Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-06-21 / 25. szám

erős lehúzás nem felső vagy féljobb oldalív, melynek természete az, hogy felül a felső középvonalnál kissé jobbra kerekített és aztán egyenesen lehúzva az alsó középvonalig erős vonalú legyen, e helyett a felső középvonalnál a növendék nem kerekítette meg, és nem is egyenes, hanem görbe vonással húzta le, és pedig az alsó középvonalon is túl. Harmadik hiba : az „n" betű második része nem a középtér közepén jön ki, és nemteljes kigyóvonallal, melynek természete abban áll, hogy mind a felső, mind az alsó középvonalnál egyforma kerekitésü, s az ezen két kerekítést összekötő vonal szinte egyenes, erős lebuzásu legyen ; e helyett a növendék irt a felső középvonalnál nagyobb kerekítést, s az ezen kerekítések összekötő vonalát vagy a lehúzást nem egyenes, — hanem görbe vonallal irta le, s annak kellő erősségét sem adta meg. Negyedik hiba : az „n" betűnek utolsó hajszál felhúzása nincs felhúzva a felső középvonalig, vagyha talán fel van is húzva, nem vékony vagy hajszál, hanem inkább erős vonallal, vagy pedig sok növendék egyáltalában nem is irta azt. Ilyen és még több elszámlálhatlan hibák mutatkoznak ilyenkor a növendékek Írástanításánál, a szerint a melyik betűt akarja a tanító velők leíratni. *) Mindezen megnevezett Íráshibák most már egyik a másik után, a tanítványoktól a fekete táblán a tanító által leirt helyes betüveli összehasonlítás által felkerestetnek, pontosan megneveztetnek, tárgyaltatnak, s a tanító által a fekete táblára helyesen feliratnak s kiigazíttatnak. — Az ekként kiigazított betű a tábláról ujolag letöröltetvén, a növendékek által titemzéssel irókönyviikbe legalább hatszor, hétszer ismételve egymásután, és pedig toll-felemelés nélkül, (később például a második évi tanfolyam kezdetén, nemcsak hat hét betűben, hanem az egész soron keresztül kell ezt tenni), gyakoroltatva beiratik. Ha az ilyen többször gyakorolt és javítva leirt betűket a növendékek más tanórákon, — midőn tudnillik azok a szavak Írásánál ismét előfordulnak — ujolag hibásan Írnák, a tanító pontosan és minden lehető módon sürgesse őket ennek teljes elkerülésére — jelesen korholja meg őket, erősen szobatudós módra — és ne hagyja hiányozni a tanítványok részéről soha is, de főleg itt, az annyira szükségelt kitartó és szorgalmas gyakorlást, az éber figyelmet, hü engedelmességet és a mi legfőbb — a minden dolgok lelkét — a rendet. Szóval, kérlelbetlen szigorral ügyeljen fel a tanító a maga követelményeinek tanítványai általi pontos és hü teljesítésére. Csak a tanítónak ilynemű fáradhatlan szorgalma s taneljárásábani vas következetessége fogja már e részben a biztos sikert előidézni. De hogy a korrekturávali Írástanításnál semmitse hagyjunk érintetlenül, még a következendők fogják itt figyelmünket főkép kiérdemelni : 1) A korrektura mindig általános vagy egyetemes legyen, azaz mindig az összes tanítványokra, s egy és ugyanazon tárgyra vonatkozzék. Ha betűk gyakoroltatnak bé, ugy a tanórán csak épen az a betű korrigáltassék, melyet azon tanórán tanulnak és gyakorolnak a növendékek. A világért sem kell szétforgácsolni a tanító és tanuló erőket. 2) Ha ott mutatkoznak hibák a betűkben, szókban stb., a hol a tollat fel kell emelni és ujolag letenni, mint például: a „c, o,a,d}

gu

-nél stb., a felemelés után „megállj "-t kell vezényleni, s kényszeríteni a növendékeket a ponto*) Bármily szükséges volna is ezen hibáknak ábrákkali megmutatása —• költség kímélés tekintetéből, — ide nem mellékelhetjük. A figyelmes és gondolkodó tanító a „Lövényiféle ütenyirási példánylapok" 1-sö számát péld. vegye elő, s keressen ki szemével azon egy „n" betűt, s az említettem hibákat pontonként annak pontos nézlelésével olvassa el : azonnal fogja érteni, és felfogja találni, melyik alapvonásról van szó, mint szintén a növendéknek az „n" betíí leírásánál rendszerint elkövetett és itt megjegyzett hibáit is. sabb nézlelésre s lelkiisméretesebb jelölésre, és csak azután kell velők tovább iratni. Például : a második felhúzást az „a " betűnél nem a középtér felső harmadánál, kezdte a növendék, vagy ha ez talán ott volna is kezdve; de az első hajszál-felhúzástól, hol a tollat fel kell emelni, s attól egy kissé messzebb átellenbe letenni, nem mért ki szemével elegendő távolságot, azaz annyi tért, hogy az „ a*w

betű szépen minden összeszorítás nélkül leférhetett volna. — A tanító ezt észrevevén , az első felhúzás után azonnal „megállj"-t vezényel, s kérdi tanítványaitól : „hol kell, a mint tanultátok, az „ a " betű Írásánál a második felhúzást kezdeni"? „a középtér felső harmadánál" fogják felelni, „és mire kell még ott főkép figyelmeznetek" ? arra, hogy szemeinkkel a kezdő felhúzástól azzal átellenbe, illő tért mérjünk ki, azaz olyat, hogy az „a" betű, midőn leírtuk se igen idomtalan széles, se igen összeesett vagy szorított ne legyen". Tehát mindnyájan az első hajszál-felhúzástól szemetekkel elegendő tért mérjetek ki, hogy az „a" betű épeía leférhessen (azaz se igen idomtalan széles, se igen összeszorított ne legyen), — az utolsó erős lehúzásra is, — melyet az ujabb irtanmódszer alsó oldalivnek nevez — szinte figyeljetek! azaz ugy írjátok azt, hogy a harmadik felhúzást érintse, vagy más szókkal : „ugyanazon vonalba legyen vissza középen ki, s erősen lehúzva". írjátok tehát : „tollat papírra" ! (ez vezényszó , s azt teszi, hogy ilyenkor minden növendék a bemártott tollal az alsó középvonalat irókönyvében gyöngén érintse, s szemével nem máshová, hanem egyedül irókönyvébe nézzen és figyeljen arra pontosan, a mit a tanítója tüstént diktáland), — a középtér közepéig, vékonyan jobbra dütve fel! „egy", itt a tollat felemelve, s átellenbe ezen húzástól ismét a középtér felső harmadára téve, s szemetekkel elegendő tért kimérve „a" fel! kettő! egy ! kettő! elég! 3) Néha ki kell szólítani, — hogy a korrekturai foglalkozásba egy kis változatosság hozassék be — egyik tanítványt a másik után; de legfölebb csak hármat vagy négyet a tanórán, és vele emléből a már előbb betanult betűt, szót stb. a fekete táblára kell iratni. Azután szólittassanak fel a többi tanítványok , hogy ezen leirt betűt, — vagy ha szót írtak le, annak betűit — Ítéljék meg és javítsák ki. — Igen gyakran fogjuk nyerni ekképen azon örömet, hogy ők a helytelen és rosz-alaku betűt legpontosabban kiigazítják. 4) A tanító is irjon néha egy-két betűt, vagy akár szót is, — de csak olyat, melynek már felfogták helyes képét a tanítványok, s melyet már azok meglehetős készséggel irnak — minden lehető módon hibásan a fekete táblára , s ennek hibáit aztán a tanítványok keressék fel és javítsák ki. Ilynemű gyakorlatok által végre oly helyes, szilárd és tiszta öntudattal felfogott képpel fognak bírni a betűk idomáról és alakjáról a növendékek, hogy aztán nem fog nehezökre esni ezen helyes képét a betűknek a kéz húzása által is papírra át- és láthatóvá tenni. 5) Minden szó és mondat írásánál kérlelbetlen szigorral ügyeljen fel a tanító a helyesírásra (orthographia), és minden ez ellen vétő hibát pontosan javítson ki. — Ez annyival szükségesebb, mivel a szépirás-közben felfogott szókép sokkal maradandóbb, minthogy minden szó halkal és meghatározott idő alatt,— azaz ütemszerüleg — iratik; ezenkívül azért is, mivel a kalligráfiai oktatás az orthográfiait, közel rokonsága miatt, a mennyire csak lehet előmozdítani és gyámolítani tartozik. 6) Az összetett vagy kettős betűk korrektúrájánál (minők : gy, ly, ny, ty, sz, zs, cs,) az Írástanítás alkalmával következőleg járjon el a tanító : miután már a növendékek azon szónak, mely ezen betűkkel iratik, helyesírás módját a nyelvtanból, valamint annak ütenyrészeít, alapvonásait s megnevezéseit az irtanból pontosan és határozottan tudják : ekkor kezdődjék, főkép az ezen betűkből alkotott szavak huzamos és alapos gyakorlása. — Mihelyt