Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-01-20 / 3. szám
történoék a fogalmak megalakulása. Szerző e magasabb értelembeni empíriát mellőzvén : helyette megelégszik a nevezetesebb s divatosabb valláshatározatok rövid kivonásainak egymásután következtetésével. E kivonatok a dogmatika litteraturájáoak szempontjából, s egy már elébb felállított s megállapított biztos álláspontról tekintve érdekkel bírhatnának ; arra azonban nemcsak merev egymásra halmozottságuk, de egyszersmind (a mint önként értetik, s másként nem lehet) teljesen fragmentalis mivoltuk miatt épen nem valók, hogy „a dráma nyitányához hasonlóan az egészet sejtetóleg élveztessék. Következőleg ez így nem a hit világába való bevezetés, hanem egy labyrintba; mert valóban a különben ismeretes dolgokat sem lehet felismerni akkor, hogyha saját ruhájukban, saját helyeiken nincsenek. Azt megengedjük, sőt látjuk, hogy a tisztelt szerzőnek saját gazdag hitvilága van; de annak határai nem annyira a concrét ember szív-világának mélységébe, mini inkább az abstract gondolkodás fellengős légkörébe vesznek el, s táplálékát nem annyira a köztudat és tapasztalati egyházból, mint egyesek elméletének száraz dialektikájából veszi. Ennek igazolása végett nem csupán egyes helyekre lehetne hivatkoznunk; de hivatkozunk mégis különösebben mindjárt a 2-ik§-ra, melyben a dogmatikusnak a vallás-igazságokhoz állása tárgyaltatik, s a szent történeti alakzatú állás a bölcselet egy irányával hasonlíttatván, ez mondatik : (7. lapon) „Felismerni kezdvén az újabb időben Göthe a természet próféciájának eszméjét a növényvilág átváltozásában, Schelling a teremtés próféciájának eszméjét a természeti dolgok lépcsőzetes fejletében, Ritter a miveltség próféciájának eszméjét a száraz föld csontvázának alakzatában Hegel az emberi szellem próféciájának eszméjét a pholosopliia történetében , nem maradt többé a theologusok előtt kétséges, hogy sokkal méltóbb joggal lehet szó a próféciái eszméről, az emberi szellemi élet legfőbb pontján, a vallásban— Hivatkozunk továbbá a 12 és 13. §§-ra, mint a melyekből egyszersmind az is kitűnik, hogy szerző az anyagot sokkal több, s távolabb eső terrénumokról szedi, minthogy azok kellően öszszeolvasztathatnának. De a 10. §. különösen élesen bizonyítja azt.— Az a lelkiismeret felett mélyebb vizsgálódás akar lenni, s legtöbbet a történelmi görög vallásról, annak a művészettel stb. öszszeeséséről disserál. — Szóval e bevezetés, — mint mondók — egyházunk hitéletéhez, vallásos tudalmához s fogalmaihoz mérve nagyon idegenszerű, puszta fellengős alanyiság, más részről pedig száraz és töredékes. És ez annál inkább baj, mivel alkalmasint kézi könyvül is van szánva ifjú theologusok számára. Második anyagi kellékül állítottuk fel az egyetemes tudományos készségnek azon magasabb nemét, mely közelebbről a tárgyak és fogalmak kellő világításba helyezése, összefüggő rendszerbe foglalása, kimerítő fölfejtése által határoztatik meg. — Lássuk most már, mennyire van e kelléknek feneírazett munkában megfelelve ? Tisztelettel kell meghajolnunk azon széles ismeretség, roppant olvasottság, a dogmatikai literaturában való nagy jártasság előtt, mely Szeremlei-nek talán páratlan mennyiségben sajátja; s a mely ép úgy kiterjed legközvetlenebb jelenére, mint múltjára ama literáturának. — Schenkelnek még máig sem jelent meg egészen dogmatikája; s szerzőnk már igyekezett azt, a mennyire csak lehető volt, jelen művének érclekesbítésére felhasználni. — De ez természetesen csak a mennyiségi categoriát illeti, s szerzőnek a tudós címet szerzi meg ; ama kelléket azonban , melyről szó van, egészben nem meríti ki. Azon kellék nem minél több s különfélébb ismeretelemek s fogalmak összecsoportosítását — a fogalmak nem minél különfélébb színű megvilágítását teszi szükségessé, hanem az egy ismeretanyagra, s a szóban forgó dologra tartozó minden fogalom-jegyek kimerítését, s rendszeres összefüggésben leendő elősorolását, a kérdéses igazságok minden részleteinek földerítését. — Ezek között pedig igen nagy különbség, s akkora eltérés van, hogy a kettő épen nem igen szokott együtt járni. S e részben a tudomány terén is könnyen betelhet ama közmondás: ki sokat markol, keveset szorít. Egy szóval a mi vélekedésünk szerint iiodalomban, s különösen rendszeresen dolgozott szakkönyvekben nem annyira tárgyhalmazt, s mindenféle elemű tudóskodást, mint rendszeres, mindent kellőn fölfejtő, földerítő és kimerítő tudományt követelünk; nem anynyira rugalmas és terjengő eszméket, mint elevenen kiszínezett fogalmakat; nem annyira messzenyuló, sokat sejtető gondolatokat, mint inkább szabatos s minden bizonytalanságot elhárító meghatározásokat. S ha már a kézalatti műben is ilykép nyomozzuk e kívánalmakat: kénytelenek vagyunk azt referálni, hogy azoknak mindenképen nincsen elég téve. Nagyon sajnálnók, ha a tisztelt szerző, kinek mély tudománya előtt legnagyobb elismeréssel hajlunk meg, s az egyházi tudományosság terén elsőbb rendű tekintélyeink közé sorozzuk, puszta gáncsolódásnak tekintené mindent szemügyre vevő bírálatunkat. De az irodalom géniusza iránt tartozott kötelesség, még a félreértetés esetére is ellenállhatlanul ösztönöz észrevételeinket egész nyíltsággal mondani el. Mi tehát legelsőben is azt találjuk, hogy szerzőnél , kétségkívül a tárgy és fogalmi gazdagság miatt egy részről, más részről azoknak mintegy toluló áradata következtében, a logikai tagozat, elhelyezés és rendszeresítés többször hiányosságot mutat; mihez aztán alkalmasint a szószaporítástóli félelem és a sebesen haladó eszme-láncolat miatt a tárgyakoni olykori átszökkenés s azoknak kifejtetlen hagyása járul. Körülbelül akkép fejezhetnek ki magunkat: szerző a helyett, hogy másoknak írna, magának recapitulál. Vegyük mindjárt az első §-ot, melynek címe ez: mi a dogmatika ; a protestáns dogmatika feladata? A logika szabályai azt hoznák magukkal, hogy elsőben általános, kifejtő és alapos, azaz: nem puszta állítólagos, hanem egyszersmind indokolt fogalma adassék a tannak, s azután következzenek ama specificus tulajdonok, kellékek, melyekkel a dogmatika a protestáns egyházban bír. — Egyetemesebb, s így elsőbb is