Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-22 / 47. szám

Senki sem szereti a különbözéseket csak azért mert különbözés. De olyan ember, ki lelkiismeretesen hiszi, mikép a szabad vizsgálódás egészben véve hasznos az igazság érdekének, s mikép az emberi tehetségek tökéletlenségénél fogva, mindenütt hol sok szabad vizsgálódás van, lesz némi különbözés is, az ily különbözést, bármagábanvéve roszat hibázás nélkül tekintheti jónak jeléül. Hogy Londonban tizezer tolvaj van, igen szomoru tény. De egy szempontból tekintve örvendezésre szolgál okul. Mert melyik más város tudna eltartani tizezer tolvajt? Mily temérdek gazdagságnak kell ott lenni, hol a törvénytelen lopások által tarlózott dirib-darabok ily nagy öszvegre nőnek. Sz.Kilda uem tudna kitartani egy zsebtolvajt sem. Atolvajkodás eseteinek mennyisége bizonyos tekintetben a hasznos ipar és mély belátásu kereskedés nagyságának is mutatója, s épen ugy a mint egy város csavargóinak nagy számából következtethetjük , hogy ott sok becsületes nyereség van : akkép huzhatunk gyakran egy községben előforduló tévelygések mennyiségéből örvendetes következtetést azon mértékre, melyben a közszellem oly vizsgálódásokra van fordulva , melyek egyedül vezethetnek az igazság felőli okszerű meggyőződésre. Gladstone ur .ízt látszik képzelni, mikép a legtöbb protestánsok lehetőnek vélik ugyanazon egy tanról, hogy az igaz is hamis is legyen egyszersmind ; vagy, mikép azok nem tartják lényeges dolognak, váljon az ember igaz vagy hamis következtetésre jut-e valami vallásos kérdés iránt. Ha vannak talán némely protestánsok, ily képtelen eszmével birók: azokat vetjük Gladstone ur birálása alá. A protestánstan, mely a magánértelem jogára vonatkozik, azon tan, mely közös alapja az angol, lutherán, s kálvinista egyházaknak , azon tan , melynélfogva minden különvéleményt! felekezet igazolja különválását — fogalmunk szerint nem abban áll, hogy az ellentétes vélemények is lehetnek igazak, nem is abban, hogy igaz és hamistan egyaránt megjárja, még abban sem, hogy minden szemlélődő tévtan szükségkép ártatlan, — de abban áll, hogy a földnek szinén nincs oly látható testület, melynek határozatai alá az emberek, hitpontjaira vonatkozó magánértelmöket alávetni köteleztetnek. Van e mindig ily látható testület? Volt-e ilyen látható testület 1500-ban? Ha nem volt: miért kell hinnünk, hogy van 1839 ben vagy 1850-ben? s ha volt vala ily testület 1500-ben: melyik volt az? a római egyház volt-e? s ha akkor a római egyház volt orthodox, mikép lehet most orthodox az angol egyház ? „Angliában —• mondja Gladstone ur —• az eset nagyon különbözött a szárazföldétől. Amannak reformátiója nem rombolta le, sőt szerencsésen megtartotta az egyház egységét s az apostoli szolgálatbani utódságot. Nekünk tehát maiglan is közöttünk vannak az igazságnak örökség szerinti felszentelt tanúi, kik azt szakadatlan sorozatban hozzák le számunkra a Krisztustól s apostoloktól. Ez mineküuk a tekintély szabályozó szava, mely tekintély szintoly igaz mint okszerű, akár hallgatunk rá, akár elmellőzzlik." Gladstone ur okoskodása nincs oly világos minőnek kivánhatnók. „Nekünk —- ugy mond — köztünk vannak az igazság örökség szerinti felszentelt tanúi s ezek szava ránk nézve a tekintély hiteles szava." Kétségtelenül: ha ők csakugyan az igazság tanúi, szavok pedig a hitelesség szava. Ámde ezen állítás kevéssel f

nyom többet mint egy ily mondat: „igazságaigazság." Es az igazság nem lesz igazabb az által, mert szakadatlan sorozatban jő le az apostoloktól. A nicaeai hitcikk semmivel sem igazabb a Canterbury érsek szájában, mint valami közgyűlés elnökéjébeu. Ha az egyház tekintélye iránti tiszteletünk, csak tanainak igazsága felőli meggyőződésnél fogva következetes : egyszerre ama szörnyű visszaélésre, a protestáns elvszerü magánértelem gyakorlására jutunk. De ha Gladstone ur odacéloz, hogy az egyházról azért higyjük el, hogy igazságot tanít, mert apostoli utódsággal bir: mi nagyon kétkedünk , váljon meglehet-e védeni ezen tant. Először is, mi bizonyságunk van a tényre nézve? Azt ugyan hallottuk mondatni, hogy a Gondviselés minden bizonynyal beavatkozott az apostoli öröködésnek az igaz egyházbani f'entartása végett. De ez oly érv, mely a Gladstone úrétól különböző nemtt értelemhez van szabva. 0 nehezen szólna hozzánk így: „az angol egyház igaz egyház mert van neki, utódi öröködése; és utódi öröködése neki van, mert ő az igaz egyház." Mi bizonyságunk van tehát az apostoli utódságra nézve? Itt igen könnyen védhetnök az igazságot Oxford ellenébenf, épen azon okoskodással, melyekkel hajdanta Oxford védte azt Róma ellen. Gladstone urrali vitatkozásunk ezen terén, kevés fegyverre van szükségünk azokon kivül, melyeket a Chillingworth jól felszerelt s jól rende zett fegyvertárában találunk. A felszentelt utódság átszállásának az apostoloktól 1 egy mai angol papig, igen nagyszámú közvetett egyéneken kellett keresztülmenni. Már az valószínű, mikép az angol egyháznak egy papja sem nyomozhatja fel szellemi leszármazását püspökről püspökre egészen a hódítás korszakáig. Itt pedig még néhány század marad, melyek alatt szentj sége átszállásának története a legnagyobb homályba van temetve. És, váljon ő apostoli utódságnál fogva e pap, azon i kérdéstől függ, váljon az ezen korszak alatt megtörténtnek állított események közül lehet-e olyan, melyről vastag valószínűtlenség nélkül feltehetni, hogy meg nem történt. Egy hajszálnyi bizonyosságunk sincs ez események közül egyikre is. Még nevöket s hazájokat sem tudjuk azon embereknek, kikre nézve ez esemény megtörténte kétségenkivülinek vétetik. Nem tudjuk, váljon a velünk egykorú, aknak szellemi elődei spanyolok vagy örmények, ariánusok vagy orthodoxusok voltak-e. Minden részletes bizonyíték hiányában, kétségtelenül jogosítva vagyunk megkívánni, hogy igen erős bizonyíték legyen legalább arról, mikép minden nemzedéknél a legszigorúbb szabályszerűség tartatott meg, s mikép a püspöki tisztséget senki sem gyakorlottá olyan, a ki nem az apostoli utódságnál fogva volt püspök. Ily bizonyságunk azonban nincs. Először is nincs teljes és pontos tudósításunk arról, mikép kormányoztatott légyen az egyház a Nérói üldözést követő század alatt. Hogy ezen korszakban az egész róm. birodalomban szétszórt minden apró keresztyén gyülekezetek felügyelői, szellemi tekintély őket az apostoloktól leszármazott rend-szentség erejénél fogva bírták volna, nem lehet bebizonyítani azon korbóli bizonysággal, sőt semmiféle oly bizonysággal, mely düntőnek tekintethetnék. Azon kérdés, váljon az őseredetü egyházszerkezet az angol vagy kálvinista mintához hasonlított-e inkább, hevesen vítattatott; e kérdés olyan, mely felett a legkitűnőbb ! tehetségű, tudományú s kegyességü férfiak igen nagyon különböztek s különböznek maiglan is; e kérdés olyan, melyre nézve legalább is egész fele a protestáns Európa tudósainak, a reformátiótól kezdve, mindig ellenzéket képezett az i angol egyház igényei ellen. Mi megvagyunk győződve, mikép Gladstone ur maga is elég őszinte volna megengedni, hogy, ha csak az első két század valódi keresztyén irodalma által szolgáltatott bizonyságokat vesszük be, az Ítélet nem dől el kedvezöleg a főpapság részére. Ha Gladstone ur oly higgadtan tekintené e tárgyat, mint tekint valami vitályt a római comitiákvagy az angol szász wittenagemose felett: valószínűleg ugy gondolkodnék, hogy a korszerű bizonyítványoknak oly hosszú időn keresztül nem létezése oly hiány, melyet későbbi bizonyságok akármily számosak is csak nagyon tökéletlenül pótolhattak. Valóban nem eszélyes dolog az angol egyház- tanait oly históriai elméletre alapítani, mely száz protestáns közül kilencvenkilenc előtt kétségesb mint akármelyike ama tanoknak. De, még többet mondunk. A legnagyobb homály borítja a középszázadok históriáját; és az ezen homályon keresztül felismerhető tények azt bizonyítják, hogy az egy-