Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-13 / 50. szám

mysteriumok körül is, a logicai fegyverek gyarló-, vagy némelyek kezében épen semmi szolgálata mellett is, tiszta bitszemléletet (éleyiog ov piertouevcov) s meggyőződést nyerjen. Hogy ez sem a hyperorthodoxia, sem a rationalismus, sem az uralgásával legalább nálunk a legújabb időkig benyúlt Stoscb - Bretsckneider-féle, már méltán úgynevezbető ó-iskola, bár sokoldalú eruditiojánál fogva tiszteletreméltó tbeologiai rendszere nyomán nem kivihető, — azt mint egy részről szemléleti igazságot, más részről tapasztalati tényt sem tisztelt olvasóim, sem kedves tiszttársam , a fentforgó cikk szerzője előtt emlegetni nem szükség: de azt nem hagyom szó nélkül, hogy ennek lehetősége az újabb theologiai rendszerek cs jeles apologeticai dolgozatok, főként pedig magának a szentírásnak, s bibliai vallástannak mind magában, mind a több tudományokhozi viszonyításában történő alapos tanulmányozása nyomán már eléggé biztosítva és kétségtelenné téve, valamint más részről annak múlhatian szükséges volta is kim tatvavan. — Es most a legszívesebb őszinteséggel kéntelen vagyok fájlalni, hogy ezen isagogieo-apologeticus cikkben épen az újabb theologia ezen üdvös újításának, vagyis tnlajdonképen régi jogaiba (postlirninio) újonnan visszaál lított valódi bibliai, valódi protestáns, valódi keresztyén theoriának népszerű felhaszuálása nem találtatik,nem talál tátik épen azon könyvben, melynek célja épen ennek alkalmazását igénylené,— nem találtatik épenazon cikkben, melynek themája s a reá ruházott bevezetőszereplés épen ennek használatát követeli, — nem találtatik épen jelen alkalommal és körülmények közt, midőn az eláradt hitetlenség ellen az utóbbi korban divatozott orvosszer, keveset vagy semmit érőnek, sőt sokszor ártalmasnak találtatott, — ez pedig mint már az újabb theologiának megpróbált sikerű orvosszere méltán ajánltatik. Szerző isagogico-apologeticájának itt alkalmazott pontjai, — egészen az ó iskola nyomán, ide mennek ki: „A szentírás a ker. hit és erkölcs szabályzó mérlegéül szolgáló ó- és új szövetségi iratok összege. Ez a benne foglalt „tanokat" tekintve, isteni rendkívüli kijelentés, — „történelmi" szempontból tekintve pedig nem más, mint a zsidók és keresztyének vallásos könyveinek gyűjteménye; mely utóbbi tételnek így fejezve, s az előbbivel szembeállítva semmi értelme nincs, — hanem van (legalább értelme, de nem egyszersmind helyessége) úgy a mint szokta mondani az ó-iskola, hogy t. i. a bibliában a a mi történelmi, az nem isteni, hanem pusztán emberi mü. „Az ó-szövetségben vannak Izrael népével közlött kijelentések , Istentől ihletett látnokok által." — A pogányoknak is nyilvánvalóvá tette Isten magát a természet útján. De mind a zsidók, mind a pogányok számára történt kijelentések tökéletlenek, és nem elegendők voltak arra, hogy az embert boldogítsák, s az erkölcstelenségtől és bálványozástól megmentsék; — mígnem végre megszánván Isten a világot, elkiildé Jézust, ki mind felséges vallástanával, mind feddhetetlen életpéldájával a legtö kéletesebb erény képével, mind Istent megengesztelő halálával az ő benne hivőket és megtéröket Istenhez vezetné, s világosságra hozná az idvesség útát; minek nagyobb bizonyságára csudatételekkel is megerősíté magát, fel is támadt a halálból" sat. Az isteni kijelentés fogalmában tehát csak „tanok" foglaltatnak. Ezen nyomon aztán a ker. vallás fogalmába semmi sem tartozik egyéb, miut tudomány. — „Ezen bibliában foglalt tanok isteni eredetét mutatja azoknak , — még pedig mind a hitre, mind az erkölcsre tartozóknak felséges, és olyan volta, hogyha az ember azokat szivére veszi, képesek azok az ember előbbi gondolkozás-, érzés- és cselekvésmódját egészen megváltoztatni (az embert illuminalni s regenerálni); mihez hasonló hatása csupa emberi műveknek sohasem volt, nem is lehet; de azokban ily tiszta nézetek s tanok nem is álltak soha elő."'Igy tehát maguknak a tanoknak van újjásztilő erejök : azonban mégis „az ember ezt az ige által munkálkodó isteni segedelemnek tulajdonítja, — mert érzi, hogy ez emberi eröt felülmúló dolog." — És az ó-iskola azt hiszi, hogy ilyen beszédekkel mind helyes fogalmat adott a kijelentésről, mind arról, hogy a bibliában valóságos isteni kijelentés van, meggyőződést nyújtott. llövidség kedveért, hogy könnyebben kitűnjék, mik hiányzanak ebben mind az értelmezés, mind a meggyőzésre nézve : lássuk — beleereszkedvén alkalmilag egy kis theologiai értekezésbe, — mit hogy olykor-olykor tegyünk, igen helyesen figyelmeztetett rá e lapok tisztelt szerkesztője nem régiben, —• lássuk mondom röviden, mit tanít e tárgyról az újabb iskola. E szerint alapeszme az embernek Istenhez eredetileg volt, — de csakhamar felfordult— azonban örökre el nem pusztulhatott, söt helyreállítást igénylett viszonya. Az ember, mint e föld polgárává Istentől azért állított sajátlag szellemi lény, hogy a beléadott tehetségekkel e gyakorlat iskolájában a vallás*, erkölcsiség útján magában az Istenhezi hasonlatot önállólag képezze ki, s örökéletet folytatandó szellemi egyénné magasztosuljon, ezen feladat megfejtésére eredetileg képessé volt teremtve, a mennyiben istenneli összeköttetésének eredeti ösztönszerű érzelmén, öntudatán alapuló vallás-erkölcsi sajátsága természetes előnynyel bírt testisége felett, s a fejlődés és gyakorlat útján állandó uralomra fogott voina erősödni a testiség hajlamai az önzés felett, mely az erkölcs vallásossággali ellentétében minden gonosznak , bűnnek és nyomornak kútfeje. De mindjárt a gyakorlat terére lépés kezdetén ezen természetes eredeti ártatlanság állapotja felfordult az által , bogy bizonyos, már ezelőtt büube esett, Istentől elfordult szellem (sátán, személyiséggel bíró gonosz lélek, — melyet némely theologusok, — legközelebb Schcnkel csak eszményileg personificált, általános bűnösségnek gondol, — véleményem szerint helytelenül, mivel így az semmi egyéb, mint abstractio, semmi objectiv realitás, — s mint olyan az ember bűnbe esése előtt nem említtethetik , s így az embernek bűnbe esése, előbbi útjáról eltérése teljességgel semmivel sem indokoltatik) irigyelvén az ember boldogságát, azt elámította s rávette, hogy a testiség hajlamának, a vallás-erkölcsi törvény kötelező ereje felett túluralmat engedjen magában, önként s visszaélvén akarati szabadságával; — s így az egyszer felül fordult testiség , önzés, bűnösség túluralkodásra jutott a szellemiség felett, és gyakorlat által abban megerősödött, — habitussá lett, — s mint nyavalya a természet szokott útján, nemzés által az egész emberi nemre elterjedett, — ez az eredendő bűn. Ez a felfordult állapot, melyben az ember eredeti tehetségei nem elvesztek, csak az azok s a testiség hajlamai s törvényei közötti helyes viszony megzavarodván, célszerű használhatóságoktól megfosztattak , — ez, mondom, az emberiségnek historicus, de nem természetes , — söt inkább természetellenes, azaz : eredeti fogalmával s lényegével ellenkező állapotja. Azonban az Isten-, az ember-, a teremtés helyesen felfogott fogalmával következetesen , az ember ezen felfordult állapotban nem maradhatott. Igen természetes, hogy annak ebből kiszabadításáról Isten intézkedett. Ez az üdvintézmény. De természetes az is, hogy ezen kiszabadulásnak egy részről az ember saját (ismerő, akaró, érzelmi) tehetségeinek Önmunkássága, más részről isteni új teremtési működés, xcavt] xziaig, szellemi újjászülés jzafoyyevsctg által lehetett csak történnie; — tehát egyrészről újjászülő, megszabadító, megváltó isteni hatálynak kellett majd valaha megjelennie,— még pedig hogy az emberekre hathasson, homogén emberi (értelmi és erkölcsi) alakban, és igy teljesen isten-emberi lényegben, kinek isten-emberi lényege az emberekkel közöltethetvén, azokat vallás-erkölcsi életre realiter újjászülhesse, — más részről ennek elfogadására az emberiségnek elő kellett készíttetnie, részint az által, hogy annak legnagyobb része magára hagyatván, sok hasztalan erőlködések, próbálgatások, bölcselkedések I után győződjék meg a felől, hogy az emberiség baján csak