Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-08 / 23. szám

sches Archív 1860. Nr. I. lap 23. olvasék: Unsere neueren Publicisten suchen die Vollkommenheit derStaatsverfas­sung in der gehörigen Organisation der Verfassung selbst, nicht in der Vervollkommnung der Meuschen, der Trager der Verfassung. Die mit dem praktischen con­stitutionellen Leben innig vertrauten Alte forderten unerlaszlich zu seinem Bestehen „Religiositát" und „Sittlichkeit," — der „Charakter," das „Wolleu" muss gebildet werden, nicht alléin dass „Wissen." 2. Vallásos erkölcsiségünk hanyatlásának okát különösen ebben találom; mert mi az öskeresztyén egy­házak szervezetétől egészen eltértünk, azon egyszerű szervezettől, melyben minden egyedül a Krisztusban való élöhitre vala irányozva, s ezt eredményezte is az emberek közt. Mily messze vagyunk mi az egyházi gyülekezet azon szervezetétől, mely másutt is, de külö­nösen az Apóst. Csel. XV. részében leíratik ? Hány egy­házi szolga mondhatja el magáról lelkiismeretesen azt, mit többek közt Szent Pál 2. Tim. I. részében leir. A ke­resztyén egyház hány tagjára illenek Sz. Péter I; 4—9. versig olvasható szavai? Én bevallom, be kell vallanom, hogy mi mind­ezektől távol vagyunk, és ha a tárgyat az ok és okozat láncolatán fejtegetem, ügy találom, hogy vallásos er­kölcsiségünk hanyatlásának oka a lelkipásztori hivata^ oly szervezetében van, mely épen úgy, mint más formu­lázásunk, csak a külsőket tartja szem előtt. Megengednek a lelkipásztor urak, engedjenek meg) ha kimondom, hogy én bennök igen sok becsülnivalót találok ugyan, jelesül a nemzetiség iránti buzgalmuk tiszteletreméltó, világiak nagyon, társalgásuk korszerű, jó szónokok is; de igen soknál hiányzik az, mi fő, mi belső, hogy Krisztus valódi kővetője legyen, hogy val­lásos példányként tündököljék híve előtt, hogy Isten sáfárja legyen, szóval igen soknál nincs meg az, mit Sz. Pál Titushoz irt levél I. rész 7-végig előad, vagy rövi­den szólva, igen soknál hiányzik a „papi jellem, a papiasság." A lelkipásztor a vallásos erkölcsiséget fejti egyházi tanítása, a gyülekezetben és gyülekezettel való áhítatos imádkozása, a szentírás olvasása, buzgó ének­lés, a sacramentomok kiszolgáltatása, mindezek felett pedig vallásos példája által. Én a vallásos erkölcsiség ezen eszközei közül sok erkölcsi erőt helyhetek az egyházi tanításban, de nem abban, mely örökösen dorgál, kárhoztat és fenyeget, — ha elgondolhatnám is azon kihivó, harcias modort, mely­lyel némely egyházi szolgák a nevezett feddő tanításo­kat teszik, — hanem az egyházi tanitás erejét hely he­tem a szívhez szóló, a szivet megindító, megtérésre önkényt hajtó egyházi beszédben, mely a tanítást ko­moly, de azért szelíd krisztusi modorban adja elő. Több erkölcsi erőt helyhetek az áhítatos imában, s a szentírás magyarázásában, mint az egyházi tanításban is; mert az imában a biblia-olvasással egybekötve az egyházi szolga közelebbről és közvetlenebbül társalkod­tatja hiveit Istennel. Még az imánál is több erkölcsi erőt tulajdonítok bizonyos tekintetben a buzgó éneklés­nek, melyben a hívek öszhangzatos harmóniában együtt szinte közelebb és közvetlenebbül emelkednek Istenhez. A sacramentomok kiszolgáltatása, a váltság nagy mun­kájának megpecsétlése, egyszersmind az azzal való élés, különösen az uri szentvacsora külső jele ez vagy amaz felekezethez való tartozásunknak. Mindezek a vallásos erkölcsiséget úgy eredmé­nyezik, ha a vallásos hitet a családokban „közvetlenül" ápoljuk; mert azon erkölcsiség, mit talán a gyermekek visznek ki iskolából, teljesen kialszik, de még meg sem fogamszik, ha a családi életben meg nem alapíttatott volt, vagy folytosan a legnagyobb gonddal nem ápolta­tik abban. A családok vallásos erkölcsiségét mily sok oldalról ostromolják az élet különböző viszonyai, me­lyekre ha nem őrködünk, a legnemtelenebb elfajulást eszközlik abban. Pedig erre magokban nem minden családapák és anyák elegendők. Tehát más „közvetlen" vallásos erőről kell gon­doskodnunk. Ezen erő a lelkipásztor vallásos erkölcsi ereje, mely közvetlen vallásos érintkezés többet eszkö­zöl bármely egyházi tanításnál, főleg, ha abban miuden meg van, csak az nincs, mi legfőbb kellék: „a biblia­szerüség." A családtagokkal való közvetlen vallásos érintkezésben áll a lelkipásztornak legszebb és leg­fenségesebb hivatása, de magában értődik, hogy csak oly lelkipásztornak érintkezése, ki valólag és a szó leg­sajátabb értelmében lelkipásztor, ki Krisztus valódi követője, ki Isten sáfárja, másként jobb, ha távol, sőt legtávolabb van a családoktól, de távol általán véve a szent hivataltól is. A lelkipásztornak ily közvetlen erkölcsi hatása a családokra azt eredményezi, hogy a lelkipásztor a csa­ládok erkölcsi viszonyának, férj és nő közt, szü­lék és gyermekek közt, gazda és cselédek közt teljes ismeretére jut, továbbá ismeretére jön annak, mily erkölcsi viszony uralkodik a családokban a fölső­ség, általán véve embertársunk iránt. A vallásos erköl­csi viszonyt már ápolja a lelkipásztor, ha meg van, erő­sítse, ha gyengül, támogassa, ha ingadozik, hozza helyre, lia ferdül, állítsa vissza, ha talán kiköltözött volna a családból. Ugy de a vallásos erkölcsiségre való ezen közvet­len hatás más módon nem történhetik, mintha a lelkész, hivei közt, minél gyakoribb látogatást tesz, úgy szólván köztök él, s az erkölcsi viszony teljes kiismerése végett erkölcsi segédeszközöket is nyer. És íme az eszmék fejtegetése után végre oda ju­tottam, hová törekvém vala, t. i. oda, „hogy nagyobb egyházak a népesség- és hely viszony hoz képest több járásokra, úgynevezett fiók-egyházakra osztassanak, melyekben a lelkipásztor a nép véneivel egyben ezeknek segítségével és közremunkásságával hasson a hívek val­lásos erkölcsiségének ébresztésére. Én, ki a biblia ol­vasásában, imádkozásban és éneklésben legtöbb vallásos erkölcsi erőt helyhetek, csak egyszerű, de azért az is­teni-tisztelethez illő imaházakat óhajtanék. Hogyan le­het azt kívánni, hogy a tántorgó öreg, ki szívből kíván­kozik az úrhoz, majd l /a mérföldről típogjon az Isten hazába ? Az ős keresztyénség idejében úgy sem voltak

Next

/
Thumbnails
Contents