Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-29 / 48. szám

gyarapodása előmozdításának ürügyénél fogva ; ráküldeni egy tágtüdejü prédikátort oly betegre, kinek épen most rendelte az orvos, hogy nyugodton feküdjék sigyekezzék egy kicsit aludni; a böjt szigorú megtartását ráparancsolni oly lábbadozóra, kinek az javasoltatott, hogy tápláló eledelekkel lakjék jól; azt rendelni — mit a vakbuzgó V. Pius valósággal meg is tett — hogy egy embernek sem kell orvosi segélyt adni, ki a lelki szolgálatot el nem fogadja: — a legtulcsapongóbb bolondság volna. De ebből egyáltalában nem következik , hogy helyén nem volna egy káplánt tartani a betegek körüli szolgálatra, s ezt a kórházi alapítványból fizetni. Annak, váljon okvetlenül legyen-e ily káplán s minő vallásos meggyőződésű legyen ; körülményektől kell függeni. Lehet oly város, hol jó kórházat különféle hitvallásuak segedelme nélkül felállítani lehetlen s a vallásos pártok annyira túlhathatják a dolgot, hogy, noha a különböző véleményüek a betegek segedelmezésére örömest kezet fognak : papnak , bármifélének is, választásában egyesülni nem fognak. Az angol egyháziak azon lesznek, hogy hayan fizetéses káplán, ez angol egyházi legyen. Az evangélicusok evangélicusért kötölődzködnek. Itt. világosan képtelenség s kegyetlenség volna egy hasznos és emberies tervet, mely iránt mind egyetértenek, porba dőlni hagyni azért, mert más valamiben nem értenek egyet. Az igazgatóknak vagy két káplánt kell tartaniok s fizetniök, vagy egyet se; s mindegyike, egyéni hatásköréhez képest tegyen annyit, mennyit tehet, a betegeknek oly vallásos oktatással s vigasztalással ellátására, minő azoknak — az ö véleménye szerint — leghasznosb leend. Ezt kell mondanunk a kormányról is. Nem vallásterjesztés végett alkotott intézet a kormány ; sokkal inkább nem, mint a sz.-györgyi kórház; és a legképtelenebb, legveszélyesb következmények fejlődnének, ha a kormány főcélul követné azt, a mi soha sem lehet több másodrendű célnál, haszinte bensőképen nagyobb fontosságú is az első s főcéljánál. De oly kormány, mely a nép vallásos oktatását másodrendű célul tekinti s ez elvet hűségesen követi, mi ugy gondoljuk, alkalmasint sok hasznot és kevés bajt fog tenni. Futtában végig megyünk néhány következményen, melyekre ez elv vezet, s kimutatjuk mimódon fejt meg néhány oly feladatot, melyeket Gladstone ur hypotbesise szerint nem lehet kielégítőleg megfejteni. Elvünk szerint, minden üldözés, mely az emberek személye vagy vagyona ellen van intézve, kétségkívül menthetlen. Mert, a szeméi}- és vagyonbátorság lévén a kormánylat első és főcélja, a vallásos oktatás pedig csak másodrendű célja: ha a nép az eretnekség ellen oly módon biztosíttatnék, mely életét, testét, vagyonát biztosság nélkülivé teszi, ezáltal feláldoztatnék az első és főcél a másodrendű célnak. E pedig oly képtelenség volna, mintha egy kórház igazgatói azt rendelnék, miszerint minden ariánus és sociniánus sebét oly módon kell kötözni, hogy az rothadásba menjen. Továbbá elvünk szerint, a polgári képességnek vallásos vélemény miatti bárminemű megszűntetése menthetlen. Mert minden ily kizárások hatálytalanabbá teszik a kormányt az első és főcélra nézve; korlátozzák őt az állam igazgatása s oltalmazására alkalmas egyének választásában ; elidegenítik a szenvedők szivét az államtól; megfosztják ezt valóságos erejének egy részétől a kül nemzetekkeli harcokban. Ily eljárás épen oly képtelen, mint volna a kórház igazgatói részéről ha elküldenének egy alkalmas sebészt, mert universális restitutiónálista, s a műtéteit végezni egy kontárt fogadnának el mert ez tökéletesen orthodoxus. Nemkülönben, elvünk szerint egy kormánynak sem kell a népre vallásos oktatást, bármily józant is ráerőszakolni oly módon, mely a nép|között a közrendrenézve veszélyes elégületlenséget támaszt. Mert itt a kormány ismét feláldozná első és főcélját egy — bensöképen ugyan igen nagy fontosságú —• de a kormányra, mint kormányra nézve mindig csak másodrendű célnak. Ezen szabály egyszersmind az India körüli nehézséget is eligazítja; melytől Gladstone ur csali ugy menekülhetett meg, hogy egy képzeleti tartozás teljesítést veszen fel oly céllal, hogy félretehessen egy képzeleti köteleztetést. Bizonyára nincs ország, hol kívánatosabb volna- hogy a keresztyénség terjesztessék. De nincs ország, hol a kormány oly teljesen alkalmatlan volna e munkára. Ha arra fordítnók erőnket, hogy proselytákat csináljunk , a társaság felbomlását idéznők elő, s végső romlást hoznánk mindazon érdekekre, melyeknek épen védelmezése végett létezik a kormányzat. Itt a másodrendű cé', jelenleg, nem fér öszve az első céllal; ennélfogva amazzal felkeli hagyni. Egyének s önkénytes társulatok által adott tanítás sok jót tehet. A kormány által adva: tisztán sérelmeket okoz. De azonban, Gladstone úrral is teljesen egyezünk azon véleményben, miszerint az az angol hatóságnak nem kell részt vennie semmiféle bálványimádó szertartásban, s valóban teljesen megvagyunk győződve, mikép minden ily részvétel nem csak keresztyéntelen, de eszélytelen és meggyalázó is. Feltéve, hogy egy ország körülményei olyanok, melyek között a kormány, elvünk szerint, célszerüleg adhat vallásos oktatást a népnek: a legközelebbi kérdés ez: „minő vallás taníttassék?" Wurburton püspök azt feleli: „a többség vallása," s mi is egyetértünk vele annyiban, a mennyiben alig tudunk képzelni oly körülményeket, melyek között célszerű lehetne az állam kizárólagos vallásává alapítani a kisebbség vallását. Ily előnyt nehezen lehetne i adni a nélkül, hogy a legkomolyabb elégedetlenség ne tátámadjon, s veszélyeztetve ne legyenek azon érdekek, melyeknek epen oltalmazása a kormány főcélja. De azt soha sem engedjük meg, hogy a kormányzót igazolni lehet, ha valamely véleményrendszert csak azért segit terjeszteni, mert azon rendszer a többségnek tetszik; másfelől nem érthetünk egyet Gladstone úrral, ki természetesen ezt felelné: „az egyetlen vallás, melyet a kormányzónak terjesztenie kell saját lelkiismeretének vallása." Igazán véve a dolgot, ez lehetetlen is. És a mint megmutattuk, Gladstone ur maga is valahányszor támogatja az angol egyház részérei pénzadományozást, valósággal, nem saját lelkiismeretének hittanát segíti terjeszteni, lianem egyet vagy többet — ő maga sem tudja hányat és melyiket — azon számlálhatlan hittanok közül, melyek a pelagianismus és antinomiánismus, a papismus és praesbyteriánismus határai között állanak. — Véleményünk szerint azon vallásos oktatás, melyet a kormányzónak, közhatósági köréhez képest, pártfogolnia[kell,jaz;

melyről lelkiismeretesen hiszi, hogy abból a nép legtöbb jót fog tanulni a rosznak legcsekélyebb vegyitékével. És így nem szükségesképen sajáts

vallása az, melyet választani fog. Hinni természetesen azt fogja, hogy saját vallása tisztán jó. De a kérdés, melyet fontolóra kell vennie: nem ez: „mennyi jó van az ő vallásában?" de ez : „mennyi jót fog abból tanulni a nép, ha azon vallás szerint oktattatik. ?" ő többre becsülheti az angol egyház tanait s kormányzatát, a skót egyházéinál. De ha tudja, mikép egy skótgyűlekezet mély figyelemmel s tisztelettel hallgatja, midőn egy Erskine vagy Chalmers terjeszti elibök a keresztyénség alaptanjait; ellenben, a mise-ingnek csak megpillantása s a liturgiának egyetlen sora is, jel volna a kurjongatás és felzúdulásra , s alkalmasint székeket és téglákat röpítene a nép a vallásszolgának fiiltöve körül : akkor cselekszik bölcsen, ha a Skótnak inkább ezen — véleménye szerint —- tökéletlen egyház által adat vallásosoktatást, melyből sokat tanulnak, mint ama — véleménye szerint—• tökéletesb egyház által, melytől semmit sem tanulnak. A tanítás egyedüli célja, hogy az emberek tanuljanak ; s hijábanvalóság az igazságnak oly módszerreli tanításáról beszélni, mely csak azt okozza, hogy az emberek annál szilárdabban ragaszkodjanak a hamis tanokhoz. Ez elveknél fogva, ugy hisszük, hogy egy államférfi, a ki bizony nagyon távol lehetne azon tisztelettől, melyet Gladstone ur érez az angol egyház irányában , mégis szi-