Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-04-27 / 17. szám
Mindjárt első föllépése a wittenbergi egyetemnél, „az ifjúság tanulmányainak javításáról" szóló székfoglaló beszéde a közfigyelmet nagy mértékben magára vonta, s Luthert arról győzte meg, hogy a nagy tehetségű férfit a reformatió szent ügyének meg kell nyernie. Alig lépett a tövises pályára, azonnal arról gondoskodott, hogy az uj tant tudományosan formulázza. Míg a Luther által megindított mozgalom első hullámzásai a Karlstadtféle rajongókat a legszomorítóbb szélsőségekre ragadták: a higgadt gondolkodású és mindenben arany közepet tartó Melanchthon a tiszta evangyéliomi hitcikkeket tudományos rendbe szedi és megirja a „Loci communes seu hypotyposes theoligicae" című első evangyélikus dogmatikát (1522.). E munkában, mely eredetileg nem egyéb, mint Pál a rómaiakhoz irt levelében foglalt keresztyén üdvtanoknak rendszeres előterjesztése, a hitágozatok egyszerű természetes rendben ágy vannak megállapítva, hogy mind az, mi a protestantismust a római katholikus egyházban uralkodó nézetektől elválasztja,, világosan ki lőn tűntetve. Jellemző e mellet a munkában különösen az, hogy épen azon titokteljes hitágozatok (vagy igen röviden érintetnek,vagy egészen mellőztetnek),melyek az előtt a scliolasticusok vitatásainak legkedvesebb tárgyai voltak, a milyenek a sz. háromság, a teremtés, Krisztus emberülése stb. — Ebbeli eljárását így indokolja: „Az Istenség titkait inkább csodálnunk, mint vizsgálnunk lehet, sőt ezt nagy veszedelem nélkül meg sem kisérthetjük, u gya n kérlek, mit nyertek a scholasticus theologusok annyi századokon keresztül e tárgyak feletti vizsgálódásaikkal?" A gyakorlati kegyes élethez szükséges hitágozatoknak tapintatos kiemelése e munkának nagy becset adnak, mely annál magasbra teendő, minél ritkábban találkozhattak hasonló mérséklettel amaz időkben, midőn az emberek ott kimélték legkevésbé a szót, hol legkevesebbet tudtak vagy tudhattak. Nem hiába, hogy Luther kimeríthetlen volt a munka magasztalásában, és „liber invictusnak" mondá, mely „non solum immortalitate, sed etiam canone ecclesiastico dignus." 1527-ben Melanchthon állhatatos János szász választó fejedelem rendeletére an egyházakat és iskolákat látogatta meg. E célra irta „látogatási könyvecskéjét," mely 1528. megjelenvén, egyház és iskolára nézve szükséges kézikönyvvé vált. Ennekj utmutatása szerint rendeztettek el először a tanban szintiigy, mint külrendtartásban a pápától független önálló evangyélikus egyházak és iskolák, ámbár a könyv szövegében a római egyháztól történendő elszakadás sehol céloztatni nem látszik. Két évvel később 1530-ban a választó fejedelem az ágostai országgyűlés elibe terjesztendő confessio kidolgozására szólítá fel a wittenbergi tanárokat, s e nagy munka kivitelével is Melanchthon lőn megbízva, ki is az ágynevezett „Ágostai hitvallásban" (Confessio Augustana) a Luther és többi társai által megállapított hitágozatokat egyszerű, szabatos nyelven a protestantismus alapelvéből lehozva terjeszté elő. í A confessio ellen Eck és társai egy cáfoló iratot szerkesztettek, melyet midőn V. Károly esászár a protestánsok elibe a végett adott, hogy azt vallástétel gyanánt elfogadják: Melanchthon a válpontokat élesebben kiemelő „Apologiával" felelt, s a kérdéses hitágozatokat tudományos szabatossággal bővebben kifejtette. A „confessioa s az „apologia" első megjelenésüktől fogva symbolicus tekintetű könyvek gyanánt fogadtattak; mindamellett Melanchthon a szabad vizsgálás elvét nagyobb tiszteletben tartotta, semhogy a vitatkozás hevében készült műveket olyanokul tekintse, melyekhez á tudomány utánigazítása épenséggel nem férne, és nyomozásait a hitágozatok körül folytatván, nyomosabb embertani tanulmányok alapján istenészeti intézeteit később több pontokban csakugyan módosította. Általában az ellenfél elnémítására célzó tekintetekből sok oly állítások mentek be mind a Confessióba, mind az Apologiába, melyek Melanchthon tudományos következetességhez szokott lelkét ki nem elégíték. O öszhangzatot keresett az egyes hitágozatok, valamint a vallás és bölcsészeti igazságok között, s ezt Luthernél, ki több genialitással, mint elvkövetkezetességgel egyéni lélektapasztálatait általános érvényre emelé, hiába kereste; még kevésbé találhatta fel a tudományos irányra nézve vele sok tekintetben rokon Kálvinnál, kinek azonban szigorú praedestinatioi' alapelvét bár eleintén magáévá tette, később ép oly állhatatosan visszautasM, a mint szérzője vas-következetességét bámulta.
