Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-10-21 / 42. szám

egy eset sem, hol a múltban valamely superintendens kormányilag megerősíttetett vagy fölavatása után hivatalos eljárásában megakadályoztatott volna. Ellene mondanak VI. Károlynak 1734. okt. 2-kán a helytartótanácshoz kelt rescriptumának azon szavai: ,,Qui taliter constituti superintendentes ad solum statum notitiae in quo loco, pro quali districtu eos regnicolae constituerint, de casu in casum Majestatem nostram genuine semper informabunt"; — a legfelsőbb föliigyelési jognál fogva, ha a választott személyek ellen törvényes kifogások léteznek, azok iránt az illető egyházkerülettől körülményes jelentés parancsoltathatik ellenök, a törvények értelmében a további törvényes lépések tétethetnek, de a megerősítés az 1790. 26. t. c. szerint a legfelsőbb fölügyelés jogaihoz nem tartozik. Előkelő sérelmeink 4 pontjában panaszainknak főpanaszát, iskoláink állapotát érinteni kell. Az 1790: 26. t. c., mely vallásunk gyakorlatát nyilvánosnak lenni akarja, azon joggal ruház föl, hogy sükségeink szerint alsó és felső iskolákat teljes nyilvánossággal fölállíthassunk, a mint egész 1850-ig senkinek eszébe sem jutott iskoláinktól ezen nyilvánosságot megtagadni. 1850-ben a cs. kultuszminisztérium ezen törvényes jognak félrelételével csak azon iskolákat, melyek az általa fölállított szabályok szerint szerveztettek, akarta a nyilvánossággal mint uj joggal fölruházni. Mi pedig mindenekelőtt ezen eljárást törvénytelennek kijelentvén, százados tapasztalásra hivatkozva, tanintézeteinket nem tanárok száma, hanem azon képzettségi fok szerint, melyet fejlődésükben tanítványaink ottan elérnek, véltük megítélendőnek. A május 15-én kelt legfelsőbb kézirat, megszüntetvén a kivételes állapotot, megengedi, hogy ismét saját egyházi felsöséget választhassunk, és igy ezen egyházi felsöségünk nyilvános iskoláinknak szellemi és anyagi állapota fölött őrködhessék; hogy teljesítheti azonban e kötelességét, ha ezen tanintézetekben oly tantervezettel, oly iskolakönyvekkel, egy szóval oly rendeletekkel találkoznék mind untalan, melyekkel egy idegen elem a nevelés szent ügyében ügyekszik befolyást nyerni. Iskoláink e posványos helyzetben többé nem maradhatnak, a protestántismus szoros érdeke múlhatatlanul követeli, hogy a jelen fölébredésünk áldásaiban iskoláink mindenek fölött részesüljenek és a jelen állapot gyökeres orvoslást nyerjen. Ki törhet pedig jobb létre vezérlő ösvényt ? Csak ezen egyetemes gyűlés, midőn az általam inditványzott fölirás 4-ik pontjában 0 Felségéhez azon kérelemmel járul, miszerint az 1790: 26. t. c. 5 §-ában biztosított iskolai jogaink gyakorlatában föntartani és miután mi a cs. kir. kultuszminiszter által, vallásos meggyőződésünk ellenére behozott tanrendszer és iskolai fölügyelő helyébe, O Felségének május 15-én kelt legfelsőbb kézirata értelmében, az elébbi tanrendszert és fölügyelést — a törvényes legfelsőbb felügyelés őrködése alatt — alkalmazandóknak véljük, császári királyi kormányszékeit oda utasítani méltóztassék, hogy az 1790 : 26. t. c. fönnt alakított nyilvános protestáns iskoláknak bizonyítványait mint 1850-ikig ugy ezentúl is teljesen érvényeseknek tekintsék. Az e szerint egy kiküldendö választmány által szerkezendő fölirás ezen egyetemes gyűlésből kirendelt követség által helytartó ö excellentiájának másolatban adassék át azon kérelemmel, hogy Ö császári királyi Apostoli Felségének benyújtása végett egy audientiát kieszközölni és fölirásunk tartalmát Felséges Fejedelmünk trónja előtt hathatósan pártolni méltóztassék, — hogy a protestáns magyar egyház lángbetükkel Írhassa hálás emlékezetébe azon hitsorsosa nevét, ki mint ritka katonai erényekben diszlö vitéz hazafiságsugallta elhatárzottságát meg nem tagadta egyházunk megbecsülhetlen törvényszentesitett kincseinek védelmétől. Szentivdnyi Mártonnak, az ág. hitv. dunáninneni egyházkerület felügyelőjének a magyarországi ág. hitv. egyház egyetemes gyűlésén Pesten 1860-diki okt. 10-kén mondott s a jegyzőkönyvbe egész terjedelmében beigtatott beszéde: Igen tisztelt egyetemes egyház ! Legelébb is érzem magamat fölhiva forró köszönetemet nyilvánítani az előttem szóló főfelügyelő urnák azon meleg szavakért, melyeket a dunáninneni kerület ügyében elmondott, és pótolom még előadását következő adatokkal. A magyar prot. egyházat rendezni fogott cs. k. pátens életbeléptetésénél a dunáninneni kerületben többféle tényező vétetett igénybe. Az értelmiség, annak egyik résste a prot. papság, a politikai hatóságok tisztviselői és a nép. Az értelmiség minálunk is ugy, mint az egész hazában a pátenst már elvileg nem találván elfogadhatónak, az ellen egész erélylyel nyíltan és minden kivétel nélkül tiltakozott. A prot. papság csekély kivétellel szószólója volt a pátensnek; meglehet, és én akarom is hinni, hogy nem meggyőződésből, de azért, mert a pátens kényszerítő levén, a lelkész urak az ellen felszólalni nem mertek. És valamint ezt clerusunkról általában hinni akarom, ugy másrészről ki kell jelentenem : hogy ezen különben igen tisztelt testületnél találkoznak egyéniségek, melyek a pátens keresztülvitelénél a hihetetlenre is vetemedni nem iszonyodtak. Csak néhány esetet hozok föl, a melynek magam is tanuja voltam. Tudok esetet, a hol a lelkész a választókat borral itatta, katonai beszállásolással, mitől a mi népűnk irtódzik, fenyegetödzött. Tudok esetet, a hol a lelkész híveinek azt mondta, hogy azon egyházak, melyek a pátenst el nem fogják fogadni, a Császár által ki fognak üzettetni az országból. Tudok esetet, a hol a lelkész a kérdést igy adta elő: „Voksoljatok, majd meglátjuk, ki a Császár barátja és ki annak ellensége." Tudok esetet, a hol az egyház többsége a pátenst visszautasította, és a lelkész annak kisebbségéből alkotott, habár nem is teljes számú presbyteriumot. Tudok esetet, a hol a lelkész a fenyítő törvény 65. §-nak alkalmazásával fenyegetőzött, és a hol mindezek dacára a pátenst még sem lehetett keresztül vinni; arra is volt eset, hogy a lelkész maga hiveit az Isten oltára előtt elátkozta Ezek történtek Liptóban.