Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-15 / 28. szám

„Ily emlékezetes, ily jelentékeny időszak közvetlen közelében, mondom, kétszeresen érdekes ez ünnepély egyházi kerületünkre s evangyéliomi életünk fölött mindig anyai gonddal virasztott, sikertanusiló szellemi működéseinek sokszor már s most közelebbről is méltán örvendhetett főiskolánkra nézve; — sőt bátran állithható, miként azt a létező körülmények közölt, hitfeleinknek s annyi más tisztelt vendégeinknek ily nagy számú, hálával üdvözíött részvét-tanusitó jelenlétök összes reform, egyházunk s igy imádott köz édes anyánk, minden hü fiát egyiránt szerető kedves szép hazánk örömünnepére szíveskedett felavatni. „Miután pedig ez ünnepélynek megnyitása, mint egyhászkerületi s főiskolai világi főgondnoknak, nekem áll kedves tisztemben, legyen szabad azt azon buzgó óhajtással tehetnem, hogy vajha ennek szellemi köréből merülne föl ez órában, ha csak egy éltető ujabb, meleg szikrája is, háromszázadon keresztül szakadatlanul ápolt s magát legközelebb is fényesen igazolt vallás-értelmünknek: fejlődnék ki abból, ha csak egy kis sugára is az összes Magyarország s ebben egyházunk által is kegyelettel ápolt reményteljes azon hitének, miként nemzeti öröklétünk históriai alapját megrázkódtathatják ugyan mulólag az események, de a vallástól ihletett nemzetiség minden magyar szivet egyiránt s egyenlően boldogító s lelkekesitő isteni érzetét, e népfaj minden szépre, nemesre és jóra egyiránt hevülő kebléből ugyan kiolthatni soha, de soha nem fogják. — S vajha, e pár órányi együttlétünk alkalmával is az erős meggyözetés nyerne mindnyájunkban uj táplálékot, hogy nem létezhet oly óriási akadály az erkölcsi világban, melyet a jóhani ernyedetlen kitartás, végre is hatalmába ne kerítené ott, hol erős és józan akarat tüze ki az egyetérsés paizsa alatt varázserejü zászlóját; s ugy hiszem, hogy miután ily lobogó körül sereglénk mi is e jelen percben szellemileg össze, ünnepélyünket, a sáros-pataki főiskola háromszázados ünnepét, bizvást megnyitottnak nyilváníthatom.'4 Ragályi Károly beszéde: Tisztelt Gyülekezet! Öröm és hála dagasztja keblemet főiskolánk háromszázados ünnepén. Hála a gondviselésnek, hogy annyi viszály s balszerencse között, fentartá Magyarország legrégibb protestáns főiskoláját; megörzé a tudatlanság sötét századában, szenvedés és üldöztetéseknek közepette ; midőn az ármány s roszakarat a szenvedélyek égő szikráit szórván ellene, száműzték : de ezen száműzetésében is folytonosan atyailag őrködött felette, sőt Isten a magasban, végetlen jóságával kegyelmébe vette és megerősítette annyira, miként nemcsak nőtt, nevekedett és felvirágzott: hanem jelenleg az egész birodalomban egyik legnépesebb iskola. És ezért az ilju művész első sikerült munkája feletti örömé* vei, a lánghevü költőnek hirt, nevet szerzett, pályadijt nyert költeménye feletti lelkesedésével üdvözlöm önöket, kik becses jelenlétükkel e háromszázados ünnepélyt, ily dicső ily lelketemelö nagyszerűvé varázsolták át. Nagyságát nem a külpompa és fény , nem a robogó díszkocsik, nem az arany és gyöngy halmaza teszi: hanem azon általános lelkesedés, melylyel ez eszmét felkarolták, s a jelenlevők keblükben élő részvét gyöngyei, kiket büszkén mondhatunk nagy részben a két testvérhonban az értelmiség képviselőinek. Ily jeles és nagy férfiak diszkoszorújában látom én fölvirulni főiskolánk jövőjét. Tinektek pedig lelkes és magasztos érzetü hölgyek , már magában megjelenéstök is nemes biztosíték áldozatkészségtökröl. Fogadják érette hálás köszönetünket, s azon ünnepélyes nyilatkozatot, miként becses neveiket kedves emlék zálogául veszszük, s mint drága ereklyét hün megőrizzük főiskolánkban. Kevés az, mit én bezárólag az ünnepélyen előadhatok, mert hinni nem birom, hogy a már elmondott jeles szónoklatok után, mélyebbé s általánosabbá tehetném azon benyomást, melyet a visszatekintés főiskolánk tanúságos múltjára , viszonyítva hazánk főbb mozzanataira, melynek éltével ugy is rég egybeforrt, lelkünk elé állítván, szükségesképen tön , minden e hazáért és jobb jövőjéért, melegen dobogó kebelre. Nem ismétlem tehát a már elösoroltakat; szabad legyen nekem egy pár vonással érintenem főiskolánk jelenét s kitűzött irányát. De hogy ezt kellően tehessük, nem szabad megfelejtkeznünk azokról, mikkel pályáján az ujabb időben is találkozott. Mi4pu e hon felett átviharzott nehéz időkben, a rettegtetés első korszakában, csaknem mindenektől elhagyatva, önerejére támaszkodva állotta ki a nehéz próbát: hün és tisztán megörzé a protestantismus és nemzetiség elvét. Mert jól tudá, hogy mint egyes emberek becse jellemétől; ugy a nemzet léte azon szilárdságtól függ , melylyel ragaszkodik nemzetiségéhez ; sőt ereje, hatalma is azon irányban nő, miként pártolja nemzetiségét és anyai nyelvét, mint amannak legnemesebb szellemi kifolyását. Mi tartá fön hazánkat örökös véres harcaiban az enyészettől annyi idegen hatalmaknak közepette , csaknem elszigetelten ? Egyedül az , hogy a magyarnak szivébe, lelkébe kitörülhetlenül be van vésve a hon s nemzetiség iránti lángoló szeretet; ez eszme nála századokon át egy volt a vallással, egy volt a szabadsággal, s féltő kincs gyanánt örzé, mert birtokában oly gyakran keserűn háborgattatott. Szenvedélyes ragaszkodással él, hal a magyar a nemzetiségért, beszőtte ezt minden intézményeibe , sőt dicső alkotmányának is egyik talpköve ez vala ; és ha a polgárosodás századában egyet vagy mást általvett is a szomszéd idegentől : először mindég átidomitá nemzeti szelleméhez. így emelkedett fokozatosan kebelében azon öntudat, hogy a nemzetiség és anyai nyelv istentől adott oly elidegenithetlen adomány, melyet emberi hatalom el nem vehet, melyet csak az összes nemzet elvérzésével lehetne megsemmisíteni, és mig egy magyar élni fog, élni kell e magyar nemzetiségnek is. Igen, főiskolánk egyik fő feladata mindenkor az vala, jelenleg is az : Hazánknak nemcsak tudós és hasznos, és ismeretekben gazdag: hanem egyszersmind lelkes, munkás és becsületes honpolgárokat nevelni, kiknek már gyermekkorukban szivökbe csepegtetik a hon és nemzetiség szent szeretetét, kik polgártársaikat a felvilágosodás századában,