjszaka kívánás mellett — aludni a szerkesztői kosárba tétetett. Hasonló sors érte a nyíregyházi presbytnriumot Miskolcon is, hol Jeszenszky ur kihallgattatott, ellenben a presbyterium szószólói nem, mi ugyan nem részrehajlásból történt, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert az ügy térvényszék elébe tartozott, és a keserű nyilatkozatok és botrányos tények elösorolásától a hallgatóságot megkímélni kötelességnek ismertetett. De mi lön a természetes következmény ? Az, hogy Jeszenszky ur, a presbyterium fölött előnyben részesült. Ily lefolyása levén a dolognak, avagy nem követeli-e az igazság, hogy azon pártnak is, mely igazságtalanul szenvedett, igazság szolgáltassák, s igy mind a jó, mind a gonosz elvegye méltó jutalmát ? íme ez volt az ok, mely a nyíregyházi ügyben megszólamlásra indított: hogy ezt részrehajlatlan kebellel tevém, azt Isten és emberek előtt ismét és ismét tiszta és nyugodt lélekkel állithatom. Igen, de Jeszenszky ur azt mondja: „hogy mindazon közlemények , melyek a nyíregyházi evang. egyházban felmerült eseményekről akár ezen egyházi, akár más magyar lapobban közöltettek, — a pártszenvedélytöl elvakított s ellene beteges irigységet és gyűlöletet forraló emberektől eredtek, melyben az igazság nincsen." Bár ugy volna! ezen senki sem örülne jobban, mint én, mert higyje el Jeszenszky ur, hogy én ártatlan nejét, családját és a viszály által feldúlt nyíregyházi egyházat szivemből sajnálom; de nyilatkozatára kénytelen vagyok azt mondani, hogy igy éretlen gyermek beszél s komoly férfinak, kinek az okok és adatok feevverével kell harcolni, a „si fecisti, nega" mondat ösvényén haladni nem szabad. Különben, hogy Jeszenszky ur ezt cselekszi, azon épen nem csodálkozom, mert a ki Máday superintendens ur szemébe azt hazudni nem iszonyodik, hogy a canonica visitatio alkalmával tartandó tót imára nézve a rendeletet nem vette, holott az kezébe szolgáltatott; a ki a miskolci gyűlésen, mint az autonomia hőse fellépni nem restel, holott Nyíregyházán Francisci barátjával a pátenst az egyházra rátukmálni nem átallotta, s az önkény ostorát a magyar istenitisztelet megakadályozása és az autonom presbyteriumnak zaklatása által csakugyan vitézül pattogtatta; oh azon épen nem csudálkozom, ha szemtelenül az ellene felhozott vádakat nagyobb közönség előtt is igazságtalanságnak kiáltja ki. Azonban majd feledem, hogy Jeszenszky ur állítása támogatására bizonyítékokat is hoz fel ellenem, azt állítván: „hogy neki van igaza, mert Máday és Zsedényi urak őt 4,000 ft. honoráriumra találták érdemesnek, kiknek, ha olyan lett volna, milyennek rajzolám, egyszerűen el kellett volna öt csapni." Az okoskodás igen szép, de sajnos, hogy nincs alapja s jól tudjuk, hogy hol hiányzik az alap, ott, bármily biztosnak hiszszük, összerogyik az épület. „Honorárium!" higyjek-e szemeimnek! Honoráriumot, tiszteletdíjt én csak érdem mellett képzelek s arra, hogy érdemteljes papnak, kit tisztel és szeret az egyház, azt mondaná: „Itt van 4,000 ft, de 15 nap alatt okvetlen takarodjál, és nemcsak ezen egyházban, hanem 15 mérföldre ezen egyház körül sehol le-