Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-11-04 / 44. szám
kai téren a mostani szélcsendet nem sokára a legélénkebb politikai mozgalom fogja felváltani: oly határozottan állítjuk, hogy az egyházi téren, a mi ennek az államhozi viszonyát, és igy közjogi nyilvános oldalát illeti, közel jövőben egy lépés sem történhetik. Miért? elmondom röviden. Tizenkétévi vergődés után elvégre oda jutottunk, hogy a magas kormány belátta, miként eddigi rendszerével felhagyva, a történelmi alapra kell lépnie, és a központosító kísérletek helyébe a nemzetek autonómiáját kell állitania. Azonban, hogy e rendszerváltoztatás alkalmával miért nem vette fel a fonalat ott, hol az az 1847-48-<liki törvényes országgyűléssel megszakadt, azt mi ezúttal, mint feladatunkhoz nem tartozót, nem feszegetjük. Kétségkivül fontos országlati okok tanácsolhatták ez eltérést. De hogy politikai életünk ez utolsó nevezetes stadiuma legfelsőbb helyen is figyelembe vétetett, mutatja O Felségének báró Vay Miklós kancellár ő kegyelmességéhez intézett magas kézirata, melyben világosan kimondatik, hogy az 1847 —48-diki 8., 9., 11., 13-dik Ő Felsége által ezúttal is megerősitett és elismert törvényeken kivül, az ezen országgyűlésen alkotott többi törvényekre nézve, melyek e mai napon kibocsátott diplomával és elhatározással ellentétben vannak, azoknak országgyűlési átvizsgálását és megszüntetését fentartja. Az l847 /8 -kiországgyűlésXX. törvénycikkének 2-ik pontja a vallásügyekre nézve kimondja, hogy: „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve , különbség nélkül, „tökéletes egyenlőség és viszonyosság állapittatik meg." A kölcsönös méltányláson alapuló e nyilatkozata a nemzeti közakaratnak egyszerre sok százados igazságtalanságot szűntetett meg, és végetvetett mindazon sérelmes állapotoknak, melyek fölött országgyűléseinken háromszáz éven át folytak a keserű harcok és a nemzetet két táborra oszlatták. Most tehát egyfelől a császári diploma a mindnyájunknak biztosított szabad vallásgyakorlatot minden kérdésen kivülinek állítja s igy az idézett 1847—48-diki országgyűlési XX. cikk 2-dik pontja nem áll ellentétben a kibocsátott diplomával; másfelől az országban nyilatkozó testvéri egyetértés szelleme minden kétséget kizár, hogy az egybeülendő országgyűlés amaz idézett törvénycikkre helybenhagyását kimondani el nem mulasztandja. Ily kedvező kilátások mellett egyházunk közjogi állapota dolgában történhető mindennemű felszólalások, tervezgetések mindaddig időelőttieknek , még károkat is okozhatóknak tűnnek fel , mig a legközelebbi országgyűlés az egyház és állam közti viszonyt illető minden sérelmeinket a nevezett törvénycikk 2-dik pontjának megerősítése által gyökeresen nem orvoslandja. Oly szilárd pedig e tekintetben bizalmunk, hogy minden capacitálást, mint a mely katholikus testvéreinknek irántunk való méltányos érzelmei feletti kétkedésre mutathatna, sértegetésnek tartunk és határozottan rosszalunk. Más maradandó vívmányát sem tudjuk a viszontagságos utóbbi éveknek, mint azt, hogy midőn mindki igazságtalan volt irányunkban, megtanultunk egymás iránt igazságosak lenni. Időelőtti bolygatás tehát itt csak rontana, mig a békességes tűrés biztos jót hoz. Ezzel azt hiszsztik, eléggé indokolva van eddigi hallgatásunk s meg fognak érteni, ha ezentúl is az egyháznak államhozi viszonyát egy ideig nem feszegetjük, és e helyett teljes figyelmünket az egyház és iskola házi ügyeire fordítandjuk. Egyházi önmegadóztatás. Mielőtt én azokra válaszolnék, a miket tiszt. Szeberényi Lajos ur e lapok 42. számában, adóztatási „tervem körülötte , vagyis helyesebben, ellene felhozott,4 ' szükségesnek tartom egyetmást elmondani. Minden megadóztatásnál, ha az igazságos akar lenni, véleményem szerint nemcsak azt kell figyelembe venni: kinek mennyi jövedelme vagyon , hanem azt is, hogy: a közös adóból az illető adófizetőre mennyi haszon háramlik. Ha ezt az adókivető mindég szeme előtt tartandja, akkor szívesen adózókat fog találni, mert mindenki átlátja az adó e mértékbeni szükségét; miglen, hacsak derure-borúra oda törekszik az illető, hogy az adót mentül magasabbra hajtsa — még ha közhasznú célokra fordítaná is, de nem ügyel arra, hogy lehetőleg azon arányban élvezhessék a fizetők, a milyenben az adakozáshoz járultak vala, hanem más sphaeráknak kedvez — akkor a
