Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-27 / 4. szám

sőt megvetöleges lenézetését szó nélkül ne hagyjam, csak következőkre kívánok szorítkozni. Mikor én az Egyházi könyvtárban ezen szavak után „a sz.-írás a ker. hit és erkölcs szabályozó mérlegéül szolgáló ó- és új - szövetségi iratok összege — ezt mondom: hogy ez a benne foglalt tanokat tekintve, isteni rendkívüli kijelentés, minden elfogulatlan láthatja, hogy én a szent-írásba foglalt tanokon, a vallás-hitre és erkölcsre tartozó igazságait értem, nem pedig határozatlan értelemben tant vagy tudományt, mint tisztelt társ úr szavaimat, jól tudom, minő nem tiszta célból, elferdíteni látszik. A vallás-hitre és erkölcsre tartozó igazságai levén teliát azon tanok, melyekről állítom, hogy ezek közvetlen isteni kijelentésen alapulnak: látni való, hogy én itt a kijelentést széles értelemben veszem, é3 hogy ezt az úgynevezett ó iskola helyesen teszi, úgy tartom, tiszttárs úr sem tagadja, mivel fogalmazván bírálatában az isteni kijelentést, nyilván megmondja, hogy azon kijelentés, melyet fogalmazott, szoros értelemben vett isteni kijelentés, de el is ismeri ezt; a mennyiben a kijelentés körébe vonván, a tanra vezető tényeken kivtil a tanokat is, ezeken úgy hiszem nem értett és nem is érthetett mást, mint a vallás-hitre és erkölcsre tartozó igazságait. Egyezünk tehát mi ó és új iskola követői annyiban, hogy a tanokat, vagy a vallás-hitre és erkölcsre tartozó igazságait, közvetlen és széles értelemben vett kijelentésnek tartjuk. De egyezünk annyiban is, hogy a szoros értelemben vett kijelentést, mi ó iskola is, elismerjük, értvén az alatt Isten amaz örök tanácsának, közvetlen isteni működés által történt nyilvánítását, miszerint a bűnös emberi nemzetet az ő szent fia, az Ur Jézus által kívánja s fogja üdvözíteni, és ha ezt üdvintézmény körüli isteni működésnek tetszik nevezni — abban sem ellenkezünk. Minthogy már ezen szoros értelemben vett isteni kijelentést, a szélesebb értelemben vettet magában foglalja, én, mint a ki nép számára irtam, a hol szoros tudományos rendszerre semmi szükség, azért nem szólottam erről értekezésemben. Azonban csakugyan van mi közöttünk a kijelentés fogalmazására nézve különbség is. Első az, hogy midőn az ó iskola a szoros értelemben vett kijelentést érthetően és világosan fogalmazza, azt az új iskola hősei, kétségkívül azért, hogy az Augustinus eredendő bttnrőli értelmét, módosított és lágyított alakban, a kisait, dicsérőleg említi föl Rückert, jénai tanárt, hogy özektől az új iskola követőit prot. theologushoz illőleg a sz.-irat nyomán visszatéríteni törekszik (Meiers Dogmengescliichte Giessen. 1854. S, 309). Hollandiában pedig, hol a hitélet, vagy jobban mondva, élő hit létezését a reformátusoknál senki kétségbe nem vonhatja, gyakorlati megállapodásban, tudva levén, hogy Scholten, leydeni hittanár, kit Utrechtben és Gröningában is sokan követnek, paradoxonnak látszó állítása ide megyen ki, hogy a supernaturalismus és rationalismus harca tökéletesen kiegyenlíthető. (Scholten Dogmatices Christianae initia Lugduni Batavorum. 185G, pag. 61.) jelentés theoriájába mindenütt beleszöhessék, s azon keresztül vihessék, bizonyos mélységet negélyező és minden másként értőket gúnyosan lenéző mysticus sz. homályba burkolják, és nemcsak a nép, de müveit ember előtt is az érthetetlenségig menő phraseologiába öltöztetik. Másik az, hogy az ó iskola követői, az iidvintézmény körüli isteni működések körébe számítandóknak nem tarthatnak minden a teljes szentírásban előforduló történelmi tényeket, intézményeket, szabályokat, foglalkozásokat, mint az új iskola pártolói, s azok közt, mint értekezésem megrovásából kitűnik, maga is igen tisztelt tiszttárs úr. — És már ezen eddig kifejtett két különbség okozza azt, hogy mi ó-iskolának bélyegzettek, az új-iskola tanainak követőivel kezet nem foghatunk, noha tőlök a kijelentés lényegére tartozó fogalomban nem különbözünk, s ennyiben mint ők, úgy mi is ujjaknak nevezhetnők magunkat. Igenis, nem foghatunk kezet, mert mi a szóhalmazba burkolt gondolatoknak, melyek a tárgy érthetőségét s világosságát akadályozzák, nem lehetünk baráti, inkább akarván egy szót szólani értelemmel, mint saázat értelem nélkül. Nem foghatunk kezet, mert ha minden, és így még a legcsekélyebb ó-testamentomi történetben is, üdvintézmény körüli isteni működést keresünk, az új iskola tana szerint, nemcsak mód nélkül szaporítanunk kell az ó-testamentomi typusokat, hogy magunkat, ha nem kielégítőleg is, valahogy legalább igazolhassuk, de visszataszítjuk magunkat a XH-ik században divatozott coccejusi modorba, kinek Summa Doctrinae de foedere et testamentis Dei. 1648 ban kijött munkájában már le van téve alapja az új iskola kijelentésrőli tanának, a menynyiben tudtunkkal ő volt első, ki Istennek a Krisztusban, mint Megváltóban bizonyossá lett kegyelmi szövetségét, már az ó-testamentom két oeconomiájában is, úgy mint az esettől a törvény kiadásáig, és a törvény kiadásától a megváltó megjelenéseig tartóban feltalálhatónak vélte *). Nem foghatunk kezet azért, mert ha a szentiratban befoglalt történeti eseményeket és intézményeket, minden kivétel nélkül mind üdvintézményi tényékül tekintenők, mint ezt az új iskola híve, ha ugyan *) Es már ezen theoriája az isteni kijelentésnek mondathatik egyedül keresztyéninek, vagyis a sz.-irattal megegyezőnek ? Ez ajánl tátik mint egyedül üdvethozó az egyházkerületi főhatóságoknak, az iskolákban vallástanítási vezérfonalul a XlX-ik század közepe után ? Erről lehet állítni, hogy a józan ész követeléseinek megfelel? mely józan észről egyszersmind az is mondatik alább a bírálatban, hogy az abból vett erősségeknek, vagy az úgynevezett logicai demonstratióknak semmi próbáló erejük nincs, micsoda badar beszéd ez ? Vájjon egyrészről nem protestáns-ellenes theologusi nagyralátás-e ez ? másrészről alakoskodás, fakarddali hadonázás, melyet az ó iskola a tőle tiszttárs úr által meg nem tagadott acélkardjával akár pozdorjává vagdalhatna—mit egyébiránt nehogy türelmetlenséggel vádoltathassék, nem t.eszen, megengedvén ez egyszeri esetben, t. i. a kijelentésnek coccejusi tlieologián alapuló fogalmazásában, hogy ott a ldgicai demonstratiónak semmi győző ereje nem leliet^