Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-10 / 6. szám

végrehajtatni kiván, sőt ezen akaratot már az első napokban rosz akarattá is ki lehet képezni—kényeztetéssel. De ebből az is következik, hogy ezen akaratot cselekedettel Bzabályozni is lehet, t. i\ a helyett, hogy minden neszszenésre karjainkra felvennők, kielégítvén természeti szükségeit, nyugton hagyjak sírni, míg bele nem fárad, s ha így hagyjuk, biztositok mindenkit, hogy nyűgös és síró gyermeke nem lesz. De ehhez aztán több kitartás és következetes végrehajtás kell, mint általában az emberekben , és különösen az anyákban van. Már pedig az is bizonyos, hogyha ezen első lépést eltévesztettük, megrontottuk gyermekünket alapjában, megtettük az el.ső lépést a rosz nevelésre. A roszul szoktatott kisded, mihelyt látja, hogy neki minden akaratát beteljesítik, addig próbál kifogni szülein, míg a mit kiván be nem teljesítették — és ha a gyermek egyszer helytelen kivánatai kivitelében diadalmaskodni tud — készen van a rosz gyermek. — Atyámfiai, új tudományt nem írok nektek, hanem régi tudományt, melyet eleitől fogva tudhattatok, azt mondja az írás. És mégis, mily kevés anyát találhatni, ki ezen elveket állhatatosan magában feltenni és következetesen végre tudná hajtani. — Azt is bizton állíthatom, hogy a milyen a gyermeki jellem 4—6 első évében való fejlődése, erkölcsi élete typusa, élete fogytáig olyan marad; azon typust semmi körülmény többé meg nem változtathatja; a mi változás történik az erkölcsi egyéniségen, az mind ezen typicus alapon épül fel — rosz vagy jó irányban, a mint a körülmények rá befolyással vannak. — A kit következetlenül vezérelnek vagy a véletlenre bíznak, arra minden fuvalom befolyással bír, míg a kit következetes elvek szerint vezérelnek, abban, állhatatos jellem fejlődik ki, mely nincs minden kiilbefolyásnak kitéve. „Láthatja ezen röviden elmondott tapasztalatból is a t. olvasó, mily fontos dolog a nevelést már a bölcsőben elkezdeni; de láthatja azt is, hogy milyen lelkiismeretben járó szerep jutott az anyáknak , kiktől függ az emberi nemzet erkölcsi állapota ; jól tudták ezt a jó erkölcsben, állhatatósság- és honszeretetben az egész világnak példaképül szolgáló római anyák ; életőkkel csüggtek gyermekeiken, a bölcsőtől fogva éles szemmel kisérték gyermekeik minden léptét, mindent elkövettek, hogy gyermekeikben az indulataikon való juralkodást állhatatosságot, kitartást, honszeretetet, ha kell, hazájokért életök feláldozását kifejtsék, felneveljék, megerősítsék. Magasan dagad fel az emberi kebel, akár a Gracchusok anyja szavait olvassa, midőn gyermekeit az ékszereivel dicsekvő barátnéjának bemutatja, mondván: ezek az én kincseim; akár Coriolán anyjára gondol, ki a hazáját feldúlni akaró hajthatatlan Cajus Martiust anyai szeretete megtagadásával legyőzi. Az ilyen anyák aztán nemcsak gyermekeiket, hanem hazájokat is tudták szeretni. Állt is Róma míg az anyák ezen erkölcse élt, ennek elenyésztével porba dőlt Róma világuralma is." „Mit mondjak ujabb korunk legnevezetesebb emberéről, az emberi nemzet boldogításában anynyit fáradozott svájci polgárról, a nevelésügy apostola Pestalozziról. Értette ő, mit tesz a kisdedet jói szoktatni; azért minden munkásságát arra fordította, hogy az anyákat oktassa." „Azért anyák! hazám leányai! Gondoljátok fel magas hivatástokat s tegyétek le gyermekeitek szívébe a jó erkölcs alapját, mert hiában akarjátok ezt tenni később, midőn a megszokottsággal olyan typus fejlődött ki beunök , melyet a legszentebb akaratú nevelő sem változtathat meg. Nézzetek a Gracchusok anyjára, annak legdrágább kincsei gyermekei valának." „Az ember helyes nevelésének a jó erkölcs az alapja, ezért az első években minden szoktatást erre kell irányoznunk és bármily nehezen esnék szívünknek valamely kedves dolgot megtagadni gyermekünktől, de ha megadásával erkölcsében kárt tennénk, minden erővel álljunk ellent és következetes kitartással ez elvet tartsuk meg. Ha látja azt a gyermek, hogy helytelen kivánatait soha be nem teljesítjük, nemis kér helytelenséget soha, megszokik mindig helyest kívánni és tenni. Azonban kötelességünk olykor-olykor az ő kívánságaikat ártatlan mulatságokkal megelőzni, de nem ajándékokkal, még kevésbbé pénzzel, melyek minden egyébbel csak jó hatással nincsenek jellemére. „A gyermek első éveiben ügyelnünk kell jelleme, kifejtése és megszilárdítása mellett, értelmi fejlődésére is, melyre épen nem tanítással, például a betűk ismertetésével, hanem azáltal keli hatnunk, hogy figyelmét a mindennapi tárgyakra fordítjuk s beszélgetésünket ugy irányozzuk hozzájok, hogy akarat ellen is kérdezősködni és okoskodni kénytelenítessenek." Meszsze mennék ezen dolgok fejtegetésében, ha tárgyamat ki akarnám meríteni. Jelenleg csak a dolgok természetes egymásutánját kívánván elmondani, elégnek tartottam a nevelés kezdetére nézve eszméket, ébreszteni. „Ezen gyakorlat aztán épen ugy megkívántatik a kunyhóban született koldus gyermekére, mint a leggazdagabb és legmagasabb születésűre nézve; mivel a lelkitehetségek kifejtése minden emberben egy és ugyanazon általános törvények alá esik." „Ezen uton haladva, eljutunk végre oda is, hogy a gyermeket iskolába kell adnunk. Milyen boldog nevelő az, ki így szoktatott s fejlődött gyermeken folytathatja munkáját." „Az iskolában már a nevelési eszközök közt fontos szerepre emelkednek a tanulmányok, azonban mindig csak eszközei maradnak a gyermek összes lelkitehetségei kifejtésének. A tanulmánytanítás tehát még az elemi iskolában nem cél, csak eszköz arra,hogy míg segítségükkel kifejtegetjük a gyermeki elmét, a velők való foglalkozás által önkénytelenül is szerzett ismeretekkel gyönyört szerezünk a gyermeki léleknek és ezen siker éreztetésével fel-fellelkesítjük azt az elébb-elébb való törekvésre; buzgalmat lehelünk a gyermeki szívbe a maga tökéletesítése iránt." Ilyen szellemben szüle és nevelő együvé hatva ké« 6