Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-03-16 / 11. szám

Nem több, csak hetenként egy rövid félórai időt szenteljetek ily tanítói magasztos fáradságra, — bizonyosan a legédesebb Öntudat fog jutalmazni — bőkezüleg — érette. Egyakaratulag a lelkipásztorral, szövetkezzetek az Ur kicsinycinek, az értelmi és erkölcsi tekintetben kiskorú nép serdülő fiainak növelése sz. munkájára, s hihetlen könnyűséggel jutandunk egy jókora előlépésre a ker. tökély végetlen nagy céljához; és a ti vasárnap-szenteléstöknek kettős becse lészen, isten és emberek szemeiben. „Mint anyasas fiait szárnyán hozdozva segéli," a költő szavai: így fogjátok ti magatokhoz nemesíteni a minden szépre és jóra fogékony népet, — ily módon a legérzékenyebb oldalról fiizenditek — hála-kegyeletnek szálaival —magatokhoz azokat, kiknek körében és munkasegélyével úgyis mindennap élvén, jólétetök tényezői közt; első helyen kell, hogy érdemesítsétek őket. — Felebaráti szeretetnek, hol nyithatnánk gyönyörűbb munkaiért? „A bölcsek, és a kik sokakat igazságra vezetnek, miként a csillagok, örökkön-örökké fénylenek" (Dán. 12. 3.). — Azonban a korábbi időkben közmondásilag baljóslatúvá lett „Dominasta ekklézsiák," milyeknek bővében vagyunk ilyes faluhelyeken , ez uton fognának emelkedni prot. egyházunk beléletének, történeti fejlésében időszakot alkotandó nagy fontosságra, egyszersmind kéz alá szolgáltatván az alkalmat arra is, hogy nőnemű ifjúságiink vasárnapi iskolázása ügyét felfogják, s mielőbb foganatba vegyék pap- és tanítónők, és erre hivatásos úrhölgyek. Igtassuk hát azonnal jó reménybeliscgeink sorába ez igénytelen indítványt, kisérve illető figyelemmel az idevágó olasz példabeszédet: "Dal detto al fatto v'é un gran (?) tratto. Gonda László. KÖNYVISMERTETÉS. Észrevétel nt. Tatai András hittanár urnák azon cikkére {Prot. egyh. s isk. lap 6-iJc sz. 1860) , melyben debreceni hittanár nt. Tóth Mihály umak válaszol. Nem célom az egész cikket taglalni, csak a 4-ik pontra akarok rövid észrevételt tenni. Ezen pontban a többek közt ez áll: „Szerintern végleges meggyőződés nem logicai demonstratio szüleménye, hanem öntudati tény, mely commonstratio tárgya; — dc amaz ennek csakugyan kifejtője, hogy tudattá emelkedjék." Hogy ezen állítás igazságát annál világosabban megérthessük, tudni kell, hogy a meggyőződés két uton lehetséges, nevezetesen vagy analyticai, vagy syntheticai uton. Analyticai ut a meggyőződésre az, midőn közvetlenül tapasztalunk valamit; p. o. hogy a vas kemény, erről külérzőeszközöm tapintás által közvetlenül győz meg; hogy vagyok, erről közvetlenül öntudatom győz meg, vagyis ériemet közvetlenül tapasztalom. Syntheticai ut a meggyőződésre az, midőn felsőbb igazságból alsóbb igazságot következtetünk; p o. az Isten bölcs, ezt következtetjük azon felsőbb igazságból, hogy az Isten miden tökéletességekkel bír. Ez tehát azon axiómából következik: az egész magában foglalja a maga részeit. Az ily eljárás közönségesen nevezfetik megmutatásnak ; ez az úgynevezett logicai demonstratio. Immár Tatai ur, fentebbi állításában azt mondja, hogy végleges meggyőződést csak analyticai uton lehet szerezni, a syntheticai vagyis logicai megmutatás csak eszközli, csak kifejti a belső közvetlen tapasztalásból, tehát az öntudatból szülemlő meggyőződést. Ezen állítást egy példával is igazolja Tatai ur; nevezetesen azt mondja, hogy ezen igazságról van Isten, nem a logicai megmutatások (argumentum cosmologicurn, theologicum stb.) győznek meg, hanem velem született az Istenrőli tudat, de homályba burkolva; immár az említett logicai megmutatások ébresztik föl lelkemben az Isten létérőli tudatot mély álmából, s addig táplálják, míg utoljára a velem született Isten lételérőli homályos érzelem elébb hitté, végre öntudattá érik meg. Oly formán van ez gondolva, mint p. o. a földbe vetett buzaszemben benne rejlenek beburkolva a buzanövény gyökere, szára, levelei, kalásza stb.; de mindaddig ki nem fejlődhetnek, positiv létre nem jöhetnek, míg a földben nedvesség, melegség, világosság stb. hozzá nem férkezhetnek. A nedvesség, világosság, melegség tehát csak eszközlői, csak kifejtői a buzaszemben rejlő alakoknak, gyökérnek, szárnak stb. — Épen így a logicai megmutatások csak kifejtői, öntudatra hozói az emberi lélekben homályban szendergő, Isten létérőli, érzelemnek vagy tudatnak. Valódi igazság ez, tisztelt olvasóim, csakhogy nem minden példára illik ez; mert nem általában igaz azon állítás, miszerint az analyticai ut volna egyedül a meggyőző; sőt analyticai uton csak feltaláljuk az igazságot, meggyőződést pedig syntheticai uton szerzünk arról. Azaz, ha valamely gondolat fölvillan öntudatunkban, ennek igazságáról csak akkor győződhetem meg, ha azt a syntheticai vagy logicai megmutatás is igazolja, akár a külső, akára a belső tapasztalásból merített tételek összfüzéséböl. Igaz tehát az, hogy az öntudatnak közvetlen adatait, igazságait logicai megmutatások fejtik ki, s emelik tudománynyá: de az — engedelemmel legyen mondva — nem igaz, hogy az öntudat közvetlen adatai meggyőző erővel bírnának logicai megmutatások, igazságok ereje nélkül; sőt inkább a két út együtt szükséges. Öntudatomban sok igazságok találtathatnak analyticai, vagy belső tapasztalás által, de azok közül csak azokról lehetek meggyőződve, melyek a syntheticai úton is igazaknak találtatnak, vagy is a logicai igazságokkal nem ellenkeznek. Örökös igazság az, hogy az analyticai út csak heuristica, a syntheticai út a convictiva. 11a az öntudat igazságainak egyéb eriteriuma nincs annál, hogy azokat öntudatunkban közvetlenül látjuk, tapasztaljuk: úgy a képzelő tehetség borongós felhőiből sok oly látszó, és tetsző villámok szülemlenek , me-