Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-09-20 / 38. szám

és oktatásügyi miniszterünk által 1854. julius 3-kán kibocsátott rendelet (Magyarországi országos törvénylap 1854. évfolyam, II. osztály, XIV. darab, 20. sz.) hatályon kivül lép. LVI §. Mi ugy az egyik, mint a másik hitvallásnak legközelebb tartandó zsinatjai teendőjének nyilvánítjuk azt, miszerint az előlegesen tett intézkedés iránt időközben szerzett tapasztalatok használása s ezen nyiltparancsunk rendeleteinek íigyelembe vétele mellett, az egyházi rendtartás megállapítása és további kifejlődése végett szükségeseknek vélt indítványokat Élőnkbe terjesszék. LVII. §. Mind a két hitvallású evangélikusokat Magyarországúnkban, nemkülönben a szerb vajdaságban s a temesi bánságban illető államjogi helyzet alapja, a mint azok az 1791. évi 26. törvénycikk s az 1844. évi 3.törvénycikk által kijelöltettek, ezen nyiltparancs által nemcsak érintetlenül maradnak, sőt azokat ezennel ujolag megerősítjük, s az idézett 1791.évi 26. törvénycikk 14. §-bau foglalt határozatot, mely által mind a két hitvallású evangélikusok Horvát- és Tótországunkból, az ott már akkor létezett községek kivételével, kirekesztettek megszüntetvén, jóváhagyjuk azt, hogy az evangélikusoknak ezen országokban, valamint katonai határőrvidékünkbeui letelepedésére, nemkülönben polgári és egyházi jogaira vonatkozó lag, a Magyarországunkban érvényes fönebbi törvényei egész kiterjedésökben alkalmaztassanak. LVII. §. Ezen intézkedések foganatosításával vállá és oktatásügyi miniszterünk, a bel-, igazság- és pénzügyi miniszterekkel, továbbá a katonai határőrvidék tekintetében, hadseregünk főparancsnokságávali egyetértésben van megbízva. Kelt fő- és székvárosunkban Bécsben, ezer nyolcszáz ötvenkilencediki september elsején , uralkodásunk tizenegyedik évében. Ferencz József s. k. Vilmos főherezeg s. k., altábornagy. Gróf Eechberg s. k. Gróf Thun S. k. Báró Bruck s. k. Gróf Nádasdy s. k. Báró Hübner s. k. Gróf Golitchowski s. k. Legfelsőbb rendeletre: Báró Ransonnet s. k. (B. M.)|A közzétett császári nyiltparancs a magyarországi mindkét hitvallású evangélikusok egyházi életét históriai fejlődése alapjára visszahelyezvén, ezzel azt kétség kivül az egyedül törvényes basisra kivánta fektetni, a miért is lehetetlen, hogy Felséges Urunknak egyházunkra is kiterjeszkedő honatyai gondoskodása és jóakaratának ezen félreismerhetlen jeleért méltányló elismeréssel és hálával ne adózzunk. Azonban a mily erős hitünk, őszinte meggyőződésünk Ö Felségének egyházunk iránti atyáskodó jóakarata felől, oly komoly aggodalmaink,yannak az ügy érdemét és azon eljárást tekintve, melyet 0 Felségének magas kormánya választott, hogy a legfelségesb akaratot érvényesítse, — miért is valóban a magyar protestáns egyház jogaival és szellemével való ismeretlenségét árulná el, ki azt hinné, hogy a sept. 1-sői nyiltparancs azon módon, a mint velünk közöltetett az egyház óhajtásait kielégítendi, vagy azt épen örvendezésre indítandja. A magyar protestáns egyház a felséges Uralkodó iránti hálás tisztelettel, de egyszersmind a nagyszerű ügy szentségéhez illő komolysággal veendi a császári nyiltparancsot, és pedig következő okoknál íogva. A magyar protestáns egyház első keletkezése óta mivoltához illő alkotmányos szabad létezhetésért küzdött, j azt országos törvények által magának biztosította, és oly alkotmányos életet létesített kebelében, mely ügyei intézésében törvényes igazságot, de kegyelmet soha nem ismer. E tekintetből az egyház éve£~oTa UirclemmeTTs vál)ás"os* resígnatióval várta régi szent jogainak szabad élvezhetésébe való visszabelyeztetését; birta is erre nézve a felséges Uralkodó szavát, e szó szentségének hitt, ennek teljesedésbemenését egész bizonyossággal remélte. A magas kormány a Felség igérte egyház rendezését munkába vette, és három évvel ezelőtt közlött velünk egy tervezetet, mely a létrejövendő egyház szervezésnek alapvonalait adá. A magyar protestáns egyház akkor kimondta, hogy az önkormányzat jogához változatlanul ragaszkodik, ennek folytán kérte Ö Felségét, hogy adjon neki engedélyt zsinatfarthatásra, melyen ügyeit maga szervezhesse, s azt várta 0 Felségétől, hogy az engedélyt megadja és kimutatja az irányt, melyen „haladva az egyház önmagának törvényeket alkothat. — 0 Felsége kérelmünket megtagadta, és a helyett egyházi ügyeinket törvényes jogalapra azáltal kivánta visszavinni, hogy az 1791-ik évi zsinat által készített, most a magas kormány által újból dolgozott, idő és körülmények szerint módosított törvény javaslatot szentesítette és az 179%-iki vallásügyi törvénytmegerősítette, a nélkül, hogy — a mint a dolog természete kivánja — a nagy mtt törvényes alakban történendő elfogadására Ő Felségének magas kormánya egyúttal az egyháznak ideiglenes restitutió in integrum által hatóságaink törvényes mtiködhetését és ennek nyomán zsinattartást lehetősített, szóval oly intézkedéseket tett volna, hogy,, valamint zsinat tette a felterjesztést, zsinat fogadhassa Ő Felségének válaszát, hogy így a legfelségesb akarat egyházi törvényeink utja és módja szerint foganatba vétethessék. Mikor és mikép akarja már most a magas kormány az ügy életbeléptetését eszközölni? Az sehol sincs kimondva, mikor lép a császári nyiltparancs hatályba. De tegyük fel, hogy ma lép hatályba. Micsoda testület vegye a dolgot kezébe, hogy foganatosítsa? A régi superintendentiai testületek nem, mert azok a nyiltparancs szerint hatályon kivül tétetnek ; tehát az uj superintendentiák. De hát ki rendezze azokat? Micsoda törvényes testület hajtsa végre ezen előre kiszámíthatatlan bonyodalmakkal és ezer meg ezer nehézséggel járó nagy müvet? — Erit mihi magnus Apollo, ki megmutatja nekünk az Ariadné fonalát, mely e tömkelegből a törvényes formákat megtartva kivezet. Mennyivel célravezetőbb, az ügy természetéhez illőbb lett volna, ha a magas kormány előlegesen az egyház ideiglenes restitutióját kimondja, ennek folytán a zsinatot elrendeli s akkor az 1791-iki zsinati acták módosítványának megerősítését az egyházi alkotmányosság rendje és módja szerint végérvényes megállapítás és elfogadás végett a zsinat elibe adja; akkor a két hitfelekezet egyetemének gondja lett volna a szervezet életbeléptetésének lehető legjobb módját eltalálni és annak mielébbi fogaj natba vételét lebetősíteni. Ez uton Ö Felségének kegyes jóakaratú intentiója elérve, az egyház megnyugtatva lett volna, míg a mostani eljárás aligha több nehézséggel nem lesz összekötve. A nehézségektől eltekintve az egész ügyet illető más komoly aggodalmunk is van. A császári nyiltparancs bir j ugyan több kitűnő vonások mellett azon szabadelmüséggel is, miszerint a bekövetkezendő zsinatnak megengedi módosításokat, javításokat tehetni és azokat felterjeszteni. Az időszaki sajtó feladata lenne már most az ügynek nyilt, de részrehajlatlan, mindenoldalú megrostálása által a szélsőségeket közvetítni, az eszméket tisztázni, hogy felül az egyház valódi óhajtásai iránt tájékozva, alól a teendő intézvények befogadására a kedélyek, elkészítve legyenek, Igy állván a dolog, azt az alázatos észrevételt tenni bátorkodunk, hogy szólni kötelességünk, s mi kötelességünket teljesíteni akarjuk, szem előtt tartván mindég a tör-