Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-09-30 / 39. szám

akra, — kik itt egymást, egymás eszméit, tanelveit közelebbről ismerni tanulták: ép oly fontos, sőt sokkal inkább nevezetes volt magára „a tanügyre" általában, mivel hogy ezáltal nemcsak ama közösen ohajtott reorganisatio utja van az egyházkerületi hatóságoknak megkönnyítve , — hanem egyszersmind a minden hazai tanintézetünknél lehetőleg egy szellemben, öszhangzó tanrend szerint való működésre is megtételeit az első lépés. — Ez értekezlet volt — mondhatnók — tanéletünknek, 10 évi zsibbasztó állapot után első szabadabb lélekzetvétele; s tán egyszersmind kiinduló pontja is egy szebb jövőnek, — a mint azt főtiszt. Tőrök Pál superintendens ur, mint házi gazda, igen szépen előadta, a tanárikart üdvözlő, az értekezletet megnyitó beszédében. Nem célunk az értekezlet tanácskozmányait, sem az azokon alkotott tervezeteket részletesen referálni; az egész munkálat, különben is, javaslatkép fog az egyetemes (nép-) iskolai választmány, onnét ismét végmegállapitás végett az egyházkerületek elé terjesztetni. Addig, mig az megtörténnék, legyen elég csak a főbb pontokra, — a következőkre szorítkoznunk. Osztatlan volt az értekezletnek meggyőződése az eddigi tanterv céliránytalansága felöl, nemcsak azért, — mert a 8 osztályú gyinnasiumok minden rendszeres bölcsészeti ismeretek, hazánk történeteinek kimerítő, s a közjogi állapotok fejlődését is magában záró tudása stb. nélkül akarták képesíteni ifjainkat a szakpályaválasztásra; — hanem ezenkívül még azért is, mivel a tudományok két cyclusban taníttatván (az „al- és felgymnasiumban"), még pedig a felsőben már — állitólagosan — magasabb szempontból, praginatice és nagyobb terjedelemben: e beosztásnál fogva a látszólagos ismétléssel igen kevéssé gyarapult a növendékek ismerete — alaposság helyett pedig egyenesen a felszinesség felé gravitált. A második cyclus ugyanis az V. osztálynál kezdődvén, 14—15 éves gyerköcöknek kelle megkezdeni, p. o. a világtörténetek állítólagos pragmaticus ismeretét. — Azért mi sem vala természetesebb, mint a szakpályákat megelőző olyan tanfolyamot javallani, melyben nemcsak a rendszeres bölcsészetnek s vele a tudományok bölcsészeti tárgyalásának kellő tér és jogosultság adassék, hanem egyszersmind a tudományok célszerűbb beosztása is eszközölhető legyen. Kimondatott ennek következtében, hogy a szakpályára lépés előtt legalább is 9 éves tanfolyamot tegyünk valamint a leendő theologusnak, űgy szinte a jogász, avagy medikusnak is kötelezővé, hogy ekképen jövőre is, mint a múltban a hazafiságot s egyháziasságot megfelelő tudományos képeztetéssel párosulva vigyék ki az iskolából azon ifjaink is, a kik világi pályára szándékoznak. Csekély belátásunk szerint, a 3 felsőbb év tantárgyainak bizottmányilag eszközlött berendezése, mely szerint a világi történetek pragmatikus előadása, a mértani alapokra fektetett physica, a közjogi fejlődésre való tekintettel előadott magyar történet, egyházjog, — a nyelvek philosophico-aestheticai kezelése, a bölcsészet egész rendszere, a természetiek phisiologiája stb. képezik a szakpályára mehetés előtti 3 évnek tantárgyait (melyeket már 17—20 éves, megizmosult szellemű ifjak hallgatandnak), ez a berendezés — mondom — bizonyosan ki fogja elégíteni azon közvéleményt, a mely az eddig nélkülözött „philosophiai cursust" újra látni óhajtja iskoláinkban. Azonban a mig igy — ezen 3 éves méltán bölcsészetinek nevezhető tanfolyam egy jól összefüggő cyclust képez : a megelőző 6 év tantárgyainak beosztását — alázatos véleményünk szerint — nem sikerült egészen az értekezletnek akként eszközölni, hogy a folytonosság s önmagábani kerekdedség jellemezné minden tárgynál ezen tanfolyamot. A reáltudományoknál s különösebben a természetieknél, fényes győzelemre jutott ugyan végül az értekezlet egyik lelkes tagjának azon óhajtása s elve, hogy azoknak tanitása folytonosan s akként vezetendő, miszerint a 6-ik évben lelje bevégeztetését; magát mégis az alapul szolgáló elvet egyéb tudományokra is, p. o. a történetre alkalmazni nem sikerült. — Véleményünk szerint tehát, ha azt akarjuk, hogy a gymnasium, philosophiai, s így fölebb theologiai stb. tanfolyamok kellőleg egybevágjanak: az említettem hiányon még segítni kell; s hisszük is, hogy az egyetemes iskolai választmány, s maguk az egyházkerületek is figyelemüket e pontra különösen ki fogják terjeszteni. Peti József. Osw. KÖNYVISMERTETÉS. Magyarország története, az ifjúságnak irta Rajcsányi János. Harmadik újonnan kidolgozott s megbövitett kiadás. Pesten. 1860. A hazai gyermek-irodalom nem igen dus virágzatu mezején igen kedves jelenség e könyvecskének harmadszori uj és frissült erővel való megjelenése. — Nem lármával, nem hízelkedő ajánlatokkal jött most is közénk, de a szerénység, hallgatagság paizsa alatt. Szerényen mondjuk, mert sem megjelenése előtt, sem megjelenése után senkitől sem ajánltatott; senki egyetlen hanggal sem mondá ki e könyv megjelenése fölötti örömét, vagy roszalását. Ugy hiszem, hogy a midőn e könyvecskét a nagy hallgatagság közepett ismertetés alá veszem, kedves dolgot teendek a nagy közönségnek. Ismerkedjünk meg céljával, azután lássunk pár szivre s erkölcsre ható vezéreszmét, mely az egészet átlengi, s a hatást neveli. Célja a magyar történelem tanulását könnyűvé és mulattatóvá tenni; célja, az ifjúságban az erényt, nemzetiséget, honszerelmet felbuzditani; célja, hogy a hazában minél több vallásos, becsületes minden szépre és jóra kész polgárok növekedjenek fel. — Kell-e, lehet-e ? nemesebb, nagyobb s magasztosabb rendeltetésű irányt tűzni ki célul, mint milyet könyvecskénk homlokára tűzött szerzője ? Bizonyára ennél nincs szebb és nemesebb, de nincs nehezebb is, mint épen ez! — És váljon megfelelt-e irónk a kitűzött célnak és iránynak! ?