Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-27 / 52. szám

Időszaki tábla a magyarhoni protestáns egyház történeteihez, szerkesztette Haan Lajos, kiadta Oszterlamm Károly, ára két forint. E jeles korszerű munkára előfizetés volt hirdetve, az előfizetési ívek lapunk mellett szétkiildve: tehát nem uj- j donságot beszélünk olvasóinknak, midőn azokat e díszmunka megjelenésére figyelmeztetjük. Azonban midőn e figyelmeztetést teszszük, kedves kötelességünknek ismerjük egyszersmind bővebben is szólani arról. A munka egy nagyszerű, díszesen kiállított képet ábrázol, melynek hat oszlopzata a magyar protestáns egyház hat korszakát képezi: u. m. 1520—1526 (mohácsi csata), 1527 — 1558 (a két evangélikus felekezet elválása), 1559—1606 (a bécsi béke), 1608—1674 (az ev. egyház legsúlyosabb napjai), 1678—1776 (evang. tanodák kath. felügyelők alatt), 1780—1859 (a sept. 1-én kibocsátott császári nyiltparancs megjelenéseig való) korszakát. A hat oszlopzat között emelkedő kereszt alatt Luther és Kálvin állanak, míg a felettük ivező oszlopok közt a nagy reformátorok Behtlen Gábor, Thurzó György, Budai Esaiás és Szeberényi János arcképei díszesítik. A reformátorok felett két kisded kép a protestánsok kínszenvedéseit ábrázolja. A tartalomra nézve nem mondhatunk mást, mint hogy az a magyar reformátio időszaki története igen ügyesen szerkesztve Haan Lajos b. csabai ev. lelkészáltal. Nem lehet, nem szabad lenni mívelt protestáns háznak, melyet e kép ne díszesítsen ; de különösen ajánljuk a lelkész és tanító urak figyelmébe, hogy akár aláírás, akár egyházi költségen megszerezni el ne mulaszszák. Üveg alatt rámába foglalva s felfüggesztve nemcsak dísze leend az iskolának; hanem egyszersmind közös tankönyve az egész növendékseregnek. A mit bármely könyv sem lenne képes megtenni, e kép megteszi azt. A gyermek játszva, mulastágból oda-oda áll a kép elé s olvasgatja hol itt, hol amott s a nélkül, hogy erőltették volna, egyszer csak nagy meglepetésére azt veszi észre, hogy vallása történetének főbb pontjai kitörőlhetlenül emlékébe tapadtak. Tanító urak ! ne feledjétek azt, a mit mondánk , az idő is int velünk együtt, hogy ne feledjétek. B. BELFÖLD. Beregi lombok. Es most az erdő egyre ritkul, Szil s tölgy megválnak lombjaiktól; A büszke csert, bár élte hosszú, Bár fen áll még: — már őrli a szú, S mitől a vándor meg-megrebben : Egy-egy omlás a rengetegben .... Tompa. Hol a sudár fenyvek örökzöld hazája van, nem meszsze a fellegekben uszó havasoktól, kedves virágot, egy szép nefelejcset viszek így téli időben Munkácsról t. szerkesztő urnák. Nem mintha csendes völgy ölén reszkető harmatgyöngyök közt mosolygó égszin kék szemekkel szerte most nyiladoznának ezek itt, — óh ! nem, ritkaságok ezek most, lesárgult lombok hervadó levelei fedik azokat már itt is, e makktermő kedves hazában, mert tél van, hideg és erős. Pedig — ki hinné el ? a szél nyugotról, a zefirek hazájából fúj-fúj, és viharzik, hogy a prot. szentegyház tornyának kakasa csak ugy csikorog belé! Fázunk! A napokban egyházmegyénk közgyűlésén „beregi protest. nönóveldét* indítványoztunk, s — az indítvány meleg pártolásra talált. Alapja önkéntes ajánlatokra, s szeretett segédgondnokunk Bay Ferenc, ur által évenként rendezendő táncvigalomra van fektetve. S kedves szellemi virágot, prot. egyházunk fájdalomdúlt keblére íilteténk. Jól tudom én, hogy e virág a milyen szép, a milyen kellemes, ép oly gyönge, s könnyen hervataggá válik : de ipar, féltőgond, és ernyedetlen ápolás alatt egykor bizonyosan felvirul, s kellemesen illatozza be a beregi lombokat Folyó év sept. 10. szenderült jobb létre néh. nt. Vekerdi Nagy Mihály ur.Félszázados lelkipásztori s24 éves esperesi hivatalpályája, csatlakozásukkal oly fenhangon dicsekvő elvbarátitól, csak egy árva nekrologot sem érdemelt meg. Annál szebb s meghatóbb volt tehát az, hogy fentisztelt segédgondnokunk, elv és párt felett felülemelkedve , az elhunyt egyházmegyei főnök érdemei méltánylásául, s benne a hivatalnak megtiazteléseül, az egész egyházmegyében , egy vasárnapi ünnepélyes istentisztelet után a harangokat meghúzatta. Még fülemben zengenek a feledhetien emlékű nagy férfiúnak, néh. Szoboszlai Pap István sup. urnák jellemző szavai, melyekkel az elhunytra vonatkozólag, egyszer felszenteltetésünk alkalmával adott diszebédjénél kérdezé tőlem : „hogy van az én öreg barátom ?" S midőn megnyugtatására kielégítő feleletemet elmondám, véleményét fopásztori magas méltósággal ekkép fejezé ki; „higyje el ön, ama tiszaháti esperes előtt tisztelettel kell meghajlanom, mert ő, a nélkül, hogy társainak levonnék, mind e jelen percig egyházkerületem tizenhárom esperese között a legerélyesebb !" De az akkar volt . . . most már ők mindketten az enyészet ölén porlanak. Azonban nevök-, és szellemökkel a jegyzőkönyvek, és prot. egyháztörténelem lapjain még sokáig találkozhatunk. Igaz az, mikép egyházmegyénk, a már régóta gyengélkedő esperes idejében, pásztor nélküli nyáj volt. Mint a cövektől elszabadult csólnak , cél és iránytalanul csavarog evező kormány nélkül az örvénylő hullámok felett: úgy voltunk mi elv, párt, és viszálynak oda dobva. Nem volt ki egyenlítsen, vezéreljen — a lázongó kedélyeket szelídítse — a rendetlenséget megfenyítse — a túlhajtott uralomvágyat korlátolja — az igazságot érdektelenül kezelje, sőt kárörömmel gyújtogattuk egymás keblében a keservnek és fájdalomnak égő üszkeit. Majd az idők teljességében: „meglett a szabadulás és erő !K Megválaszták egyházmegyénk derék segédgondnokát, s ő eljött hozzánk készen és örömest, hozván kezében a béke olajágát. Azonnal mintha minden lelket egy mintára szabtak volna: minden szív megtanult egy ütenyre verni Folyó év sept. 12. volt a nap, melyen volt esperesünk ravatala körül gyászos körben gyülekezett össze egyházmegyénk papi testülete. A közös gyásznál, közös fájdalom fogott el mindenkit. Szegények és gazdagok — érdeklettek és érdektelenek ajkain e kérds lebegett: ki lesz már az esperes ? . . . . öten valának trónkövetelők, mindegyik ülnök, mindegyik méltó, mindegyik koszorúra érdemes. Három, időnként megújuló szavazás történt. A végső szavazásnál, egy szavazat megsemmisíttetvén, a dőntő szavazatok eredménye lőn: Bakcsy László ülnök s főjegyző 35. | Atányi Dániel ülnök 28. A választás tehát megtörtént, — van esperesünk. S bár kormány élire lett hivatását gyakorlatilag még nem ismerhetjük, de mi öt felolvasott lelkes programmján kivül is szeretjük — kitartó munkás szorgalmát tiszteljük, — s mint főjegyzőnek tiszta fogalmu virágos tollát sokáig kipótolhatlannak tartjuk. — Ez idö szerint ő az nekünk, kiről elénekelhetjük; „Nincsen kivüle másban idvesség, Nincs nála nélkül köztünk békesség!" Literáti János.