Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-27 / 52. szám

hogy unalmassá ne tegyem számolásomat, dióhéjba szorítom az eddig elmondottakat.1858. apr. 1-től 1859. márt. 31-ig eladott a biblia-társulat egy millió hatszáz huszonötezer kilencszáz nyolcvanöt példányt, miért bevett 160,062 font sterlinget, vagyis 1,920,755 forintot, kiadása volt 158,642 font sterling. Összesen eladott 35,609,931 példányt. Az ez évben véghezvitt mü nem csekélység; egészen összhangzásban áll a kijelentés isteni megkezdőjének szent akaratával s e világnak lelki és erkölcsi szükségeivel. Évről-évre növekszik a társulat hatása tér és jelentőségben , de oly nagy eredményt még nem mutathatott fel, mint e lefolyt évben. Az eredmény oly nagy, a segélyforrások oly gazdagok, mint sohanem, s mindkettő hálát és reményt költ. Istennek áldása, mely rajta nyugodott, szeretetben áradt ki a világra s neki, ki a szíveket, mint a vizeknek folyásit szabadon hajtja , legyen hála, dicséret, tisztelet és dicsőség ! (A hivatalos jeletésből kivonta) Boross Mihály. ISKOLAÜGY. Felvilágosító észrevételek nevelésünk ügyében. *) Az orgnaicus élet hozzá van ama feltételhez kötve, hogy az élet céljára rendeltetett anyagok mellett olyanokat is szedjen fel , melyek végcéljai elérhetésére nem tartoznak. A társadalmi és a szellemi fejlődés ugyancsak ilynemű törvényeknek kénytelen hódolni. A legjobb akarat, a cél elérhetésére szánt legszentebb törekvések is, a fejlődő szellemi élet utjain támadt rögöket sokszor óhajtják olyan eszközökkel hárítgatni el, melyek ha nem gátolják is egyenesen a szellemi élet fejlődését; de ha folyvást! alkalmazásnak örvendenek, a szellemi életet olyan útba térítik, melyen bizonyos kórok lesznek a jóakarat nem épen örvendetes gyümölcsei. Nem kárhoztatom én .a társadalmi és szellemi élet fejlesztésére szánt ilynemű nemes törekvést, mint nem kárhoztathatom azért az orvosi tudományt, ha a betege élete megmaradásáért remegő orvos egyszerű láznak ismeri el a veszélyes tüdő gyuladást. De annál inkább magasztalom az olyan orvost, ki helyre kívánván igazítani hibás ismeretét, őszintén bevallja azt, és csak hogy betegét megmenthesse, elhányván a pirulás álszégyenét, felrakatja a piócákat. Nemzeti életünk fejlését gyakran gátolták a jó akarat hibás lépései. — A csalódások egész serege van feljegyezve a múltak emlék lapjain. — A felismert bajok helyreigazítására gyakran használtunk heroicus szereket. És mert nem szégyenlettük tévedéseinket helyreigazítani, meg megszűntek a nemzetet veszélylyel fenyegető kórok is. Nevelésünk ügyével is, mint társadalmi életünk egyik legfőbb fejlesztő eszközével, gyakran álltak így házi és hazai dolgaink. A legközelebb múltban, megpróbáltatásunk erős napjaiban, — midőn pályájok közepén sokan megállíttatának ,—csoda-e, ha megrendültek a kebelek, csuda-e, midőn e megrendülés régi nyugalmába még vissza sem térhetvén, ha máris így kiáltanak fel: Atyámfiai férfiak ! kihez s merre forduljunk, hogy gyermekeink jövőjét minden körülmények között biztosíthassuk. És fordulának sokan a nagy Németország felé, és látának vigasztaló reményt a reáliskolák ködfátyolképében. — Igenis, ködfátyolképében, mert a kincskeresők a kincsörvendünk , hogy ezen ártatlan polémia következtében a tanítással foglalkozó olvasó közönségnek jövő évre iskolaügyünk egyik leggyakorlatibb bajnoka tollából érdekes cikksorozatot ígérhetünk. Szerk. nek csak fölvetődött lángját láták, de a helyet, hol az el van ásva, épen nem lelék fel. Lön tehát azon eset, hogy a szellemi fejlődés jóakaratból keletkezett tovább fejlesztésére , — kiváltképen nemzetünk tekintélyesebb osztályának tevékenyebb részesei, nem igazi gyógyszereket alkalmazának. Így folyt szellmi életünk egyik fontosabb tényezője, nevelésünk ügye, a legközelebb múltban egészen 1857-ig. — Azon ponton állottunk már, hogy csaknem minden tűzhelyhez eljutott azon rábeszélő s bűvös hatású szózat: ezentúl minden magyar embernek reálirányban kell tanulni , csak a reál- és polytechnicumi iskolákban van az üdvösség! — S bár nem hagyám magamat ezen áradozó folyamtól elragadtatni, mert ismertem régtől fogva a reáliskolák körét, irányát és végfeladatát; mégis folytonos küzdelemben s harcban kelle élnem azon néhány előkelő családfővel, kiknek gyermekei nevelését vezettem. Ezen baj nemcsak nevelési törekvéseimet s vele nemzetem reám bizott jobbjai állását fenyegette, hanem dúlongott az más körökben is , melyekhez járult még azon nem kedvező körülmény is, hogy a napi sajtó e kór anyagot, s suttogás köréből a közérzület s a kívánalmak nyilt mezejére vezette. Ilyen körülmények s a nemzeti fensőbb élet fejlése ezen beteges phasisai között zengettem el keserveimet a Pesti Naplóban „Nevelésünk ügye" cím alatt. A tárgy fontosságához illő komolyság és higgadtsággal adtam elő mind azokat, miket a nemzetnek serdülő fiai nevelése körül tenni lehet, tenni kell és tennie szükséges. Egy magasabb pontra vezettem fel olvasóimat, melyről tisztán belátható volt az egész nép munkássági, szellemi és erkölcsi köre. Ezen általános szemle után a nép minden osztálya számára kijelölt munka és hatás körvonalait kijegyezvén , világosan kifejtettem a nemzet nevelési nagy körének kissebb gyűrűit, milyenek: a nép-, ipar- (reál) iskolák s a reáltanulmányokat a humanisticumokkal magokba foglaló gymnásiumok; hogy így a nemzet minden rendű és rangú osztályai szükségeinek megfelelő nevelési köröket felismertetvén, kinek-kinek megmutassam az útat, melyet szabad tetszése szerint választhat, s ha választott, azon járnia kell, ha ezen nemzeti nagy test épségben való maradását kivánja, s szent óhajtása, hogy mint ilyen a jövőre,is hathasson. És mivel a nemzeti test azon része kezdett felbomlásnak eredni, mely abban a főt helyettesíti, minden szavamat odairányoztam, hogy a tévedésből származott nem helyes felfogás útba igazodjék. — Meglett-e szerény törekvésem kivánt általános sikere, azt megítélni sem nem birom, sem nem feladatom. — Én elég boldognak érezem magamat az öntudat ama megnyugtató jutalmával, hogy kicsiny körű munkálkodásom teréről a fenyegető veszélynek minden árnyéka eltűnt, és nevelői munkálkodásom azóta, mint csendes folyam a természettől kimért rendes ágyában folydogál. Megnyugvásom ezen boldogító érzetét azonban Szeremlei Sámuel úr, a „Prot. egyh. s isk. lapok" 1858-ki 51. számában „Reáliskolák keletkezése, feladata s hiánya Magyarországon" című értekezése által oly formán kiváná megzavarni, hogy említett cikkemből némely szókat s egyes mondatokat veszen ki s belőlök reám vádat fog, s hamis következtetéseket von ; — és midőn ő, a reáliskolák védője s terjesztőjeűl lép föl, a helyett, hogy ezen ügyet melegen ajánlaná, s az olvasó közönséget arra tanítaná meg: mi a reáliskolák feladata, természete, milyen azoknak belszerkezete, mi módon lehetne ilyeneket hazánkban a mi körülményeink- és szükségeinkhez alkalmazva létrehozni, — polémiába ereszkedik. Ilyen magáról való megfelejtkezése közben, különösen két váddal lép fel ellenem: l ör. Mintha én a reáliskolák felállítása ellen cikket írtam volna. 2-or. Mintha én általánosan mívelt embernek az olyan