Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-22 / 47. szám

ház rendkívül roszul volt szabályozva. Olvassuk, mikép a legmagasb méltóságú püspökségeket nyilván eladták; a lázongó nép azt egyiktől elvette a másiknak átadta ; néha valami fajtalan nö ajándékozta azt kéjencének, vagy egy harcias báró még csak gyerköc rokonának. Olvasunk tiz éves, söt öt éves püspökökről is; több pápáról, kik merő ifjoncok voltak, s versenyeztek Caligulával az őrjöngő fes­lettségben, söt még nönemü pápáról is. És noha ezen leg­utóbb említett s egykor egész Európában hitt elbeszélést, a mai bírálat szigorú vizsgálódásai kiforgatták a bizonyí­tékokból: azok köztil, kik félrevetették, a legmélyebb be­látásuak is megengedtek annyit, mikép lényegesen nincs benne valószínűtlenség. Saját szigetünkben Alfréd arról panaszkodott, mikép a Themsétöl délfelé egy pap sincs, északfelé is nagyon kevés, kik latinul vagy angolul olvasni tudnának. És ezen tudatlan papság gyakorlotta durva s félpogány népesség között, melyben dán kalózok, keresz­teletlenek vagy ütközet alkalmával százanként kereszteli­tek vegyülének öszve a szász parasztsággál, kik aligha va­lának jobban oktatva a vallásban. Irland sorsa még keser­vesb volt: „tota illa per universam Hiberniam dissolutio ecclesiasticae disciplinae, illa ubique pro consvetudine chri­stiana saeva subintroducta barbaries." Sz. Bernárd kitéte­lei. Mi ehezképest nem igen tudjuk megfogni, mikép érez­heti magát valamely pap bizonyosnak, hogy rend szentsége hibátlanul jött le. Váljon ő valósággal utódja e az aposto­loknak, számtalan efféle esetlegességtől függ: váljon Ethel­wolf király alatt egy ostoba pap, midőn az akasztófa s ke­resztség közül ez utóbbit választott dán foglyok több tu­cetjeit megkeresztelte, figyelmetlenségből nem mellőzte-e el végrehajtani a szertartást ezen malaszt nélküli áttértek valamelyikén? váljon a hetedik században egy csalárd (im­postor), ki sohasem szenteltetett fel, nem állhatott-e elö mint püspök a skótok valamelyik durva tribusában ? váljon egy tíz-tizenkét éves gyerköc, midőn sokkal kábább volt, hogy sem tudta volna mit cselekszik, az elhányt-vetett szer­tartással valóban átadhatta-e egy tiz éves másik gyerkőcre a püspöki jelleget? Az első századtól kezdve alkalmasint nem kevesebb mint százezer egyén gyakorolotta a püspöki tisztet. Hogy ezek közül számosan voltak nem apostoli utódság szerinti püspökök : egészen bizonyos. Iiooker megengedi, hogy az általános szabálytóli eltérések gyakoriak voltak, s oly bá­torsággal minő magas és államférfiéhoz hasonló értelmisé­gét megilleté kimondja, mikcp „ezen eltérések gyakran menthetők valának." „Néha — ugy mond — lehet igen igazságos és ele­gendő ok annak megengedésére, hogy az egyházi rend tag­jává felszentelés püspök nélkül történjék. Midőn az egy­háznak mulhatlanul szüksége van néhány felszentelt egyén­re, és püspöke nincs, söt a lehetőség körébe sem esik, hogy püspököt kapjon a ki szenteljen : ily szükség esetében az Istennek szabályszerű intézkedése gyakran megtörtént s meg is történhetett. Ennélfogva nem vagyunk oly egy­tigyüek, hogy a hatalomnak az apostoloktól egyenes ág­vonalbani leszármazását kivétel nélkül sürgessük, azon oknál fogva, mert egymásután szakadatlan sorozatban kö­vetkezett püspökök hajtottak végre minden szentelést."— Kevés kétség lehet, ugy véljük, mikép az utódság — ha ugyan volt valaha — gyakran megszakadt, és pedig még kevésbé tiszteletes módon is. Például tegyük fel — s bát­ran hiszszük mikép egy jólértesült egyén sem fogja gya­núsításunkat valószintitlennek gondolni — hogy a harma­dik században egy elv nélküli, de némi tehetséggel biró kalandor , becstelen élet folyama alatt hitjelölt (katheku­menus) volt Antiochiában, s itt megismerkedett a keresztyén szabályokkal és tanokkal; később Marseillebe vetődik, hol egy gazdag bökezti és jámbor keresztyén gyülekezetre akad. Itt előáll, hogy ö keresztyén; — hírnévre kap tehet­ségei és színlelt buzgósága által; majd püspökségre emel­tetik, a nélkül, hogy valaha csak megkeresztelték volna is. Hogy ily eset megtörténhetett, hogy alkalmasint meg is f történt, nem igen fogja vitatni egy ember is, a ki olvasta i Peregrinus életét. Valóban maguk az erények, melyek az első keresztyéneket kitüntették, ugy látszik, egyenesen ve­zették őket azon fortélyok elébe, melyek megcsalták: Uriel, though Regent of the Sun, and held The sharpest-sighted spirit of all in Heaven Urielt is, noha a nap kormányzója volt s minden mennyei szellemek között legélesb látásúnak tartatott. Immár ez a kereszteletlen csalárd, világosan nem utódja az apostoloknak. Még csak nem is keresztyén; sígy minden szentelés, mely egy ily állítólagos püspöktől szár­mazott, öszvesen erötelen. Ismerjük-e eléggé a világnak és az egyháznak állását a harmadik szazadban, hogy biztosan mondhassuk, mikép ez időben volt húsz is efféle feltolako­dott püspök ? Minden ily eset megtöri az apostoli utódságot. Már tegyük fel, hogy egy olyan megszakadás, minő­ről Hooker megengedi, hogy közönséges és igazolható volt, vagy egy olyan, melyről mi állítottuk, hogy képmutatás és pénzszomj eredménye, találtatnék azon láncolatban, mely öszvekötötte az apostolokat egyik vagy másik missioná­riussal, kik először terjesztették a keresztyénséget Európa vadabb részeiu: ki mondhatja meg, mily szélesen terjedhet ki egyetlen ily megszakadásnak hatása? Tegyük fel, hogy Sz. Patrik például, ha ugyan volt valaha ily ember vagy Tharsusi Theodor, kiről mondatik, hogy szen­telte volna fel a hetedik században több angol püspöki székek hivatalnokait, nem birt az igazi apostoli rend szentséggel: könnyen megfogható, mikép egy ily körül­mény kihathat sok mostan élő pap szentelésére. Még ha lehető volna is —- pedig bizonyosan nem az — bebizonyí­tani, hogy az egyház birt apostoli rend-szentséggel a har­madik században: azt lehetlen bebizonyítni, hogy ezen szentség a Xll-ik században el nem veszett volna annyira, mikép egyetlen egyházi hivatalnok sem lehete bizonyos saját szellemi jellegének törvényes leszármazásáról, s ha ez így volna: semmiféle későbbi elővigyázatok sem hoz­hatják helyre a megtörtént bajt. Chillingworth a következtetést, melyre e tárgy kö­rlili gondos és hosszú vizsgálódás után jutott, ezen neveze­tes szavakban állapítja meg. „Hogy tízezer lehetőség közül egy sem lenne hamis, hogy tízezer kellék közül, melyek mindegyike lehet hibás , egy sem lenne hiányos ; én előt­tem, bizonynyal mondom, valószintitlen söt a lehetlenség testvére. Elannyira, hogy az errőli bizonyosság hasonló valami számtalan sok darabokból öszverakott géphez, mely darabocskák közül, hogy néhány rendetlenül ne legyen szinte lehetlenség, s azonban, ha valamelyik így van , az egész mü szükségkép porba omlik. Az tehát, kinek öszve kell raknia s éretten megfontolnia minden lehető módokat, melyek a római egyházban a j>api rendet elejtik és megsem­misítik, nagyon hajlandó leend azt vélni, hogy száz látszó­lagos pap közül egy vagy egy sincs igazi pap; söt hogy nem nagyon valószínűtlen , mikép a római hierarchiát tevő sok milliomok közül nincs húsz igazi pap." — Mi nem igé­nyeljük az a felöli ismeretet, minő megszabott határvona­lig egyeznek meg az oxfordi canonicusok a rómaiakkal , a rendiszentséget megsemmisítő körülményekre nézve: an­nálfogva nem is megyünk annyira, mint Chilliagworth. Mi csak annyit mondunk, mikép nincs kielégítő bizonyságunk 1 azon tényre, miszerint az angol egyház birtokában volna az apostoli utódságnak. És aztán, ha Gladstone ur betudná is bizonyítni az apostoli utódságot, mit fogna ez bizonyí­tani? Ő azt mondja: „Nekünk közöttünk vannak az igaz­ságnak örökségszerinti felszentelt tanúi, kik azt ránk urunk Jézus Krisztus és apostolaitól szakadatlan sorozat­ban szállították át." — Hát tény ez? Van a felöl csak két­ség is, hogy az angol egyház papjainak rendszentsege, kö­zönségesen a római egyházétól hozatik le ? Nem nyilatkoz­tatja-e ki az angol egyház, nem megengedi-e maga Glad­stone ur is, mikép a [római egyház sok tévelygést tanít és sok igazságot kárhoztat? És nem tisztán világos-e, mikép a mennyiben az angol egyház tanai a római egyházától

Next

/
Thumbnails
Contents