Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-27 / 4. szám

értő tanító kezdi nagy szorgalommal művelni az elhanyagolt kertet s irtogatni abból a tudatlanság kattankóróját; szóval, midőn látja a szüle gyermeke előlialadását a tudományban és jó erkölcsökben; midőn tudja az egyház minden tagja, hogy nem egy tanulatlan, hanem kellőleg képezett és a tanításra alkalmatos egyén vette éber gondja és ápolása alá az eddig roszúl vezetett iskolát: most mondom, az egész gyülekezet az iskola javításáról, annak anyagi jobb karba helyezéséről gondolkozik; taneszközök beszerzésére s annak végleges fölszerelésére az egyháztanács lelkesült kebellel iparkodik. És ime, midőn egyházmegyénk a szútori parlagon hevert kisded iskolában, egy oly virágzásba indult kertnek örvendhet jelenleg — melyben immár szépen fejlődő virágok- s nemes gallyakkal ügyesen beóltott csemeték a gyermekek, éltető harmat a szorgalom, melegítő nap a jó rend és pontosság, nyeső kés a tanszerek — ha mondom, ily szép virágzásba jött iskolánkban, ennek mostani gondos kertésze egykor talán, meglankadna s alatta a kert pusztulásba menne, s a gyenge csemetéket éltető elemek gondviseletlensége miatt egymásután kihalnának: akkor én, e mai nap dicsőségétől megfosztva fentemlített Költő Lászlót, pusztán és mezetlen, mint magáról megfeledkezett tanítót állítandom ki viszonyt a nyilvánosság itélő széke eleibe. Simon S. KÖNYVISMERTETÉS. Nyíltlevél nt. Tatay András hittanár urnák, a debreceni egyházi könyvtárba igtatott ily című értekezésemre: „ A szentírás mint Isten kijelentett igéje és boldogságunk fóeszközeu

adott birálata következtében A „Prot. lap" 1859-ik évi 50-dik számában azon bírálatot, mely az Egyházi könyvtár 1-ső füzetében: „A szentírás, mint Isten kijelentett igéje s boldogságunk főeszköze" című cikkemre, a már bevégzett bírálat után, és felttinőleg nem a maga helyén, hanem legutolszor, kedves tiszttárs úr neve alatt közzététetett, nem kis meglepetéssel, sőt megütközéssel vettem. Mielőtt azonban a dolog velejéhez szólanék, nem tartom feleslegesnek némi tájékozásul előrebocsátani, hogy a szóbau forgó tárgyat nem magam választottam, hanem szorosan fogalmazva tűzetett elébem, s kimondatott az egyházkerületi választmányban, hogy nép számára, nem a tudós világnak írunk, s ovakodjunk szoros tudományos rendszertől, mely épen mélysége miatt a nép előtt érthetlen lenne. Innen megfejthető, hogy oly szoros logicai rendet, mint minő tisztárs úr által követeltetik, népszerű előadásomban nem követtem, hanem összekötöttem a kijelentés eszméjét, a mi boldogságunk vagy üdvünk eszméjével, mert ezer tapasztalati eset megtanított, mint volt gyakorlati lelkészt, hogy a nép nem veszi annyira tekintetbe a hideg logicai következetességet, csak érezze annak szükségét, a mit számára írunk vagy mondunk. Továbbá még kiterjedése is e népszerű értekezésnek meg volt eleve szabva, hogy t. i. két, legfölebb három ívnél többre ne terjedjen, tehát az egyes szent-könyvek *) tartalmán, és mint tisztárs úr követelni látszik, kimerítő tartalmán kivül, még azoknak keletkezését, eredetét és hitelességét is különkülön előadni, a kiszabott határok között, merőben képtelenség. Egyébiránt a mi már a köztünk forgó kérdéses tárgy sarkpontját illeti, melynek tisztárs űr modorábani megfejtése által, tanintézetünk eddig megtartott tekintélyén s becsületén érzékeny seb ejtetik, s valamint saját csekély személyem, úgy hivatalbeli tisztársaim is, a tudományos theologia terén, ha nem épen elmaradottakul, legalább az új iskola hitélet ébresztésére egyedül képesnek állított tanát nem eléggé ismerőktil, s azt mint kellene érdeme szerint nem méltánylókul látszunk fölmutattatni : — neip ereszkedve a kijelentés theoriája felett hosszas tudományos vitába, mit sem helyzetünk, sem a jelen körülmények közt az eszélyesség nem javasol, részint, hogy az Egyházi könyvtárban csak igen röviden érintett nézeteimet igazolhassam, részint, hogy az úgynevezett ó iskola **) e tárgybani tanai kicsinyítő, *) Az egyes szent könyvekre tett észrevételeire tisztárs úrnak meg kell jegyeznem, hogy én ezen címet: Prédikátor Salamon könyve, szórói-szóra a bibliából vettem, a mit ha megtekintett volna, nem foghatja reám, hogy á prédikátori könyvet Salamonnak tulajdonítom, mert a bibliai címen kivül arról mitsem szólok. A mi pedig az énekek-énekét illeti, az arróli nézetemet, mivel ezen könyv legnyomósabb s legújabb magyarázóival Hitziggel s Meierrel egyet értek, azt a tisztárs úr kíméletlen észrevételei dacára is meg nem változtatom, mert a Ilewarnick, Keil, Hengstenbergféle allegoricus és typicoallegoricus magyarázati kísérleteket e sz. könyvnél haszontalan kiséri eteknek tartjuk. **) Az 6 iskola nevezete alatt, kiket ért tisztárs úr, nem világos. Mert néha Stocsh-Bretchneiderféle theologiáról beszél, máskor minden chronologiára való tekintet nélkül Stosch, Staffer (helyesebben Stapfer), Semler, Reinhard, Staudlin, Ammon, Bretschneider nagynevű tlieologusokat említi föl, kárhoztatván azokat, s hideg alakoskodóknak nevezvén. Ha mind ezeket az ó iskolához tartozóknak tartja, kik felől tudva van, hogy nem mindnyájan azon egy princípiumból indulnak ki, a menynyiben Stosch, Reinhard, és az ezek előtt csaknem egy századdal elébb működött Stapfer, mindnyájan a supernaturalismust követték, a több fölemlítettek pedig részint a supernaturalis rationalismust, részint a tiszta rationalismust: akkor úgy látszik, hogy ezen elv szerint, ki mellettünk nincs, ellenünk van, mind azokat az ó iskolához számítja, kik tiszttárs úr nézetét nem osztják. — Ilyen értelemben mi is elfogadjuk az ó iskola nevezetet. — Az xíj iskola nevezetre pedig azt jegyezzük meg, hogy van már ennél újabb iskola is Németországon ugyan még keletkezőben, a mennyiben Meier, giesseni volt tanár, ki maga is az új iskolához tartozott, megsokalván az iij iskola némely tárgyakbani túlcsapongá-