Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-19 / 12. szám

ból a tanítónak egyszerű, de jókora nagyságú iróbettikkeí olyanforma táblákat kel! készítnie, vagy azokat Sárospatakról meghozatnia, minőket I—VI. az elemi oktatásban találhat, s ezt, ha azt akarja, hogy a tanításnak sikere legyen, annyival inkább meg kell tennie, mert azok az előttünk fekvő negyedik kiadású ABC-ből már kihagyvák. A mássalhangzók után jön az egytagú szók irása, olvasása s gyakorlatul táblák készítése; ezeket követi a többtagú szók fölelemzése szótagokra és ezeknek hangokra, s ilynemű gyakorlatokra táblák ; végül a nagy iróbettik ismertetése és táblája, — s ezzel be van végezve a hangok kis és nagy betűkkel való íratásának köre. Mint az előadott tanmenetből láthatni, ezen évnegyed főtantárgya a hangok megjelölése, vagyis a betűk írásának megtanítása és begyakorlása volna, az írottak olvastatása magától értetődvén. Hanem meg kell vallanunk, hogy mi épen a főtantárgy kezelését nem találjuk ott. Az igaz, hogy a tanító mind az önhangzókat, mind a mássalhangzókat írja és íratja, de hogy miként írjon és írasson, vagyis miként vezesse be a gyermeket a betű-alakok rajzolásába (Írásába), arról egyetlen egy szó sincsen, holott, mintán az „Elemi oktatás" vezérkönyv, méltán azt várná az ember, hogy abban az írástanításának legalább egyszerű és rövid módszere is benfoglaltassék, a minek mindenesetre itt volna helye, s a mire, midőn tudjuk, hogy népiskoláink nagy részében az Írástanítás még ma is mily hiányosan és okszerűtlen módon kezeltetik, sokkal nagyobb szükség is lett volna, mint a hosszasan tárgyalt tiszta hangoztatásra. Nem tudjuk, az „Elemi oktatás" szerkesztője, mikép vélekedett,—feleslegesnek tartotta-e az ily utmutatást néptanítóink számára, vagy rosznak találta azt a módot, melyet erre nézve Scherrben talált; mi mindenesetre azt tartjuk, hogy a meglehetős módszer is jobb a semminél, s igy csodálnunk kell, hogy a szerkesztő azt, mit Scherrben talált, kit egyebekben is híven követett, kihagyta, s annak helyét mással sem pótolta. E kihagyás, nemcsak e szakasznak, de az egész könyvnek nagy hiányára van. Másik kifogásunk, e tanmenetet illetőleg, azon számtalan, jelentésnélküli szótagokból álló sorokra vonatkozik, melyek itt a mássalhangzóknak írás végett való felkeresésére és az írottak olvasásának gyakorlása kedvéért használtatnak. Az ily értelemfárasztó, de nem fejtő szótag soroknak alkalmazása megengedhető, sőt szükséges is lehet a német nyelv olvasás- és írástanításánál, mely egy tagu, két hangból álló értelmes szókkal nem igen bír; de hogy a magyar nyelv erre nem szorul, s elég szókincse vau arra nézve, hogy necsak a mássalhangzókat taníthassuk meg többnyire kéthangu egytagú értelmes szókon, hanem ha ugy tetszik, csupa egytagú szókból egész olvasókönyvet is készíthessünk, -— igen szépen megmutatta Erdélyi I. Pé ter, ha nem csalódunk, még 1852-ben kijött ABC és vezérkönyv stb. című könyvével. De ugy látszik, magok a t. c. kiadók is belátták később a mi véleményünk helyességét, mert azon érthetlen szótagsorokból alkotott táblákat, melylyek az első kiadású ABC és elemi olvasókönyvbe még bevétettek, a negyedik kiadásból már egészen kihagyni jónak látták, s annak phoneticus részét 1—14 lap az önhangzók sorain kivül mind értelmes szókkal töltötték be; sőt ezen kivül még egy más körülmény is van, mely igazolni látszik, hogy a t. c. kiadók, vagy legalább azok közül t. Árvay József tanár ur a mi véleményünket osztja, a mennyiben az általa készített „Népiskolai tanterv" 39. lapján, hol épen a mássalhangzók íratásának módjáról van szó, így nyilatkozik : *Hogy a nyelvtanítás mind a gondolkodó eröt hasznosan foglalkodtassa, mind a beszédbeli készséget lehetőleg előmozdítsa, azon szók , melyekben a felírandó mássalhangzók felkerestetnek, a tanítványok előtt ismeretes tárgyak nevei legyenek. . . . Ezen tárgynevek továbbá a lehető legegyszerűbb hangviszonyokból, két vagy három különböző hangból alakult egytagú szók legyenek, mint ól, ló, kút stb." Ebbe már mi is beleegyezünk, 8 épen azért, mert e helyes elvet itt találjuk, — bár nem tudjuk, mennyire folyt be Á. ur az „Elemi oktatásszerkesztésébe, csudálnunk kell, hogy a ki igy gondolkozik, hogyan társulhatott oly vezérkönyv kiadására, melynek módszere, mint alább még egy pár példával szolgálandunk, az általa ajánlottól sokban eííit, vagy miért nem eszközölte a kettőnek egyeztetését annyival is inkább, mert az ilyen eljárás által épen azokat, kiknek számára mindkét mü készíttetett, a tanítókat tévútra vezetik, a mennyiben ugyanazon kútfők után, ugyanazon tantárgyakra nézve az elemi oktatásban és tantervben más más tanmódot találnak. A kettőnek tehát összhangzásba hozása mielőbb igen jó volna. Azt sem helyeselhetjük, hogy a midőn a növendékek a hangok irási jeleivel a fentebbi módon megismerkednek, miért nem vezettetnek egyúttal a nyomtatottak megismerésére is, annyival inkább, mert Á. ur említett tantervének 38. lapján erre nézve is velünk tartólag nyilatkozik : „Miután a tanítványok az ..i* ön hangzónak megfelelő betűt felírták, s arról k i t ö r ü 1-li e 11 e n képzettel bírnak, megmutatja nekik a tanító a nyomtatott „it

t

betűt is", s így tesznek a többiekkel is. Ismét alább : „ M i u t á n az önhangzókat ugy felírni, mint elolvasni megtanulták a gyermekek, meg kell ismerkedniük a mássalhangzók irott és nyomtatott ala kával (alakjaival), azok felírásával." Ezt óhajtanék mi is a helyett, hogy a nyomtatott betűk ismeretét az első év végére halasszák, mint az az elemi oktatásban van. Nagyon elősegítené azért szerény belátásunk szerint az „Elemi oktatás" használhatóságát, ha abban az első és második évnegyed tantárgyai helyett egy szakaszban az írva-olvas tatásnak egész terjedelemben— ide értve az Írástanításra való rövid utmutatást is — s neveléstani helyes elvek szerint kidolgozott módszere foglalna helyet. Ebben találnók mi a Scherr munkájának módosítását, de azon nyereséget is, hogy így a dolog egyszerűbb, természetesebb és inkább nekünk való lenne. (Folyt, követk.) Kerekes J ó z s e f és Vámossy Mihály. BELFÖLD. Alig hangzék ei a testvér haza vidékein a protestáns egyház hü bajnoka, a nemzet szellemi munkásai egyik jelesének, Irinyi Józsefnek elhúnytát hirdető fájdalmas szózat, alig törlők le arcainkról a szánalom és részvét fájó könyeit, ismét és oly hamar, ujabb veszteségről kell tudósítanunk a hazai közönséget, — ismét egy férfiú elhúnytán kell keseregnünk, kiben nemcsak egy szélesen kiterjedő család veszté el koszorújok legszebb ékességét, nemcsak nő, két gyermek és testvérek siratják szeretetök legméltóbb tárgyát, hanem elhúnytában vesztett a haza és emberiség, különösen nagy és kipótolhatatlan veszteség sújtá a magyar protestáns szentegyházat. Igen, nincs többé az élők közt Jakabfalvai Jakabfalvay András, a lelkes honpolgár, a protestáns vallás és egyház egyik redületlen védője, a magyar nemzetiség buzgó imádója, a szellemi előhaladás lelkes barátja. Folyó hó 2-kán a halál angyala kioltá becses életét. Oh, mondjátok meg, midőn a haza jobbjai a vallás és egyház bajnokai egymás után rendre kidőlnek, hol talál vigaszt a bánatos szív? lehet-e ily esetben nagyobb és mélyebb fájdalom, mint az igaz hazafi és buzgó keresztyén fájdalma! A veszteség érzete elnémítja szavainkat, s azok helyett, hadd szóljon tevékeny élete rövid rajza. Az elhányt férfi született Budán, 1804-ik év december