Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-08 / 23. szám

a fordítás igen sok helyett azt bizonyítja, hogy a tót nyelv geniusára picikét neheztelni méltóztatik X. X, ur. Ha azonban X. X. úr, midőn nálunk iskolába járt. jobban tanulta meg az „illedelmet" nálamnál, akkor elvárja tőle a magy. prot. közönség, hogy tót lapunk 3-dik számának vezércikkjét, melyben a magyar nemzetiséghezi viszonyunkról értekeztünk, szinte hü fordításban közlendi. Ezenkívül a legmélyebb köszönetre kötelezne minket X. X. úr, ha gyöngéd figyelmét következő két vezércikkünkre fordítaná: lapunk 7-dik számábau megjelentre, „az evangyélmi panslavismus," — és a 9-dik számban megjelenendöre: „Egy betyár, mint, vezércikkbíráló." Az egészhez pedig mi csak annyit mondunk, hogy az ilyetén „ismertetés" valamint nem vezet az egyház boldogítására, úgy legkevésbbé sem részesül ama „legnagyobb magyarnak" mosolygó jóváhagyásában, kinek „igazságot" szerető szelleme legalább jelenleg, midőn országos gyászemléknapjai tartanak , körüllebeghette volna X. X. urat.. Szeberényi János, az ev. tót egyh. lap dolgozótársa. Aláírási fölhívás Szatmár- és Németi polgári és egyházi történeteire. rendelettől a mennyiben azt az egyházi főnökök sürgetésére is megközölítették, ezen nyilatkozatoknál fogva nyíltan visszalépnek. Andorkay János, ih.-berényí lelkész. Weber Samu, szepetneki ág. hitv. lelkész , a már azelőtt fennállott nresbyterium, s az egész gyülekezet nevében. Takács István, pátrói lelkész. Neusinger János, legrádi ev. lelkész. Szabó Pál, surdi lelkész. Tudtunkra eddigelé negyven már coordinálva volt egyház jelentette ki szándékát a régi testvéri kapcsolatba visszatérni. Adja a kegyelem Istene, hogy az egyházat vészszel fenyegető szakadás mielőbb végkép megszüntessék, hogy közös tanácskozásban egy lélekkel, szívvel munkálhassuk azt, mi mindnyájunknak üdvére, az egyháznak javára, jövendőjének biztosítására szolgáljon. Szerkesztőség. Felelet a tót evang. egyh. ismertetésére. Reménylem , hogy nem csupán a sajtótörvényrendszer értelmében, hanem lovagiasságból is lapja első hasábjain közlendi feleletemet. Közlése amúgy is csak lapjának s pártjának érdekében van, mert bizony nagyot botlottak! Feleletem egy részről nyilatkozat, más rész köszönet. Midőn tisztelt szerkesztő úr, vezércikkünkre következő megjegyzést tett: „Nem ez az ut vezet az egyház boldogítására," s hogy „kölcsönös bizalomra, kiméletre van szükségünk, a mit kenetes fiosculusok alá rejtett izgatásokkal nem eszközölhetni." Részünkről csak az a válasz: „Járjanak önök a maguk utján, s ne bíbelődjenek mások útjaival, legkevésbbé a megvetett tótokéval." Az „izgatás megemlítése nem egyéb, mint denunciatio a magyar közönség, a „korszellem előtt, az indimidatio reményének nem kis adagjával. Sajnálom, hogy semmiféle magyar egyházi lapnak birói és oktatói tekintélyét a tót egyházi lap fölött nem ismerhetem el. Saját lábainkon állunk. Szent meggyőződésünket követjük. Irányunkat nem fogjuk tanulni mások kegyes útmutatásaikból, hanem csak lelkünk sugalmaiból, a nép géniusából. Egyébiránt t. szerkesztő úr sokkal jobban ismer engem, mintsem hogy büszkeségem, tiszta öntudatom megengedné hazaszeretetemről mást mondani, mint hogy felül nem mulatiK igen tisztelt, szeretett Dr. Ballagi barátom uram által, kiről holtomig is az a hitem marad, hogy szive sokkal szerettetteljesebb, mint lapjának egy némely iránya. Köszönetem X. X. urat illeti. Mondhatom, hogy egész életemben mi sem tájt volna jobban, mint X. X. úrtól dicsértetni. Gyalázó jegyzetei olajcseppekként hullottak bús szivembe , s kimondhatlanul hatottak lelkem asketikus oldalának edzésére. Fogadja továbbá forró köszönetemet X. X. úr azon meg nem érdemlett gyöngédségért, hogy első vezércikkein fordítására oly sok gondot fordított, habár Városunk b. e. polgármestere Sarkadi Nagy Mihály megirta Szatmár és Németi polgári és egyházi történeteit, a legrégibb időtől fogva szinte e század elejéig; némely eseményeket egész 1848-ig. — A mü, mely két irott kötet; tömérdek búvárkodás és viszonyítgatás eredménye; mégsem olyan, hogy korunk igényeinek minden tekintetben megfelelhetne. — Hogy Szatmár és Németi történeteit úgy adhassam a nagy olvasó közönség kezeibe , hogy ezáltal az igények a lehetőségig kielégíttethessenek : e terjedelmes mti rendszeres átdolgozására fölkértem és megnyertem gymnasium igazgató Bartók Gábor urat (ki a Sárospataki f. évi III. és IV. számú füzetekben a már kész műből mutatványt is bocsátott az olvasó közönségeié), kitől bizton várhatni, mikép az említett történelmetrendszerbe ütve, kikerekítve, benne az eseményeket e jelen évig levezetve, hibátlanúl adandja át nyomdámnak ; — én pedig annak díszes kiállítására sem fáradságomat, sem áldozatomat nem fogom kímélni. A mü egy üötetben 17—20 íven magas nyolcadrétben fog megjelenni; — October 1-ső napján okvetlenül elhagyja a sajtót: — October közepén bekötve készen várja az olvasó közönséget. Hogy — a példányok számát illetőleg — magamat tájékozhassam , iveket bocsátok szét azok közt, kik Szatmár és Németi hajdanát és jelenét ismerni óhajtják s e közérdekű dolgozatot terjeszteni kívánják. Csak aláirást, nem előfizetést kérek. Az aláírók névsorát, legfölebb julius 15-ik napjáig kérem a Szatmárvárosi polgármesteri hivatalhoz — bérmentve megküldeni; — ha pedig kölcségkímélőbb az előfizetés: azt is épen azon úton kérem hozzám juttatni. Tíz aláirt vagy előfizetett példányra a t. c. gyűjtőknek egy tiszteletpéldányt ígérek és adok.