Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-09-27 / 39. szám

sége is szorosan felügyelni, hogy a kik szolgálatában közhivatalt viselendŐk, kiképeztetésüknek az iskolában a kellő alapját megvessék, és lelkük oly irányt ne vegyen, mely maguknak ártalmukra, a státusnak veszedelmére válhatnék. E tekintetből ám gyakorolja a kormány felügyeleti jogát orgánumai által minél szigorúbban, és biztosítsa ügyét érettségi- és hivatalképességi vizsgák által, de ne szorítsa meg a tanszabadságot elibünk szabott modus docendi, numerus docentium és általa készített tankönyvek által; szóval, gondoskodjék, hogy az iskola a kezében lévő szellemi fegyverekkel a státus kárára vissza ne élhessen, de viszont engedjen neki szabad kezet, ha a maga és a státus javát netán más uton módon kivánná eszközölni, Avagy kárára van az a státusnak, ha mi, iskoláinknak az Entwurf szerinti rendezését célra vezetőnek nem találván, a kitűzött cél felé más uton akarunk haladni, s az elibünk szabott feladatot más módon tán szerencsésb sikerrel hisszük megfejthetni ? — Ha azt tapasztalván, hogy gyermekeinknek fejlődése négy nyelv egyszerre való tanulása által inkább gátoltatik, mintsem előmozdíttatnék, ugyan mi státus elleni bünt követünk el akkor, ha a nyelvek tanítását máskép rendezzük, és eleintén csak két nyelvet, azután a harmadikat taníttatjuk, és csak akkor megyünk a negyedikre, ha az elébbiek közül egy-kettőben máierősek tanítványaink? Avagy a státus kárára lesz-c, ha célszerűnek nem találván a gymnásiális negyedik osztályban optikát tanítani, mi az egész physikát egy folytában akarjuk taníttatni ? Vagy végre, ha abban a meggyőződésben, miszerint 10—13 éves fiúknak tanulásukat rendező, jellemüket fejtő jó vezérre inkább van szükségük, mint azzal nem gondoló szaktudósokra, az alsóbb osztályokban az osztályrendszert visszaállítjuk, vétkezünk-e evvel a közrend és csend ellen ? Valóban, szomoritó lenne, ha 3 millió értelmes polgárnak, kik mind elejétől fogva gyermekeik nevelése és oktatására kiváló gondot fordítottak, ilyenekre sem adatnék szabad mozoghatási tér. Jegyzetek rövid hazai kirándulásomból. „A külföldet ismerni szép, de a hazait ismerni kötelesség." Kölesei. V. (Folytatás.) Erdély mind a természetnek, mind a hazai történetnek oly sok kincseivel hir, hogy magyar ember alig tehet érdekesebb utazást, mintha bejárja ezen kedves testvérhazának bérces vidékeit, hol a vándor minden lépten a természetnek ujabb-ujabb szépségével s egy-egy vérrel áztatott hazai szent emlékkel találkozik. De nem kevésbé vonzó Erdély képe magyar prot. emberre nézve egyházi tekintetből is. Mert avagy feledhetné-e valaha a hálás emlékezet, hogy valahányszor a magyar protestantismus ügye veszélyben forgott, annak megmentésére segítökar többnyire Erdélyből érkezett? feledhetné-e, hogy az erdélyi testvérség a magyar protestánsokkal a jó és balszerencse napjain — ha többet nem tehetett — legalább együtt örült, együtt sírt?! Igaz, hogy raa már az egykori prot. Erdély hatalmáról csak a történet musája beszél; a régi nagyság épületének falai döledezett omladékokban hevernek : de azért nem eléggé jelentékeny-e most is az ottani prot. egyház, s váljon a régi dicsőség titkos lángjánál magasabb tettekre gyuladozó unokák nem emelhetik-e fel az omladékokból is a jövendő nagyságának épületét ?! .. . Utam Erdélybe a Királyhágón át az elragadó szépségű Kőrösvölgyön vitt keresztül. Útitársaim erdélyi ma| gyarok lévén, ezekkel szőtt érdekes beszélgetések közben utam gyorsan rövidült s alig maradt időm, hogy a regényes völgy változatos szépségeit egy-egy lopva ejtett tekintettel megszemléljem. Egyik útitársam, ki 10—12 éves gyermekével együtt utazék, magasztalva beszélte el azon növelde állapotát, melyet N.-Váradon még Lajcsák püspök ő exc. részint el| szegényedett nemes szülék gyermekeinek, részint árváknak, részint pedig különösen vegyes házasságból született gyermekeknek ingyen felvételére alapított. A kis fiu szinte ezen intézet növendéke vala; de hogy a megkívántató felvételi kellékekre nézve, melyik osztályba tartozott, elhallgatom. Egy másik útitársam pedig dicsekedve azt beszélte el, hogy Erdélyben az ujabb időkben a r. katholika hitterjesztés körül mincl a felsőbb, mind az alsóbb rendű egyházi személyek részéről micsoda lépések tétettek, és hogy az ezen ügyben kifejtett munkásságnak nemcsak a reformátusok és unitáriusok, de még az evangélikus szászok közt is kezd sükere mutatkozni. Útitársaim ezen nyilt expectoratiók után itélve, aligha csalódásban nem voltak személyem vagy inkább religióm felől; de magam is szinte aggódni kezdék, váljon nem vagyok-e csalódásban, váljon nem tévesztettem-e el az Erdélybe vezető urat ? E közben Kolozsvárra megérkezém s az ott nyert biztos felvilágosításokból megértettem, hogy a fentebb említett hitterjesztés eredménye egyáltalán nem valamely megdöbbentő, de azért a pásztori éber gondoskodást nyájaink körül feleslegessé nem teszi: Kolozsvárit egy pár napot töltöttem, nemcsak kellemesen, de az ott szerzett tapasztalatokat tekintve, tanulságosan is. A város, melyet egy emelkedő domboktól és magas hegyektől körülölelt tágasabb völgyben a Szamos habjai öntöznek, kétségen kivtil egyike a legszebb s legkedvesb magyar városoknak, s tekintve annak a nemzeti érdekek mellett lelkesen buzgó müveit közönségét, tekintve azt, hogy az az erdélyi főnemességnek ma is legkedveltebb székhelye, bizonyosan most is e szép kis ország fővárosának nevezhető. Benne a ref. egyház is tekintélyesen van képviselve. Mert a városnak 20—25 ezerre tehető összes népességéből közel 10 ezer lélek reformátusság s annak nagy része épen a müveit, sőt előkelő és vagyonos osztályhoz tartozik. A gyülekezetnek két szép tamploma van; az egyik mely kettős tornyával büszkén tekint szét a hosszan elnyúló város felett, mostanában készült, s csupán belső felszerelésének munkája nincs még teljesen bevégezve. Vasárnap lévén az idő, meglátogattam istentiszteletünket is, mire a buzgóság ösztönzésén kivül—.megvallom — némi szerény tudvágy is indított. A kis Erdély igen termékeny szülőfölde a jeles egyházi szónokoknak, s különösen a kolozsvári ref. gyülekezet azoknak még a messze múltból egészen a jelenig mondhatni szakadatlan láncolatban fűződő hosszú sorát mutathatja fel. — A templom a legszebb közönséggel, minőhez hasonló a két haza ref. templomaiban csak keveset találhatunk, bár nem zsúfolva, de meglehetősen telve volt. A reménylett Pálok helyett azonban egy igen ifjú Timotheus lépett a szószékre; de a kinek ifjúsága dacára is keresztyéni bölcseség , evangyéliomi hitbuzgalom s feledező ékesszólás hangzott le ajkairól,— szinte sejtenem lehete benne a növekedő Pálok vagy Jánosok egyikét. A liturgiában a miénktől eltérő azon cse-