Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-05 / 31. szám

magyar itjak által alapított és általunk is szaporított magyar könyvtárt használhatja, valamint az d. n. seminariumokba is eljárhat, hol a tanár saját házánál egy vagy más görög remekírót vagy theologiai tudományt olvastat s ismételtet látogatói közreműködésének segítségével A gyakorlati nevelés mezején előre haladni kívánóknak az itteni két, a nevelés ujabb elvei szerint szervezett s gazdag sikerrel működő finöveldének látogatása ajánlható. A kik azonban a lelki pásztorságban akarják magokat kiképezni, azok az ű. n. lilléregyletbe lépjenek. Ezen filléregylet, mely egy theologiai tanár'vezetése alatt, többnyire theologokból áll, nem egyéb mint gyámolda. A tagok ugyanis 3—6 fillért fizetvén hetenkint az egylet pénztárába, az ig-y begyült öszveggel a felügyeletük alá helyezett szegényeken segítenek, s azokat a legszükségesebb anyagi segédeszközök birtokában helyezik. Megemlitendők még a testgyakorló s szépen virágzó vivő intézetek is. Tudósításomat azon forró óhajtással fejezem be : vajha minél több ifjú merítene gazdag tudományt a jénai egyelem bö szellemi forrásából, s vajha itt nyert szilárd és szabad meggyőződését saját szellemének üdvére, hazájának s egyházának boldogitására használná fel! Weber Samu. TÁRCA. Egy börtöni jelenet a francia protest. vértanúk életéből. (Vége.) Aug. 20. fedeztem fel egy falüreget börtönömben, még bevégezetlen, valamelyik elődöm kezdte vájni, egy darab vassal, melly véső helyett szolgált, két hónap óta nagyitgatom a falüreget, bele tettem bibliámat, most már nem rettegek hogy megtalálják. Ellenségeim nem is tudják hogy nem egyedül vagyok börtönömben. A napokban találtam bibliámban egy jegyet, mellyet egyik lapon hagyott kedves feleségem, épen utolsó este, mikor együtt olvasgattunk belőle. Sokat sirtam keservesen; de Isten ismét megerősített, Nov. 15. Egy pap jött hozzám a börtönbe, ugy hiszem hogy valami püspök lehetett, a ki keményen sarkalt a hit dolgában, nagy tekintélylyel és ékesszóllással beszélt,mintha valami nagy templomban szónokolt volna effy népes gyülekezet füle hallattára Nov. 25. későn esett értésemre, hogy a látogató ama hires püspök Bossuet volt. Jól adta az isten, hogy nem tudtam kivel van bajom. Soha se mertem volna egy ilyen nagy hirü főpappal oly nyersen beszélni, a milyen nyersen és magyarán beszéltem volt. 1691. apr. 13. Ugy tetszik, hogy az isten anyaszentegyháza nehéz kereszt alatt nyög. A kik hivek maradtak, azok nagy szorongattatások és üldözések alatt fohászkodnak. *') A párbeszéd tartalmát, nem közlöm. Dobos. Fosztogattatnak, megölettetnek, gályákra hurcoltatnak. A déli tartományok vérbe lángba borúinak. Ennél többet már a pogányok se tettek. Maj. 20. Bossuet ismét itt volt, de isten kegyelméből most még határozattabban nyilatkoztam, mint ez előtt *). Nov. 12. Még egy másikat küldtek engem megkísérteni, ez oly előzékeny volt irányomban, hogy meg kellett kérdeznem, valyon nem ö maga-e Feneion ? ez neki tetszett, mert ő volt. Még édesebb hangon kezdett hozzám beszélni, annyira, hogy magam megijedtem magainon, mikor feleleteim akaratom ellen engedékenyebekké lőnek **). 1702. Octob. 13. Tizenegy éve mult, hogy nem olvastam, nem irtain. Egy más börtönbe vittek, könyvem itt maradt szerencsémre a falüregben. Tudtam hogy a szép beszédek után nehéz dolgok várnak rám, és ugy lön. Először is egy olyan egésségtelen és iszonyú odúba zártak, melyben nem hiszek emberi állatot, ki két hónapig élhetne. Itt éltem körülbelül hat hétig, azután felvittek egy szobába, de a szoba oly szűk és sötét volt mint az odú,melyben voltam az előtt, azzal a különbséggel, hogy legalább az élet lehetséges volt. Itt nyomorogtam tizenegy esztendeig a nélkül hogy küszöbét egyszer átléptem volna. E tizenegy esztendő alatt nem látogatott meg senki, gyakran nagy szorongattatások között voltam, el annyira, hogy istentől halált kértem magamnak, a mi nagy Min. De ime visszaadta nekem életadó szent beszédét, és én megerősödtem. Mai napig mit se tudok feleségemről, kedves gyermekeimről. Mindennap látom lélekben kisgyermekeimet, holott leányom azóta már húsz, huszonegy esztendős. Hát valyon ők emlékeznek-e rólam, imádkoznak-e értem, mint én imádkozom érettük ? Ha nem tudnám, hogy egykor minden bizonnyal meglátom őket a paradicsomban, rég elszáradtam volna bánatomban. Ha olykor lélekben velők beszélgetek, ugy tetszik nekem, mintha mondanák : tagadd meg hitedet! Isten! én istenem! talán elragadozták őket, s apjuk, szenvedő apjuk vallását megtagadták, tán megátkozták apjukat? uram ! őrizz meg ez iszonyú gondolattól!... Hát szegény öcsém hova lett ? 1704. Máj. 10. Azt mondják, hogy szegény népünk megkísértette a járomnak eltűrését, mely öt nyomta, azt mondják a Cevennei bércek között harcra kelt a dolog. A mi engem illet, én mindig azt tanítottam, hogy a világi hatalmasságoknak engedelmeskedni tartozunk; de azért nem merem őket kárhoztatni, mert meglehet isten maga adta szivökbe ezt a keménységet. Mondják, hogy a királynak is nagy hadakozásai vannak a spanyollal egyfelől, másfelöl az angolokkal. Legyen meg isten akarata, nem kívánhatok gonoszt hazám földére, de óhajtóm, a gonosz emberek által elnyomott egyház szabadulását. Mind ez két év óta tart már a nélkül, hogy én tudtam volna. 1709 Apr. 12. Majd elveszteni az iszonyú hideg miatt, mely a mult télen uralkodott, pedig néha fűtöttek reám. A párbeszéd tartalmát nem közlöm **) Ezt a párbeszédet sem közlöm.