Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-13 / 50. szám

lékére szentelt űrnapon még megnyitott két osztályt, ezeket Schuler Karolina kisasszonyban egy íeddhetlen jellemű, e téren gyakorlati képességgel biró s a magyar és német nyelvet egyforma szabatossággal beszélő nevelőnővel, és jeles tehetségű tanítókkal látván el. — A megnyitás ünnepélyes isteni tisztelettel kezdődött, hol az egyház által választott és az egyház-elnök lelkész elöliilése alatt ezzel együtt 14. személyből álló felügyelőség, a nevelőnő, tanítók, az addig magukat beíratott leánykák és azoknak szüléi s nagyszámú hallgatóság által egyik lelkész, t. Zajzon Ferenc ur előmondása után buzgó ima emeltetett a Mindenhatóhoz. — Templomból kijővén, a felügyelőség bevezérelte a növendékeket az iskola teremébe, hol alkalomszerüleg szónokolt a másik lelkész, Baconi Adám, ki ezen tanév folytán az iskola-vizsgálatot és a valiástanitást is viszi, a mit jövő évben elébb említett lelkésztársa fog tenni. E kezdemény minket azon reményre jogosít, hogy leányiskolánk idővel a székely föld fő protestáns leánynö veldéjévé emelkedhetik. Reményünket táplálja a zsenge intézet iránt mindenfelől nyilatkozó részvét, minélfogva az ennek számára f. évi sept. 1-én rendezett tánevigalom tiszta jövedelme felülmúlta az 500 új forintot. Ehez járult néhai b. e. Técsi Sára id. Bodrogi Györgyné hagyatékából mintegy 4000 új forint; legközelebbről pedig méltóságos Biális Borhara úrasszonynak néhai férje Móric Sándor emlékezete örökítésére tett 100 új frt. alapítványa. — Ezekből előre is az egyház külön kezelés alatt növeldei pénztárt alakított, melyet mind maga az egyház gyarapítani fog, mind pedig annak gyarapítására felhívásokat fog intézni a két magyar hazábani buzgóbb s tehetősb protestánsokhoz. — Azonban azon nyomatott felhívást, melyben egy „Székely leányrióvelde" gyámolítása kéretik, nem ezen egyház bocsátotta ki; s midőn ezt előre közhírré kívánjuk tenni egyszersmind nyilvánítjuk azt is, hogy mi szétküldendő felszólításainkban nyilván ki fogjuk fejezni: minő vallásszinezetű növelde számára gyűjtünk. A helvét hitvaílásuaknak fenebb említett buzgó törekvése a leánynövelde ügyében versenyre ébresztette a helybeli katholikusokat is, kik tánevigalom rendezése, alá iratás, és felhívások kibocsátása által nagyszerű növeldének akarják alapját megvetni. Folyó dec. 4-én az itteni ref. templomban kettős istenitisztelet tartatott. Ugyanis előbb időszerinti jeles beszédet mondott helybeli ref. lelkész t. Zajzon Ferenc. Azután erkedi ágostai hitv. lelkész t. Fronius Fridrik ur tartott német nyelven egy, az előbbivel összhangzó hitszónoklatot, s egyszersmind itt lakó híveinek az uri szentvacsorát is ki osztotta. — Lélekemelő volt e kettős szertartás folytán a helybeli ref. tanodai énekkarnak működése; valamint szintén megható ama testvéries egyesség és részvét, melylyel az egyik nyelvű és hitvallású protestáns felekezet a másik iránt viseltetett. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi könyvtár a magyar reformált vallású nép számára. — Kiadja a tiszcmtúli reform, egyházkerület. — Szerkeszti Révész Bálint, debreceni ref. lelkipásztor és egyházkerületi főjegyző. —• Első évfolyam 4 füzetben. — Nyomatott a város könyvnyomdájában 1858—1859. Debrecenben. (Folytatás. *) Az I-ső füzetben következő cikk ez: „A Szentírás, mint Isten kijelentett igéje s boldogságunk főeszköze." lóth Mihály debreceni főiskolai hittanártól. Felosztatik következő §-okra. 1. §. „A szentírás mint Isten kijelentett igéje." 2. §. A szentírat világtörténeti fontossága." 3. §. „A szentiratnak a protestáns egyházzali nagy egybefüggése." 4. §. „A szentírat egyes könyveinek rövid ismertetése." A) „az ó-," B) „az új-szövetségben." *) A múlt számban ez ismertetés befejeztetett, de a most közlött része közbül kimaradt. Szerk. Nem lehet elhallgatni, hogy ezen cikknek már külszerkezetén első tekintetre felette szembetűnő a logicai osztályozás hiánya. — Az egész cikk közös címe, mely tehát szükség, hogy annak egész tartalmát mutassa fel, ez: „a szentírás, mint Isten kijelentett igéje, s boldogságunk főeszköze." Már az 1-ső §. beszél „a szentírásról, mint Isten kijelentett igéjéről" : de arról,mint boldogságunk főeszközéröl egy § sem szól, — hanem mellékesen mind az 1-ső, mind a 2-dik §-ban előfordul. — Kétségkívül mind az egyenes kitűzés elmaradása, mind a mellékesen (aliud agendo) kétizben is tárgyaltatás egyformán logicai hiány. — Azonban a főcímben kitűzött tárgy miként veheti fel magába a 2., 3., 4. §-okat mint alosztályzatokat, — vagy a kitett főcím alatt miként lehet értekezni „a szentírat. világtörténeti fontosságáról," — annak „a prot. egyházzali nagy egybefüggéséről, az abban levő egyes könyvek ismertetéséről" : erre valóban semmi logica kielégítő feleletet nem adhat; hanem ezek mind szép tárgyak, — és csak acl vocem „szentírás" kerültek elő. Node megjárja talán ez nép számára írott könyvben: mit keres az logicát ? és meg a theologusnak mi gondja ily apróságokra ? — isti lurcones grammatici quid mibi praeseribunt? Én pedig azt mondom, hogy van minden embernek, van a köznépnek is, ha nem épen kellő műszavakban, de közérzés utján nyilatkozó olyan képessége, mely helyteleníti a logicátlanságot szintúgy, mint a természetben felme rülő bármely rendetlenséget; — tudományos ember pedig, s főként theologus, kinek feladata szívek, lelkek megnyerése, a logicát, grammaticát, mint a szellemi müvekben a felfoghatóság, szépség és alakítások a legalsó elemektőlt a legfelsőbb tetőpontig vezető szalagát, mikén mellőzhetné és kicsinyelhetné, én meg nem foghatom. Mi a kezünk alatt levő cikk tartalmát illeti : Hogy az egyházi népkönyvtárt sajátlag alkotó dolgozatok között első helyen ily isagogico-apologeticus tartalmú cikk álljon : az, mint már fentebb a könyv egyes darabjainak jő tapintatú összeillesztését illető megjegyzésemben, átalánosságban érintettem , nagyon helyén van ; mert az egész vallástannak alapja levén a szentírás: a kinek erről vagy hiános ismerete, vagy helytelen nézete van,—az a vallástan egyes cikkeit helyes szempontból tekinteni, kellőleg méltányolni azoknak és magának a szentírásnak hatását felfogni, elfogadni, s igy szívét, lelkét az isteni segély eleibe felnyitni, s ekként az újjá-szűletés útjára lépni és azon haladni képes nem lehet. Azonban épen azon most előadott ok, mely egy ilynemű cikk mindjárt legelöl állását helyessé, fontossá teszi: egyszersmind mulhatlanúl megkívánja azt is, hogy egyházi könyvtárban, melynek áz a feladata, hogy a népet valóságos solid valláserkölcsiségre vezesse , képezze , szigorúan óvakodjék nemcsak a veszélyes posványba süppedt hyperorthodoxia betü-imádásától, nemcsak különféle színeket játszó szappan-buborék lényegü rationalismus tarka álarcái alatt bujkálástól, — de azon mindennek eleget tenni akarás sem hév, sem hideg alakoskodásától is, mely Leibnitz-, Wolf- és később Kánt-féle bölcsészet beavatkozása folytán nagynevű tbeologusaink vezetése alatt, minők voltak Stosch, Staffer, Semler, Reinhard, Stáudlin Ammon sat. sat., s legutóbbi korban főként Bretschneider, iskoláink rendszerében divatozván, kerüli, legalább fel nem találja a valódi meggyőződés solid alapját, — elmond mindent, de semmit meg nem állapít, — most acél, majd fakarddal hadonáz a levegőben, s végre is a tanulót, olvasót, hallgatót függőben, kétségben, s a gondolkozni szeretöt boszankodásban hagyja kétértelmű beszédinek semmi eredménye miatt, és mégis azon sopánkodik, hogy sem papokban, sem népben nincs kellő vallásos buzgóság. É3 mindezektől ovakodva adjon a szentírásról, meggyőződés biztos alapjára fektetendő oly fogalmat — emelje az olvasót a szentírás iránt oly nézpontra, melyről az minden külön vallástani cikkek, még a legmélyebb