Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-20 / 3. szám

ményen „megdorgál," annak összeállítóit „hívatlan avatatlanoknak" nevezi s ugyancsak megleckézi és „az egyházi felsőbb hatóságokat" felhívja, hogy „az efféle visszaélések ellen komolyan s nyomatékosan lépjenek fel" s végül utasítást ád, mikép kelljen egy karénekeskönyvet összeállítani. Én a kérdéses művecske világrajöttére, mint ki a zenészeihez keveset értek, csak annyiban folytam be, a mennyiben az részből felügyeletem alatt készült s az egyházkerületünk magyar egyházaiban „szokottabb melódiákat" (vagy ha G. úr úgy akarja zöngelmeket) kiszemelni segítettem, a kész mtivecskét kinyomattam, s az előszóban kimutatott célból szétkiildöttem; s hacsak személyemre vonatkoznának G. úr meglcckézései s illetőleg megdorgálásai, egy szót sem ejtenék, valamint hallgattam a lapoknak működéseim ellenében több ízben tett roszaló nyilatkozataira s hallgatok a prot. egyli. és isk. lap fentidézett számai egyikének nevemet érdeklő gúnyos megjegyzésére; de midőn egy testület, melynek megbízásában jártam el, hívatlannak, az általa kiszemelt, szakértőkből álló bizottmány, melynek egyik igénytelen tagja én is voltam, avatatlannak neveztetik, midőn egy intézetnek, melynek firmája alatt a kérdéses művecske kijött s melynek igazgatója vagyok, képessége, kétségbe vonatik, hallgatnom gyávaság volna. G. úr „tanulmányainak , búvárkodásainak s észleleteinek folytán" az általunk kiadott s szerinte „egyházi zenénk reformját tervbe vett zenegyakorlati művecske" ellen hatféle kifogást tesz s az általa elmondottakat „kelleténél elegendőbbeknek" mondja, „a kérdéses művecske nagy hiányainak constatirozására." Távol attól, hogy mi a kérdéses müvecskét, mely alig érdemli meg, hogy annyi szót vesztegessünk miatta, valami tökéletés műnek tartanánk, úgy hisszük, hogyha G. úr a kellő szempontból veszi azt, s még többet tanulmányoz, még többet búvárkodik és észlel, aligha ily kíméletlenül bánik el vele. Csak az előszót kellett volna ugyanis G, úrnak egy kissé figyelmére méltatni, s tudta volna, mi célból bocsáttatott közre a kérdéses művecske: Ott ugyanis az mondatik: „hogy a dunántúli ágost. hitv. evang. egyházkerület a sopronyi tanítóképezdét megbízta, hogy Zarnoviczky György tanár és Altdörfer Ker. zenekarigazgató urak hozzájárultával készítenének egy ehoráikönyvet, mely a szokottabb s legszebb mélódiákat tartalmazná. A nevezettek megbízatásukban úgy véltek legcélszerűbben eljárni, ha a gyülekezeteinkben leginkább ismeretes éneknótákat kiszemelve, azokat az eredeti szerkezet szerint, de tekintetbe véve egyszersmind,a mennyire a művészet szabályai engedték a gyülekezeteinkben szokásban levő variátiokat is, egy előre egyhangúlag szerkesztve közrebocsátják. A jelen könyvecskét tehát úgy kérjük tekintetni, mint egy előmunkálatot a rövid időn kiadandó négyes chorálkönyvhöz, s tisztelettel felkérünk minden szakértőket, hogy eziránt nézeteiket velünk közölni szíveskedjenek, s ha benne valamit változtatni, vagy az itt foglalt melódiákon kivül még másokat is felvenni, vagy pedig ezekből valamit kihagyni szükségesnek tartanák, a f. évi september végéig velünk közölni ne terheltessenek, s mi ugy fogunk intézkedni, hogy munkálatunk a közohajtásnak minélinkább megfelelő legyen." A nevezett egyházkerület ugyanis sajnosan tapasztalván, miszerint főkép magyar egyházaiban, különösen a melódiák végetlen sokosága és egy használható karénekeskönyv hiánya miatt az egyházi ének épen nem kielégítő, e bajon a most elmondott módon kivánt segíteni. A kérdéses művecske tehát még nem a kiadni szándékolt karénekeskönyv, mely G. úr szerint „egyházi zenénk reformját veszi tervbe," hanem csak egy kis előmunkálat, mely véleményezés végett terjesztetik a szakértők elé. S küldettek is be hozzánk iránta vélemények, észrevételek, kívánalmak sok oldalról, melyeket köszönettel fogadtunk , — (s ha G. úr is ezt teszi, bizonyosan számíthat köszönetünkre,) —• s a mit azokban célszerűknek elismertünk, alkalmazni is fogjuk a nem sokára kiadandó karénekeskönyvben. Az idézett előszóban kitűzött határnap lefolytával, ugyanis, oct. 6-kán egy újabb kerületi bizottmány ült össze, mely a kérdéses müvecskét megviszgálta, a reája beérkezett észrevételeket megfontolta, s az előbbi bizottmányt utasította, hogy az általa elfogadott módosítások tekintctbevételével most már lásson a karénekeskönyv kidolgozásához. S G. úr ezt visszaélésnek nevezi, s az egyházi felsőbb hatóságokat felhívja, „hogy ellene komolyan s nyomatékosan lépjenek fel." S váljon, ha szabad kérdenem, melyik azon „egyházi felsőbb hatóság," melytől egy su perintendentia engedelmet kérjen, hogy saját egyházai számára karénekeskönyvet írathasson ? Vagy talán a dunántúli nem illetékes egy magyar karénekes könyvet kiadni? De hát melyik, ha ez nem, mely egy maga több magyar ágost. hitv. egyházat számlál, mint a mennyi kivüle széles e világon létezik ? *) De hogy maga a művecske ellen tett kifogásai is G. urnák, minden „tanulmányai, búvárkodásai s észleletei" dacára, nem oly minden kifogás nélküliek, mint ő hiszi, a következőkben látni fogjuk. Kifogást tesz ugyanis először a karénekek zöngelmeinek elosztása ellen, magyar és német eredetüket illetőleg. Sajnáljuk, hogy G, úr hibásan értett bennünket! Nekünk feladatunk volt, azon melódiákat kiszemelni, melyek magyar egyházainkban leginkább használtatnak s melyeket a kiadandó karénekeskönyvben felvehetni véltünk. Eredetüket illetőleg, akkorra tartottuk fen annak kimutatását, a mikor majd magát a karénekeskönyvet fogjuk kiadni. Csillaggal jegyeztük meg azokat, melyek egyházkerületünknek csak magyar egyházaiban vannak használatban, a nem csillagzottak német egyházaink*) Székács névtára szerint a bányai, dunáninneni, és tiszai superintendentiákban van összesen tisztán magyar egyház 19, részből magyar, ide számítva azokat is, hol évenkint egy—kétszer tartatik magyar nyelven istenitisztelet , G8 ; a dunántúli pedig maga 75 tisztán magyar anya- s 63 leány-gyülekezetet, s nagyobbrészt magyart 211 et. számlál.