Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-13 / 50. szám

leliet, s nem fér össze a protestantismus elvével, hanem egyszersmind beteg agyvelő ábrándja lenne. Tudjuk, hogy ha a lelkészi kar plántál, nékünk a sarjadzást kell öntöznünk, mivel ezen két, de végcéljában összevágó kötelesség teljesítése eredményezi, hogy „közöttünk ékesen és jó renddel légyenek mindenek" 1. Kor. XIV. 40. De jó rendet váljon lehet-e felügyelő nélkül föntartani ? az azután mindegy, akár egyes személy, akár testület legyen a felügyelő. Függeni kell hát a tanitónak is a lelkésztől, igen is függeni, de „nem félelemnek, hanem erőnek, szeretetnek és józan elmének" függése szerént, 2 Tim. I, 7, és ezen függés nem teher azoknak, „kik a szent lélek által vezéreltetnek, mert ők nincsenek a törvény alatt." Gal. V. 18, azaz nem mint rosz szolgák kényszerítve, hanem önként teljesitik s betöltik hivatásukat. Különben is a keresztyén „akár szabados, akár szolga, egy a Krisztusban" 1. Kor. XII. 13, „mert mindnyájan egymásnak tagjai vagyunk" Rom. X. 4,9, „forgolódjunk tehát a ránk bízottakban, a ki tanitó a tanításban, a ki intő az intésben." Ily apostoli elveket vévén kalauzul, legbiztosabb eszközöket találhatunk föl tisztába hozására az emaneipatio eszméjének, „lelkiekhez szabván a lelkieket, mert a lelki ember mindeneket megítél, midőn a lelkes ember megnem foghatja azokat, mivel néki bolondságnak tetszenek" I. Kor. 13, 14, 15, s hogy a tévutat kikerüljük, főelve legyen minden iskolatanitónak: a) Saját helyzetét tisztán különböztetni meg, s józanon összemérni a lelkipásztoréval. A lelkészi kar átalánosan köteleztetvén végig futni a hivatásához megkívántató tudományos pályát, s ünnepélyesen lépvén hivatalába, nemcsak a tudományosságnak, hanem a miveltségnek is magasabb fokával birkát, bír is nagyobb részben, és így érdemes arra, hogy az iskolatanitó tisztelettel viseltessék iránta, — mely egyébiránt nem azt teszi, hog-y „Dalai Lámának" nézvén papját, vakon engedelmeskedjék neki, szolgailag féljen tőle, ilyet nem kívánhat, nem is kiván valódi protestáns lelkész, de a protestáns tanitó sem fog ily rabszolgai hódolatra alacsonyulni; hanem azt teszi hát ez, hogy ha a lelkész a tanitó iránt kíméletes, nyájas, az illem s kötelesség korlátai közt elnéző, vagy tán tanúlótársa, barátja is, — a bizodalom, szeretet, barátság viszonya mellett, a hivatalos függést, soha se tévészsze szem elől az iskolatanitó, mert csak úgy állhat fen a jó rend. — Ha azután e mellett a tanitó szerény, illedelmes, hivatalának szorgalmatosan eleget tesz, igen méltányos, hogy a lelkész is vele békességben éljen, mivel az a békeség „szép dolog", CXXX. 1, a hol pedig békesség lakozik, ott a személyes emancipatio nem hiányzik. b) Tagadhatlan, hogy merültek föl esetek, kivált a régibb időben, melyekben a lelkész irgalmatlan önkénynyel járt el a tanitó iránt, de ez nem volt általános, hanem csak egyéni hiba, merülnek föl azomban most is, melyek lelkész és tanitó közt kellemetlen súrlódást szülnek, mert hiszen míg e testben élünk, mindnyájan gyarlók vagyunk s a „világ bölcsesége gyakran bolondság Isten előtt" 1. Kor. III. 19 és ahhoz szabni magunkat nem javalja Róm. XII. 2, mely egyébként nem azt teszi, hogy bigott félrevonúltságban, tisztességes emberek társaságát kerüljük, hanem azt, hogy ne szabjuk magunkat a szőrszálhasogató, álészletekkelfeleselni mindenkor kész eszeskedők elvéhez, hanem alkalmazzuk magunkat Jézus amaz intéséhez: „Tanúijátok meg éntőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok, és találtok nyugodalmat a ti lelkeiteknek" Mát. XI. 29. „A ki nagy akar lenni köztetek, legyen ti szolgátok" Mát. XX. 26. Márk. X. 13, a ki uralkodni akar; annak tűrni is kell, —• szóval „kígyói eszesség mellett legyünk galamb szelídek, Mát X. 16. Igy legkönnyebb békességesen, önmagunkon uralkodva, mástól függetlenül, de egyszersmind tisztességesen futni végig tanítói pályánkat. Ha valaki ily viseletünkért rajongónak, szenteskedőnek. ábrándozónak gúnyol, tudjuk meg, hogy ő irigy és kevély, a kevély és az irigy minden aljasságra képes, és ha netalán rágalmakkal lép fel ellenünk, legyünk hü bizodalommal esperességünket kormányzó nagytiszt. egyházi és t. világi urainkhoz; soha ne higyjük, hogy a rágalmazó kedveért igazságtalanúl akarnának felettünk ítélni. „Nincs jobb politica, mint a józan vallásosság és a becsületesség", ez talpköve az összes tanítói kar közbecsültetésének is mind Isten, mind emberek előtt mindenkor, de ezen közbecsültetést nem neveli, sőt abból levon az oly tanitó : 1. ki nagyon is meg* van elégedve azon csekély tudományocskával, melyet az iskola padján ülve, tanítójától hallót s azt önképzés által öregbíteni, többre vinni nem igyekszik, hivatalos óráitól szabad idejét elhenyéli, a haladó kortól elmaradva, nem tökéletesíti magát, — pedig ha a jó pap holtig tanúi, ráfér az az iskola- *) tanítóra is **); de. 2. az olyan tanitó sem neveli a tanítók közbecsiiltetését, ki nem keresztyéni szellemben tanít s nevel, a közvizsgák alkalmával a lelkész gyöngédségét, elnezését saját erényeül rójja fel, de azt, hogy tanítványaiban, ha kilépnek az iskolából, minél mélyebb gyökeret verjen Jézus szent tudománya ; és azt, hogy tanítványai közül felsőbb osztályba is fognak kerülni, számba se veszi, s nem igyekszik osztályában, úgy megvetni az alapot, hogy az utána következőben biztosan lehessen reá tovább építeni, mert ne vélje ám, hogy föl nem ismerhető ott, az előző osztálybani eljárás. — Az eíféleket kerülve, „a mi jó s tisztességes követve," szerzi meg (Fii. IV. 8) • a tanitó a személyes emancipatiót. A személyes emancipatiót követni fogja, a fönálló rend vagy az egyház alkotmánya szerinti mely abban állana, hogy a tanitók, necsak szenvedőleg mint kormányozottak, hanem tényezőleg is, mint kormá-, nyozók vagy tanácsosok személyes befolyással bírjanak az egyházvidéki hatóságoknál, méltannyos, igazságos-e e kívánat? hagyjuk megítélését, másoknak, s várjuk míg eljövend annak országa, addig pedig annak kiérdemlésében ne küzdjünk „testi fegyverekkel s bölcseséggel" 2. Kor. I. 12, hanem oly eszmét kövessünk, mely a „léleknek bölcsesége élet és békesség." Róm. VIII. 6, azaz hivatalbuzgóSííg, szorgalom, kitartás, tűrés, szóval erényes magunk alkalmazása mellett ha végig nem futottuk is a tudományos pályát, — célszerű társalgás, s önképzés útján igyekezzünk a tudományokban annyi jártasságot szerezni, mely a tisztelve szeretett lelkészi kart meggyőzze arról, hogy értelmiségünket tekintve, nem vagyunk méltatlanok, a kor s körülmények igényeihez mérten, a fenálló rend sértése nélkül, személyesen résztvenni a nevelési ügy kormányzatában. — Ha többet nem kívánunk, mint a mennyi lehetséges, nem lesz idegen a t. lelkészi kar, segédtestvérekül fogadni a hit nevekedhetésének és az egyház közjavának munkálásában. j — e mellett c) Valamint nagytiszteletü lelki atyáink, épen ugy a velők együtt kormányzó t. világi uraink irányába is tápláljuk szivünkben a tartozó tisztelet mellett a szeretet érzését , az ő vallásos buzgóságukat egyenlítsük ki, hivatalunk pontos teljesítésével, hozzájok való bizodalmas ragaszkodással , egyházunk közjavára díszére célzott rendeleteiknek való engedelmességgel, keltsünk irányukban a köznép közt is bizodalmat s annak öregbítésében legyünk munkások, szeressük a köznépet és az elöljáróságot. —Az iskolatanító ily maga alkalmazása fogja megteremni a közbecsültetés, méltánylás nem hervadó virágát. Ellenben ha a tőlök eredő reform-javallatokat, nem vizsgálva azoknak üdvös célját, hideg gyanúval fogadjuk, önkénynek tekintjük, s kivitelének gyámolításában hanyagok restek leszünk, nemcsak értetlenségünknek, hanem miveletlenségünknek is jelét adjuk, — mitől Isten óvja a nevelői s tanítói kart. Hiszem s reménylem, hogy ügytársaim, — az iskolatanítók emancipatiója felett tudományosabban kifejtvén s *) Első évi oktató előbeszéd, **) Sárospataki füzetek 1859 év — 738 lap.