Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-29 / 48. szám

nyok magukat bonyolítják midőn a-vélemények szabadvá lasztásá rendszereivel szövetkeznek, nem pedig egyedül az egyházéval. A vélemény elmúlik, de az ajándék megmarad." Ámde nem világos-e, mikép ha egy erős supralapsariánus, a Whitgift főpapsága alatt, nagy jószágot hagyott volna a püspökök rendelkezése alá egyházi célokra oly reményben, hogy az egyház igazgatói Whitgift hittanrendszere mellett maradnának : vagyonát valósággal oly tanok támogatására adandotta, melyeket kárhoztat? A vélemény elmúlt volna, az ajándék pedig maradna. Ez csak egy példa. Mily eltérőleg különböző véleményeket tartottak, a sákramentumok hatályára nézve, az angol egyház püspökei, tanárai, presbyterei! mind oly férjfiak, kik lelkiismeretesen nyilatkoztatták bitcikkjeikkel egyező véleményüket; mind oly férfiak, kik Gladstone ur szerint, az igazságnak öröködés utján rendelt tanúi; mind oly férfiak, kiknek szavai teszik azt, a miről ő azt mondja, hogy azaz igazi és okszerű tekintély szava. Itt, az egyháznak ismét nincs egysége, s mivel az egység lényeges fellétele az igazságnak, nincs igazsága. Sőt vegyük fel azt a kérdést, mely felett Gladstone úrral vitatkozunk. Milyen terjedelemben engedi meg az angol egyház a magánértelem jogát ? Minő mértékben követeli magának a tekintélyt egyházszolgái apóst, utódságának erejére nézve ? Gladstone ur, ki igen képzett, igen becsületes ember, nagyon különböző nézettel van e tárgyról, mint mások a kikről megfogja engedni, hogy szintoly képzett és becsületes emberek mint ő maga. Sokan, kik Gladstone úrral egészen ellenkező véleményüek e tárgy felett, az egyház kenyerét eszik, ennek emelvényeiről prédikálnak, ennek sákramentomait szolgáltatják ki, ennek rendi szentségét adják át s folytatják azon apostoli utódságot, melynek természetét s nagyfontosságát, ö szerinte, azok nem értik. Egység-e ez? Igazság-e ez? Megjegyzendő, mikép nem olyan eseteket teszünk fel, midőn nem becsületes emberek nyereségért álnokul állítják valamely alapítványos tanok hivését. Mi a valaha élt legbecsületesb emberek eseteit teszszük fel, kik, noha a legnagyobb fontosságú hittani kérdésekben különböznek s ezen különbözéseket bevallják, mégis ugyanazon egyház papjai és főpapjai. Mi ennélfogva azt mondjuk, mikép némely pontokra, melyeket Gladstone ur maga életkérdésnek vél, az egyház vagy épen egy szót sem szólt, vagy a mi a gyakorlati célokra mindegy, nem szólott oly nyelven, mely magok előtt a becsületes és élesbelátásu hittudósok előtt is érthető volt volna. Az angol egyház vallása oly távol van a tanegység kifejezésétől, mit pedig Gladstone ur annak kitűnő dicsőségéül mutat fel, hogy az valósággal véve számtalan vallásos rendszerek csomaga. Magában foglalja az Tomlinepüspök vallás-rendszerét, és a Newton Jánosét és mind azon vallásrendszereket, melyek e két szélsőség közt állanak. Magában foglalja a Newman vallásrendszerét, és a dublini érsekéét, s mind azon vallásrendszereket, melyek e két szélsőség közt állanak. Mind ezen különböző véleményeket tartják, vallják, prédikálják, nyomatják, az egyház körében, kérdés alá sem jöhető becsületességü és értelmességü emberek. Szemrehányás tárgyává tegyük-e ezen vélemény eltéréseket az angol egyháznak? Isten mentsen ! Minden tőlünk telhető erővel elleneznénk minden kísérletet, mely keskenyítné annak alapját. Vajha százötven évvel ezelőtt egy jó király s egy jó egy házfőnök birt volna ugy hatalommal mint akarattal azt szélesbíteni. Nemes vállalat volt az, méltó Wilmoshoz és Tillotsonhoz! De mi lesz Gladstone urnák minden ékes buzdításaiból az egységre vonatkozólag? Nem csupa nevetség-e oly nagy fontosságot fűzni az alak- s névszerinti egységhéz ott, hol az lényegben oly parányi; elborzadni azon gondolatra, hogy kél egyház van szövetségben egy állammal, s eltűrni békével azon látványt, hogy száz felekezet viaskodik egy egyház körében ? s nem világos-e, hogy Gladstone ur kénytelen épen saját elveinél fogva felhagyni oly egyház védelmével, melyben nem taláttatik egység? Nem világos-e, hogy köteleztetik szakadást csinálni a képviselők házában minden pénzadomány ellen, mely indítványoztathatik a gyarmatokban megalapított egyház papsága számára? ő ellenzi a Maynooth részére szavazást, mert szörnyűség egyik embert azért fizetni, hogy tanítsa az igazságot, másikat azért, hogy épen ez igazságot hirdesse hamisnak. De az ám csak vakszerencse, hogy azöszveg, melyet megszavaz az angol egyház részére valamelyik gyarmatban, arminiánusnak vagy kálvinistának oly embernek mint Fronde urvagy olyannak mint Dr. Arnold tartására megyen-e. Csak vakszerencse tehát, váljon az igazság tanítójának tartására esik-e, vagy egy olyanénak a ki ezt az igazságot hamisságnak hirdeti. Ez érv — ugy látszik előttünk — egyszersmind alapjául szolgál Gladstone ur könyve azon egész részének, mely a különböző véleményű felekezetek részérei közpénz-adományozásról szól. 0 minden ily adományt kárhoztat. De, bizonyára, ha igazságtalanság a közönség pénzét olyanok tartására adni, kik valami hamis tant hirdetnek: ugy igazságtalanság azt a pénzt az államegyház szolgáinak is tartására adni. Mert az egészen bizonyos, hogy akár Kálvin nak vagy Arminiánusnak akár Laudnak vagy Burnetnek van igazsága: az államegyház szolgái jórészt hamis tanokat tanítanak. Ha mondatnék, mikép azon cikkeket, melyekre nézve az ángol egyházban különbözések léteznek, mellőzni lehet azon nagyfontosságú cikkek érdekében, melyekre nézve egyetért: miért ne tarthatnók meg ugyanez okoskodást a többi felekezetekre nézve is, melyek közösen tartják az angol egyházzal a keresztyénség alapelvét, s alaptanait? Az elv, miszerint a kormányzó köteleztetik lelkiismereténél fogva terjeszteni a vallásos igazságot, s nem terjeszteni semmiféle oly vallásos tant, mely nem igaz, oda van hagyva, mihelyt megengedtetik, hogy egy gentleman, a ki Gladstone ur véleményét tartja, törvényesen szavazhatja meg a közpénzt oly egyházszolga részére, a ki Paley vagy Simeon véleményeit követi. Az egész kérdés tehát fokozatossá válik. Természetesen, nem terjesztheti menthetőleg sem egyén, sem kormány a tévtant, azért, hogy tévtant terjeszszen. Ámde mind egyének, mind kormányok oly gépezettel kénytelenek működni a milyennel birnak; oly emberi gépezet pedig nincs, mely az igazságot a tévelygés minden salakja nélkül közölje. Ugy hisszük' cáfolhatlanul megmutattuk, mikép az an-1 gol egyház ily gépezetül nem szolgálhat. A kérdés tehát ez: „a gépezetünkben levő tökéletlenségnek minő fokozataival kell előre vergődnünk ?" s e kérdésre nem látjuk, mikép lehetne valami általános feleletet adnunk. A j körülmények által kell vezéreltetnünk. Például igen bűnös tett volna egy protestáns embertől befolyással lenni arra, hogy jezsuita missionáriusok küldessenek egyik vagy másik protestáns nép közé. De nem képzeljük, hogy egy protestánst meg kellene szólanunk, ha segélyt ad a jezsuita missionásiusoknak, kik talán a Siamesok keresztyénné térítésével foglalkoznának. Hogy polyvával terem a buza: sajnálandó; de jobb hogy buza s polyva együtt felnőjenek, minthogy az év sarjadó reményét ragya verje el. Gladstone ur mély fájdalommal látjuk — megróvja az indiai brittkormányt, hogy egy kis csekély öszveget kiosztott a katholikus papok közt,'kik ir katonáink lelki szükségeinek szolgálnak. Ugyan hadd tegyünk fel ő neki egy esetet. Egy protestáns gentlemant szolgál egy katholikus cseléd az ország oly részében, hol több mértföldnyi körben nincs katholikus gyülekezet. A cseléd rosszul lesz, és pedig oly halálosan, hogy rajta már segíteni nem lehet. Nagy lelki hánykodásában vágyakozik egyháza végszentségeit felvenni. Ura négyesfogatü kocsiján elküldi emberét, hogy hozzon gyóntatót a jó4

távoleső városból. íme! itt egy protestáns ad ki pénzt olyj céllal, hogy egy katholikus pap által vallásos tanitást és vigasztalást adasson. Követett-e el bűnt?Nem ugy cselekedett-e, mint jó gazda sjó keresztyén? Vádolná-e őt Gladstone ur „vallásos elvbeli lazasággal," „az igazságnak hamissággal! öszvezavarásával,"