Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-20 / 3. szám

ban is használtatnak. S e szerint felesleges volt bennün­ket azért megróni, hogy az „önszerzett vagyis eredeti zöngelmek" szerzőit nem neveztük meg, mert tulaj odon­kép egynek a szerzőjét sem neveztük meg. De G. úr ez­zel, úgy látszik, csak alkalmat keresett „a prot. egyházi karéiek-zöngelmek eredetéről s forrásairól" értekezni azt akarván megmutatni, hogy mi „kevés jártassággal binmk a karén ek-zenészetben." Azért talán, hogy nem matattuk ki az általunk felvett melódiák szerzőit? Igaz, hogy Gr. úr némelyekét megnevezi; de ezt Kochból kiírni nem nagy mesterség volt; de ha azon szerzőket is meg tudná nekünk G. úr nevezni, a kiket Koch s mások, kik az egyházi zenészeiről irtak , nem neveznek meg, akkor csak ugyan derék ember volna G. úr! — Vagy azért, hogy „a középkor régi egyházi énekléséből csak egy zöngelmet sem vettünk fel kis gyűjteményünkbe — a mi mellékesen megjegyezve , nem áll, — ellenben a világi népdalokból eredtek közül többeket?" Tehetünk mi róla, ha az elsőbbeket nem igen éneklik egyházaink, míg az utóbbiakat, névszerint a G. úr által idézetteket, nemcsak hazánkban, de Némethonban is különösen ked­velik ? Kifogást tesz másodszor a hibás, a zöngelem szellemé­vel s értelmével merőben ellenkező ütem felosztása ellen több zöngelmeknek, a miből azután származtatja „az egyes han­gok átmetszését, azok átvitelét egyik ütemből a másikba s a számos kézzelfoghatólag hibás s megütközésre okot szolgáltató hangsúlyozásokat." Ez már baj, s mi töredelmes szívvel megvalljuk bűnünket, mihelyt G. úr szives lesz megmu­tatni, melyek az általunk alapul vett két magyar éne­keskönyvben a jambikus s melyek a trochaikus vers­nemekben irt énekek? Ha G. úr az 1. szám alatti éne­ket: „Adjunk hálát az Urnák, mert érdemli, s a 4. szám alattit: „Állatoknak megtartója" szökő — s a 46. szám allattit: „Mulandó világnak" s az 52. szám allatit: „Lel­kem ez új reggel" lejti versneműeknek veszi, szintazon joggal vehettük mi az elsőket lejti, s az utóbbiakat szökő versneműeknek. Egyébbiránt vigasztalásunkra maga G. úr bevallja, hogy „a zenét a versmértékkel tökéletes egybehangzásba hozni magyar énekeskönyveinkben hiában erőködnénk, mert mainapiglan sem lévén critice átdolgozott karénekeskönyvünk, az énekszerzők vagy fordítók csupán a verssorokban foglalt szóiag­számra, nem pedig azok hosszú s rövid voltára ügyel­tek." Azért jó lett volna G. úrnak ezen pontot érintet­len hagyni, addig, míg maga a karénekeskönyv meg­jelenik. Ámde. G. úrnak alkalom kellett, hogy az „Auf­taktról" értekezhessen. Ilogy pedig ahhoz valamicskét mi is értünk, azt láthatja a 89. számú, magunk által szerkesztett melódiában, hol hatalmunkban állott az ütemet a szöveg versmértékéhez alkalmazni. Kifogást tesz G. úr harmadszor az egyenlő zenemér­tékii zöngelmek zenei összeállítása ellen, s miután elmondja, „mely nagy súlyt fektet arra, hogy mindegyik karének az igazi zöngelem szerint énekeltessék," határozottan protestál a kérdéses könyvecskében foglalt zöng elemtartalom ellen. Mi pedig szinte határozottan protestálunk az ellen, hogy G. úr rovásunkra ne füllentsen. A sok közül, mit állítása szerint felhozhatna annak megmutatására, mely rivó ellentétbea van a zöngelem kifejezése a szöveg­gel a kérdéses könyvecskében, csak egy példát idéz, s azt is a levegőből meríti. Azt mondja ugyanis: hogy „Sze­relmes Jézus noha nem vétettél" zöngelmére, melyet a sziv leg­bensőbb rejtekét is megható zöngelemre kellene énekelnünk, egy oly énekszöveget találunk, melyben a mennyei karok a megváltó születését örömmel üdvözlik : „ Krisztus Urunknak ál­dott születésén." Már kérdjük, honnan vette ezt G. úr? Ne sajn'lja csak megtekinteni még egyszer az idézett 18. sz. alatti szöveget, ott nem az áll, „Krisztus Urunknak áldott születésén," hanem a győri énekeskönyvből: „Áldott úr Jézus, értem is megholtál." — Vagy az ének­melódiák mutatója , a zöng elemtar lalom ellen van G. úrnak kifogása ? Akkor mond valamit, ha t. i. azt hiszi, hogy azon jegyzék a könyvecskében foglalt melódiák tartalmát képezi. De felvilágosítására legyen szabadmegjegyeznünk, hogy az nem egyéb , mint a superintendentiális és győri énekeskönyvben foglalt azon 133 énekmelődiák jegyzéke, melyek egyházainkban leginkább szoktak énekeltetni, s melyek közül mi azután összesen 86-ot választottunk ki; a többi mintegy százra menő melódiákat, melyek vagy igen ritkán, vagy sohasem énekeltetnek, jegyzékbe sem vettük. Hogy azon 86 melódia szerint már nem lehet mind azon éwekeket énekelni, melyek a használat­ban levő két énekeskönyvben foglaltatnak, azt tudjuk; de úgy hisszük, nem is szükség. De a felől is meg vagyunk győződve, hogy G. úr sohasem fogja azt megérni, mikép minden karének saját zöngelme szerint énekeltessék, mert először nincs is mindegyiknek saját zöngelme, másodszor pedig 70—80 melódiák betanítása is elég­dolgot. ácl; hátha még 5—600-at kellene gyülekezeteink­nek betanulni! Itt nem az a fődolog, hogy sokféle meló­diákat énekeljenek egyházaink, hanem hogy a mit éne­kelnek, jól énekeljék. Kifogást tesz G. Úr negyedszer az eredeti zöngelmek­nek helytelen felcserélése ellen más újakkal, —- Mi az álta­lunk kiszemelt 86 melódiák közül egyiket sem neveztük semmi néven sem, hanem egyszerűen feljegyeztük magát a melódiát, melyet kiszemeltünk: ezt is így véljük adui, mit mondatok hozzá? — s így azok eredeti nevét sem cserélhettük í'ei újakkal. Az „énekmelódiák mutatójá­ban" azon neveit jegyeztük fel a melódiáknak, melyek a superintendentiális és győri énekeskönyvben találtat­nak, s hogy mi célja ezen jegyzéknek, í'elebb megmon­dottuk. S azután mindjárt „igazságtalansággal, avatat lansággal" vádolni valakit, ez, édes G. úr, hogy a leg­szelídebb kifejezéssel éljek, neveletlenség! Kifogást tesz G. Úr ötödször némely zöngelmek elék­telenítése s azokban észlelhető zenei hibák ellen. Utasításunk szerint tekintettel tartoztunk lenni az egyházainkban szokásos éneklésmódra ; s ha ennélfogva nem adhattunk minden melódiát tisztán, az eredeti olvasásmód szerint, csak azt a hibát követtük el, a mi a világ valamennyi karénekes-könyveiben elkövettetett. Nevezzen csak G. úr egyet az általa ismert, valamely egyházmegyében használatban levő karénekeskönyvek közíil, mely min-

Next

/
Thumbnails
Contents