Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-10 / 6. szám

pezik ki egylitt a gyermekben az embert, készítgetik elő lassankint a honpolgárt, melyet korántsem a puszta tudományos ismeret, hanem az erkölcsi kötelességérzet, pá rosulva a tudományos ismerettel együtt, jellemeznek. „A kötelességek érzése nemcsak önmunkásságra, s ezzel szoros kapcsolatban saját léte fentartására ÖsztÖDzi az embert már gyermekkorábau, hanem ezen érzés a korral együtt mindinkább tisztább s tisztábbra fejledezik ki amaz érzéssé s a kettő párosul együtt, mit polgári kötelességeknek nevezünk. Az erkölcsi kötelességek érzéséből foly: hogy minden egyén maga iránti kötelességei legszigorúbb teljesítése mellett is csak akkor állhat meg a polgárzatban, ha polgártársai iránti kötelességeit önkénytelenül teljesíteni kész. Ezen kettős erkölcsi érzés fejlesztése, megalapítása és megszilárdítására teljes mértékben hat még a vallásos erkölcsi érzés felébresztése és kifejtése." „Látni való tehát, hogy az előrelátó szüle és nevelő minden törekvését oda irányozza, hogy a gyermekben az erkölcsi embert, polgárt és keresztyént nevelje fel, s így mint legbiztosabb alapra építse az ismeretszerzést, melylyel midőn a lelkitehetségeket fejtegeti, erősítse egyszersmind az erkölcsi érzést is. Az ismeretszerzés tehát a nevelés kezdetén még valamint nem egyenes cél, épen úgy nem szabad azt még ilyenkor az elélhetés céljává tűzni ki.K „Kenyérkeresésre a gyermek még gondolni sem tud, de ezen gondolat nem is fér össze a gyermeki játszi kedélylyel, kár is volna mindjárt kezdetben ilyes gondolatokkal megvesztegetni a gyermeki szívet, mely szűzies ártatlanságában még nem szokott lenni, nem szabad, hogy legyen, anyagi. Nagyobb szentségtelenséget nem követhet el sem szüle, sem tanitó, mintha a számítni nem szerető és nem is tudó gyermeki elmét, rendes útjában megakadályozva, anyagi haszonlesésre szoktatja. Megjő ez ő náluk is, és bizonyosan szelíd alakban jő meg, mihelyt az életkor előhaladásával az életszükségei is beköszöntenek , és jó , liogy akkor jő meg s nem előbb. Ennek mindnyájan örülünk, midőn gyermeki életünk múltja tűnik fel előttünk; örülünk pedig azért, mert ifjúsági éveinket gondtalanúl és vidám kedélylyel éltük át." „Ez okon előttem mindig nevetséges színben tűnik fel, midőn valaki a gyermeki természet ellenére azt már a kis korban kenyértudományra akarja tanítani." (Folyt, követk.) Gönczy Pál. KÖNYVISMERTETÉS. Rövid válasz debreceni hittanár nt. Tótli Mihály úrnak, az „Egyházi s iskolai lajou

f. é. 4-dik számában hozzám intézett nyiltlevelére. Kedves tiszttárs úr! Nyiltlevelét örömmel olvastam . jólesett teljesülve látnom azon ohajtásomat, hogy egyik legnagyobb tekintélyű főiskolánk theologiai karától uralkodó elvei és nézetei közvetlen s őszinte nyilvánítását láthassuk; szeretem, hogy a tiszttárs úr egyházi könyvtárban álló cikkére tett bírálatomban alapnézeteim kissé bővebb elemzésébe bocsátkoztam, — miután most már ezen nyilatkozatot a tisztelt olvasó, ha ugyan figyelemre méltatja, egy másikkal talán különbözővel, talán ellenkezővel szembe állíthatja. És miután ily összehasonlításban nyilván észrevehető, mennyi félreértés és ráfogás csúszott be tiszttárs úr nyiltlevelébe: jelen barátságos válaszomban az ezekre adható bővebb feleletet mellőzvén, — csak néhány rövid észrevételekre, s főként olyanokra szorítkozom, melyek körül forog a vitatkozás és köztünk fenforgó különbség. 1) Én a kérdéses cikk ismertetését a maga helyén küldtem el az egyházi lap szerkesztőségéhez. Mi tévedésből maradt ki rendes helyéről ? nem tudom. 2) Miként lehessen a logice rendszeres előadás helyét a kijelentés eszméjének a mi boldogságunk vagy üdvünk eszméjéveli összekötésével pótolni, azt nem értem : hanem hogy ezt is, mint mindent, népszerű szintúgy, mint tudományos munkában, logice rendszeresen kell előadni, azt tudom. — És most a fődologra. 3) Az ó-iskola nevezete alatt mit vagy kiket értsek miután cikkemben elég bőven előadtam, arra itt csak ezt jegyzem meg, hogy én azon nem egy vagy két egyént, hanem azon theologiai rendszert értem, a melynek alapnézetét tiszttárs úr most is jelen nyiltlevelében elég érthetően kitünteté, t. i. oly theologiai rendszert a mely sem supranaturalisticus sem ratíonalisticus, de azonban most egyik majd másik túlnyomó hajlammal mégis az utóbbira. Mi jobb nevet adjak neki, mint ó-iskola f miután ma már jelesebb theologusaink ezen tál vannak. — Tiszttárs úr jelen nyiltleveléből is nyilván van, hogy ezen iskola a kijelentéshez csak ezt a fogalmat köti, miszerint az tanközlés, s az által eszközlött erkölcs-vallásos haladás; — az üdvintézmény rendszerét sa szentírásban előadott tényeknek azzal i folytonos összefüggését a typusokat: csak Coccejus-Burmann-féle avas obseuritasoknak tekinti, melyek a XIX dik század közepe után csak szánakozást érdemlenek. — Az eredendő bűnrőli tant csak augustinusi tüskés véleménynek nézi; — innen váltság-, vallásról nem is beszél, — ámbár Megváltóról már igen, isten fiáról is igen, most mint egy derék emberről majd mint Istenről. A ker. vallás némely mélyebb, de alapcikkei felett, minő maga a kijelentés theoriája hosszas tudományos vitákba ereszkedni, még theologusok között is nem tartja eszélyességnek, és még ezt is mellé teszi: helyzetünk s a jelen körülmények között, — miben én nem tudom mi, de talán aliquis latét error. Az inspiratióval sehogy sincs tisztában utoljára is mindent a kor, egyéniségek és körülmények különféleségére visz vissza; és ezen kulcs szerint némely előadásokat érvényeseknek (metaphorice inspiráltaknak), másokat kevesebb és ismét kevesebb értékűeknek tekint, — hogy a szentírás tekintélyét az inspiratio solidabb tana általi aláásástól megóvja. —• Csudák és theophániak: az mind csak mysticismus, melyek lehetőségét hinni a sz. könyvek magyarázóját nevetségessé teszi. Ezek és sok ezekhez hasonlók az úgynevezhető ó-theologiai iskola jellemző vonásai. Míg