Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-12-27 / 52. szám
De „vigasztaló tény": miszerint az apostolok dicső jelleme alkotta az egyház oszlopát: ma is akadnak oly egyesek, kiknek dicső jelleme milliók előtt fénylik s jó példát ád. — Imádkozzunk Istennek, hogy az egyház ilyenek nélkül ne szűkölködjék; — hogy az ő szent lelke vezesse az anyaszentegyházat mind az időknek végéig !! Szívből jött, és a szivekhez magának útat találó, s azokban a keresztyéni hitet s buzgóságot megalapítani s előmozdítani bizonnyal képes dolgozat. Tatai András, hittanár. A szokottabb egyházi énekek egyhangú melódiái. Evang. iskolák használatára, s előmunkálatul egy kiadandó, négyes chorálkönyvhöz, készítette s kiadta a sopronyi evang. iskolatanítói képezde. Sopronyban. Kapható Seyring és Hennicke könyvkereskedésében. (Vége.) Különben elődjeink testvéri egységben zengeztették karénekeiket s ennélfogva mindegyik, még legtávolabbi ev. templomban is otthonosan érzék magukat. De gondoskodva is vala erről zöngjegyekkel (Noten) nyomtatott énekeskönyvek által, melyek a 18-dik század kezdetéig fentartották magokat. A mióta azonban ilyes könyvek nemcsak a templomokból, hanem még könyvtárainkból is kivesztek ; azóta elnémult ezen ének- s zöngelemegyetértés, s a hit és lélek egysége bizonyára megszűnne közöttünk, ha nem léteznék biblia. — Most már mindegyik kántor s orgonista kényekedve szerint készít magának karénekeskönyvet; — s ezen műtétnél azon uraknak egyedül a lakhelyükön szokásos éneklésimód szolgál vezérül, minden tekintet nélkül azok megegyezőségére s jobbára müizlélésük korlátolt irányában. Innen van, hogy annyi varians találtatik karénekeinkben , a hány tanítóval vagy egyházközséggel birunk. Noha egy sinórmértékiil szolgáló általános karénekeskönyv szükségessége hivatalos bevezetése már régebben s határozattan kinyilatkoztatott a többek közt Szénfy Gusztáv által, mégsem birunk ilyennel mai napig is, mely a leendő orgonistáknak s kántoroknak előkészületül szolgálna s az evang. istenitiszteletnél használtathatnék. Ezen tény valóban megszomorító. Ha már a gymnásiumi és ipartanodai ifjúnak legalább is néhány nyelvtannal kell birnia, melyeknek későbbi napjaiban vagy veszi hasznát, vagy sem: annál inkább kellene magát már jó eleve ellátnia egy leendő orgonistának vagy kántornak oly könyvvel, melyre minden áldott nap szüksége van. Ezen nagy feladat kívánatos megoldása egyházi hatóságunkat illeti, mely által a közösség öntudata az orgonistái s tanítói szolgálat teljesítésében felébresztetnék, az egyedi önkény háttérbe szoríttatnék, s a jónak bebizonyult egység alá rendeltetnék, — s mind ezek által lassacskán ismét birtokába juthatnánk a biztos s örvendetes egyházközségi éneklésnek. Ezennel bátorkodunk figyelmeztetni egyházi s iskalai hatóságainkat egy karénekeskönyvre, melynek Sopronyban legközelebb meg kell jelennie. Ezen mü a würtembergi karénekeskönyv mintájára négyeshangú tételben hozandná a zöngelmeket úgynevezett „nagy allabreve" vagyis 4 /2 ütembe felosztva. Az előbeszéd szerint 4 szakaszt tartalmazna, „oly formán, hogy az első szakasz azon melódiákat tartalmazandja , melyek a magyar, német, tót és vendajku gyülekezetekben egyiránt szokásban vannak ; a második kizárólag magyar és vend; a harmadik a német, s a negyedik végre a tót melódiákat" sat. sat. Azon alapelvekben, melyek szerint e műnek ki kell dolgozva lennie, általában osztozkodunk s az ilyetén módon kidolgozott karénekeskönyvet ugy tekintjük, mint egységi köteléket a magyarországi evang. egyházak közt: —• azonban követeljük egyszersmind attól, a ki ily nagyszerű s nehéz vállalatba mer fogni, derekas zenei jártasság s képességen, továbbá a hazai nyelveknek s azok szómértanának (prosodia) tudásán felül még a következőket: a) Jártasságot a harmóniatanban, s főleg a régi hangnemekben , hogy az ódon zöngelmeket a régi hangnemek szellemében, ellenben az újabbakat a most divatozókban harmonizálni képes legyen. b) Jártasságot a német, cseh, latin s a helvét hitv. karének-kincsben , valamint a francia zsoltárokban. c) A karéneklés történetének elégséges ismeretét, hogy az egyházi zöngelmek eredetét, azok ösformáját s időkinti átalakulását, valamint szerzőiket is közelebbről ismerhesse. d) A főbb variansok tudását, melyek nálunk felmerültek. — Ezen tulajdonságokon kivül birnia kell még: e) különféle irodalmi forrásokkal. A zöngelmet, ; melynek szárnyain az ur egyházának könyörgése égbe | száll s így közáhítat emelésére szolgál, minden kifogáson , kivül hibátlanúl s ugy szólván daliás pompájában kell feltüntetnie. Annálfogva csak igazi gyöngyöket s tiszta színaranyat kell kiaknáznia az evang. karéneklés gazdag kincstárából, azaz: csak oly zöngelmeket kell adnia, melyek az egyetemes protestáns egyházak, mint egyetlen illetékes hatóság előtt a tüzpróbát már kiállották s mai na-I pig is dicsőséggel fenállanak templomainkban. — Hanem ilyes kincsekre nem akadunk ám a felszínen, t. i. orgonistáink karénekkönyveikben, — sem pedig egy némely anyóka vagy aggastyán szájában, itt mélyebben kell hatolnia, nevezetesen ama régi, dicső időkbe, a midőn karénekeinket „a hit teremtette" ! — Ehhez tehát felette szükségesek régi kar s énekeskönyvek, egyházi agendák, antiphonarok s egyéb segédeszközök , minők : „Schatz des evang. Kirchengesangs im ersten Jahrhundert der Reformation" von Freiherrn G. von Tucher. „Der evang. Kirchengesang und sein Verhaltniss zurKunst des Tonsatzes" von Oberconsistorialrath C. von Winterfeld, 3 Theile. mit 80 Bogén Musikbeilagen. gr. 4. Preis 46 Rthlr. „Zions-harfe" von Dr. C. Kocher sai. Ha tehát a sopronyi atyafiak ilyetén módon kidolgozott karénekeskönyvvel képesek minket megtisztelni, akkor halhatatlan érdem, tevékeny terjesztése s örvendetes elfogadása a műnek leszen a dijok. — De ha az oly gyöngén leendne kidolgozva, mint a kérdéses művecske, — akkor nem tanácslanók azt közzétenni. E helyütt szoros s lelkiismeretes kötelességünknek tartjuk nyíltan kimondani, miszerint a tanintézetek óvakodjanak e kérdéses mttvecskét vezértan-könyvül használni a karéneklésnél. Valóban sajnos dolog, hogy az istenitisztelet ezen fontos részének kezelése s vezetése jobbára olyanok ! kezei közé jutott, kik felületes zenejártasságukban nemcsak hogy a meggyökezett roszat megtartották, sőt még eléggé elhízottak új, egészen ismeretlen zöngelmeket az egyházaknak octroyirozni akarni s ezáltal a bajt még szaporítani. — Többszörösen volt alkalmunk meggyőződni arról, miszerint kántoroknak, orgonistáknak s tanítóknak még sejtelmök sincsen valamely zöngelem eredeti alakjáról, s hogy épen a legszebb karénekeket azok annyira eltorzítják, mikép nem lehet rajok ismerni. S ilyen emberek szerkesztenek aztán össze karénekeskönyveket tanodai s templomi használatra, melyeket az illető hatóságok — jobbára nem értvén az efféléket — jóváhagynak, felvételüket megrendelik s ezen módon az általános baj elharapódzásának még segédkezet nyújtanak. Igaz, hogy itt oly pontot érinténk meg, mely ismertetésünk határain túl jár, s ezért annak további taglalásával feli kell hagynunk. Ezen rövid figyelmeztetések s intések azonban rábírhatnak talán másokat ezen thémáról, illő alkalommal, terjedelmesebben értekezni s karéneklésünk hiányainak s gyarlóságainak kimutatásával hathatós reformnak utat előkészíteni. És ezzel „salvavi animam meam!" Gáspáry János, ev. tanitó és tanitóképezdei segédtanár. Nyíregyházán.
