Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-09-20 / 38. szám
den értelmes és buzgó hitfelünknek gyűléseinken nem ugyan szavazati, de szabad szólbatási jog biztosíttatik. Mondhatná valaki, hogy ha valamely esperes viszszaél a ráruházott bizodalommal, szabad mindenkinek ellene panaszt emelnie a ker. gyűlésen. De a mostani aristocraticum rendszer mellett, a mely közrendű lelkész, még a legigazságosabb ügyben is, ezt tenni merészelné, az legyen készen arra, hogy ezért rajta az esperesi hatalom, százszor meg százszor éreztetheti haragjának súlyát. Ilyen szerkezet mellett tehát odavan utasítva a közlelkész, hogy ö esperesében, annál inkább superintendensében ne valamely primus inter pares szolgatársat, hanem valamely fensőbb hatványu, félelmes lényt tekintsen, kinek minden áron kedvében járnia, kinek bárminemű intézkedését meghunyászkodó resignátióval fogadnia, egyik legfontosabb kötelessége. S így nö ki a lelkészek között az apostoli testvériség és az egymáshoz bizalommal simuló szeretetteljes viszony helyett bizonyos antiprotestáns szellemű rangozat, hideg és kimért tartózkodás , egy részről bizonyos hierarchiai színezetű uralgás, más részről pedig bizonyos erkölcsi önérzettől üres szolgalelkűség. — Ilyen szerkezet mellett egy diplomaticus tapintattal s kellő erélylyel biró és uralomvágygyal saturált esperes vagy superintendens a maga egyházi körében sic volo, sic jubev-féle hatalommá canonisálhatja magát s egy ily kinövése a rendezetlen egyházigazgatásnak nem évekre , de évtizedekre megvesztegetheti, megrovathatja s eltörpítheti a közszellemet. A dunamelléki e. kerületi gyűlésnek a espereseken és segédgondnokokon felül vannak, mind az egyházi, mind a világi elemből számos úgynevezett assessor-tagja is; s ennyiben itt már a szerkezet valamivel jobb és szabadelvűbb , de azért még koránsem fogyatkozás nélküli. Mert az assessorok vagy ülnökök csak a kerületi gyűlés, nem pedig a gyülekezetek által választatván , sajátképeni képviselökül nem is tekintethetnek, s bár szavazattal birnak, mindazáltal még eddigelé tisztába nem hozott, és már gyakran zsurlódásokra is alkalmat szolgáltatott kérdés, hogy ülnökök szavazatjog tekintetéből mi viszonyban állanak az esperesekhez és segédgondnokokhoz ? Nézetem szerint itt is leghelyesebb volna a képviseleti rendszert egész teljességében alkalmazni, s az ülnököket is a gyülekezetek vagy pedig az esperességek szabad választása alá bocsátaná ; mert az assessoroknak mostani választásmódja csaknemolyan anomália, mint az, ha a gyülekezeti presbyteriumok Önmaguk egészítik ki magukat. A képviseleti rendszernek minél szélesebb alapján kellene egyházmegyei gyűléseinket is rendezni, nevezetesen olyan formán, hogy azon az egyházmegybeli valamennyi gyülekezetek egyházi és világi küldöttei szavazattal birnának. Majd nem lennének ekkor egyházmegyei gyűléseink, sem oly szomorúan néptelenek, s az egyházmegyei határozatok sem fognának az egyházmegyei gyülekezetek körében annyi visszatetszéssel találkozni! Általában ne feledjük el, hogy a protestantismusnak legbensőbb lényegéhez tartozó mozzanat, valamint egy részről a tudománykor ében azon elv, hogy egyedül e szentirat szabályozó mérve hitünknek és cselekedetünknek; ugy más részről az egyház körében azon elv , hogy mi mindnyájan papok vagyunk, s ennélfogva az egyház társasági szerkezetét, alkotmánygépezetét az egyetemes papság elvének alapján, azaz, akként kell elkészíteni, hogy ott minden egyes tag, mint az egésznek élő és organicus része minél szabadabb mnnkásságri térrrel hirion vallási és erkölcsi tehetségeinek kii ejtésére és érvény esithetésere. A üonnan a líepviafcicti rendszer alkalmazása néztem szerint egyenesen az egyetemes papság elvéből foly, s minden mesterséggel kigondolt, s önző módon keresztülvitt megbénítása a képviseleti rendszernek, nem egyéb mint bizonyos mértékű elhajlás az egyetemes papság elvének evangyéliomi teljes-SégétÖl-Csodálkoznunk lehet, hogy egyházszerkezetünknek itt érintett fogyatkozása már oly régi, s annak gyökeres megorvoslásától mégis eddigelé óvakodva tartózkodtunk. S miért tán ? tán azért, mert egyházszerkezetünknek ezen fogyatkozását ugy örököltük, s miis csak ugy kívánjuk átszállítani? de hiszen az ily beszédnek, csak az emberi tekintély elvén feneklő testületben lehetne helye s jelentése , nem pedig prot. egyházunkban, melynek normális státusquo-ja a folytonos józan előrehaladás. Vagy tán a képviseleti rendszer hiányának okát azon körülményben kellene keresnünk, hogy zsinatunk nem volt, mely annak életbeléptetésére intézkedéseket tett, és tehetett volna? — Ezen kifogást sem oszthatom egészen. Elmondom, miért? „Szabad-e zsinaton kivül is egyház igazgatásunk gé« pezetéuek akadozó kerekein segíteni? szabad-e egyházkerületileg is saját organicus bajaink orvoslásáról gondoskodnunk ? ez csaknem hasonló a Jézushoz intéztetett eme rideg felfogású kérdéshez : s szabad-e szombatnapon gyógyítani?" (Mát. 12,1—12). „A szombat az emberért teremtetett, és nem az ember a szombatért" mondá Üdvezítőnk (Mark. 2, 27); mi pedig a zsinatra vonatkozólag ezt mondhatjuk : a zsinat az egyházért van, és nem az egyház a zsinatért. A honnan teljességgel kezet nem foghatok azokkal, kik egyházrendezetünk bármely szálbani javításának kérdését merőben a zsinatra kívánják relegálni, s így a mult időkből átörökölt bajokat még akkor is, midőn azokon zsinaton innen is módunkban volna segíteni, továbbra is manuteneálják. Különbséget kell azonban természetesen tennünk a tárgyak fontosságára nézve. Igy már, midőn az egyháznak államhozi viszonyában a határvonal kijelöléséről van szó; vagy midőn egy általános egyházalkotmányozás kérdése forog szőnyegen, és így midőn az egyetemes egyház külön nem szakítható közügye merül fel : akkor már megszűnik az egyes egyházkerületek különleges intézkedésének ille; tékessége, s az egyetemes egyházat képviselő orgonum, vagyis a zsinat működésének szüksége áll elő, s nemcsak azon elvitázhatatlan egyházjogi elv igazságánál fogva, miszerint az egyház egyetemét érdeklő közügyek illetékes fóruma egyedül az egyház egyetemes képviseletéből törvényszerüleg alkotandó gyűlés lehet; hanem még azon figyelembe veendő közállamjogi tekintetnél fogva is, hogy mind a békekötések, s az azokon alapuló országos sarktörvények, mind az 179%. 26-ik t. c., midőn a két prot. vallásfelekezet szabadságát s államjogi létezését elismeri és megerősíti, nem egyes superintendentiákról, hanem aug. et. helv. conf. addieti-ról, azaz ágostai és helvét hitvallású egyetemes egyházról szól, a minthogy az állam irányában, minden kölcsönös jogviszonyokat megállapítni akaró kérdéseknél, s minden oly intézményeknél, melyek az egyház egyetemének általános szerzetére vonatkoznak, dunáninneui vagy dunántúli stb. egyes egyházkerületek sajátképen nem léteznek, s nem létezhetnek; hanem létezik ágostai és helvét hitvallású „egyetemes" egyház. De valahányszor nem ily egyetemes fontosságú kérdések forognak fen, mindannyiszor az egyes egyházkerületek önkörükön belől, a zsinatok s általában a protestantismus által kijelölt alapelvek határai között, saját igazgatási gépezetök tökéletesítésén, a tapasztalt csorbák kiköszörülésén nemcsak munkálkodhatnak, de tartoztak is munkálkodni. És ezáltal a zsinati intézkedéseknek nemcsak nem projudicálnak, sőt épen az utat egyengetik arra nézve, hogy a zsinat az egyetemes szervezés munkáját annál könnyebben és sükeresebben megtehesse. Mert hiszen az autonomia oly életvelője a prot. egyháznak, mely azon a sötTe egészen az egyes tagokig minden leceimíc mokon végig vonulni tartozik, s épen ezért a zsinat az egyes egyházkerületekre nézve teljességgel nem kivanhat olv messzetávolból kormányzó haditanács lenni, mely a csatatéren küzdő vezért és seregét legcsekélyebb mozdulataiban is előirt s legtöbbször elkésni szokott szabályokhoz és utasításokhoz köti. A zsinat, egyházkerületi, egyházmegyei stb. gyűlések mind meg annyi concentncus kö-