Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-20 / 3. szám

a keresztyénség, mint a protestántismus eszméje. — Igaz ugyan, hogy a keresztyénség fogalma, hitünk szerint a protestántismusban talál tökélyes kifejezést; de ebből csak a következik, hogy a protestántismusban tehát adassék az igazi keresztyéni tan, és tanfogalom. — És bizonynyal minden különbözések dacára is több egyezés van az egyetemes keresztyéniekben a különféle vallásfelekezeteknél. — Vagy föltéve, de meg nem engedve az ellenkezőt: akkor is első az egyeteme-', az alaprajz, s aztán a részleges sajátság, a specifikálás. — Szerző azonban mindjárt azzal kezdi, hogy a keresztyén egyházban több felekezetek levén: innen a dogmatika nem lehet más, mint vallástudomány ez vagy amaz vallásfelekezet hittanja szerint. De vévén e meghatározást úgy, mint van: akkor is tagadnunk kell, hogy a dogmatika nem lehet más. Nem említvén az unió szellemében készített, szorosan sem az egyik, sem a másik felekezethez nem tartozó hittanokat: van philosophiai dogmatika, mint Weisse-é, mely még az uniált egyház hitcikkeihez sem igen csatlakozik. — Annak megvitatásába, hogy ez mennyiben helyes, mennyiben nem, ezúttal nem akarunk bocsátkozni ; csak azt akartuk mondani, hogy a következtetés nem eléggé szabatos; valamint nem szabatos az sem, hogy a dogmatika nem lehet más, mint vallástudomány ez vagy ama vallásfelekezet hittanja szerint. Dogmatika—vallástudomány valamely vallásfelekezet hittanja (azaz dogmatikája) szerint? Mi el tudjuk gondolni, a mit itt a tisztelt szerző úr mondani akart, s hajlandók volnánk észre sem venni e csekélységet; de tartanunk kell, hogy az olvasó közönség a bírálatnak befogná azt számítani. — A második lap első bekezdése szép és hatásos szónoki beszéd. A jegyzésben azonban a különféle meghatározások méltánylatát részrehajlónak találjuk. — Bizony a Twestenféle, úgy, a mint adva van, sokkal egyszerűbb és igénytelenebb, mint a mit szerző annak mond, s nehéz belőle, valamint az utána következőkből kivenni, hogy azok a protestáns egyén vallásos szabadságát már nyilvánosan igénybe veszik. Azt is bajos állítani, hogy, — mivel a protetáns szó bennük előfordul, — azért a protestántismus lényegét érintő határzatok. Egy alkalommal már csak ki is kell igazítanunk a §. végén álló, Schweizertől vett idézetet. — Az mondatik (3. lap, 6\ sor alulról): csak a sajátságos, vagy vallásfelekezeti határzatiból kinőtt protestántismusnak van jövője. Az evangélikus egyház sajátságos tana, azért látszik hosszabb időre számítva a református egyházénál, mivel elég jókor máskép kezdett értetni, mint kezdetben számítva volt stb. Ez értelmezés így nem helyes és nem világos ; az eredetinek nem hü visszaadása, mely jelesül azt mondja: „csak az elkttlönző hitfelekezeti sajátságaiból kibontakozó protestántismusnak van jövője; — találkozzanak bár, kik állítják, hogy a lutheri rendszer tovább fön fogja magát tartani, mint a reformált; — csakhogy ezt máskép értjük, mint számítva volt." (azok részéről, t. i. kik a lutheri rendszert mindvégig megmaradónak vélték s akarták *). — Most jöhetne a mert; hogy t. i. az agg orthodox rendszerek nem tarthatók többé fen, hanemha stb. Megengedjük, hogy mind ennek alapja a praetor minima non curat; s valóban az egésznek olvasásához e mondatot kell magunkkal vinnünk; csakhogy ez irodalmi műben, kézi könyvben még sem lehet mentség. Nem akarhatunk azonban, mert térileg is lehetetlen minden egyes paragraphuson végig menni; de bírálói tisztünknek elég leend téve az által is, ha a mondottaknak igazolására néhány főbb helyeket idézhetünk. Lépjünk annakokáért (az újabb időkben divatos meghatározásokat taglaló §§-ok érintetlen hagyásával) egyenesen azon részhez, melyben a vallásnak szerzőnk által is vallott határzata és felfogása tárgyaltatik, a 12 ik s azt követő §§-okhoz. Vezérelvül tűzetik ki a szent-történeti álláspont. Miután e tárgyra vonatkozólag az 5-ik lapon 3 alatt érdemileg sem több, sem kevesebb nem mondatott, minthogy az idetartozó, Scbleiermacher iskolájából kikerült dogmatikusokról helytelenül állíttatik, hogy valami eszme alakot vennének fel, és hogy ezt a történet előtti időkbe vinnék vissza. Ezen ideális létben ment volna végbe már oly cselekvény, mely vallásos tekintetben a jelenre kiterjed (lásd Schwarz zur Geschichte der neuesten Theologie). Helyesebb állítás, miszerint ok Schleiermachernek talpra esett idealisticus állását, erős bibliai vagy szenttörténeti realismussal súlyegyenzik, ily — előzmények után a 12. §. most azzal kezdi, hogy a szent történelmi valláshatárzat méltánylása végett ontologiás tételből való kiindulásra van szükség. — Minthogy tehát „Istennek e világra való munkássága az ő örök lételének megfelelő munkásság nélkül nem gondolható," ennek következtében „Isten e világra való munkásságában nem substancialis, hanem subsistentialis ok fő." — Ezeknek igazolására aztán egy pár szentirásbeli helyet idézvén, majd a spinosístikus substancia fogalmával elkövetett szentségtörést is érintvén : azt mondja tovább szerző, hogy a gyanússá lett substancia fogalma a vallás terén mindinkább háttérbe szoríttatik, a szent-okmányilag is igazolt subsistentia fogalma vallásos tekintetben kielégítőbb táplálékot nyújt. Erre következik megint ama határozatnak előrántása, hogy a vallás nem tudat, nem cselekvés, hanem érzelem. Ezen határzat — mondja szerzőnk — a helyett, hogy a vallás fogalmát adná, a vallás kútfejéről való vitatkozásba látszik bocsátkozni. — És mégis vallás határzat ez, még pedig a reflexios-féle határzatoknál vallásos tekintetben jóval éldelhetőbb. Előnye az, hogy subsistentialis alapon fogja fel a vallást, az emberi szellemnek élet, ismeret és alkarut nyilatkozatában."— Az itt híven rajzolt eszmemenet ismét világosan mutatja, hogy a kérdésben forgó fogalmak szabatos és világos kifejezése, azoknak kimerítő és indokolt tár-*) Es scheint, nur der über seine Sonderconfessionen liinausgewachsene Protestántismus könne eine Zukunft habén, mag auch das lutherische System lánger behauptet werden wollen als das reformirte; man versteht es doch anders, als es gemeint war.