Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-16 / 33. szám

ség először és mindenek lelett a tudományban. Valljuk meg az igazat, hogy a vallás-tudomány nálunk eddigelé ke­nyérstudium gyanánt igen is, de nem rnint az élet kenyere kezeltetett; csak az emlékező tehetséget foglalkodtatta, mem pedig a lelkek teljességét. — A hittudománynak leg­/sarkalatosabb tételei a hitről, az Idvezítőröl, a szent lélek mí­jveleteiről szóló cikkelyek alig tekintettek egyebeknek, mint i oly közönségesen megállapított szólási formáknak, schemák­nak, modus loquendinek, melyeknek értéke leginkább a régiségen alapul. — Valóban nem rágalmazunk, ha eddigi theologiánktól az életet megtagadva, azt puszta lapozgatás­nál egyébnek non: nevezzük, tényleges egyházi élet te­remtését célzó törekvés nélkül. — Lehet-e aztán csudálni, ha az élet lelketlen viszonyaiban csakhamar lekopott az emlékezet táblájáról a vizes téntával irott tudomány, s an­nak kezelője szánandó eszközzé aljasult?! Lehet-e csudálni, hogy magok papjaink szégyenleni kezdték állásukat, s az evangyéliom dicsőségével együtt járni tartozott önérzetet nélkülözve, magas hivatásuk méltóságát zsákmányul en­gedték esni a világias gondolkodásnak; s nem az ige ere­je, hanem egyéb támaszokkal igyekeztek megszilárdítani székeiket?! Mindennek oka volt már a tudományos élet erélyének, az egyház szellem-életi ténylegességének hiánya; oka volt az, hogy az ige nem öltött testet annak hirdetőiben; hanem csak az egyházi szónoklat vékony köntösébe takarva unszoltatott. A megváltás tényei nem ugy fogattak fel, mint az emberi szellem életében örökké i ismételtetni, vagy — helyesebben mondva — folytonos meg-I valósításban lenni tartozó élet-mozzanatok, mint keresztül érzendő és élendő igazságok, — hanem egytől egyig mind, a bűnök bocsánatja ép ugy, mint maga a Golgotha véres »] áldozata, — a keresztyén-vallás mythuszai gyanánt. Távol van tőlünk azon érzéki, s nagyon tarka felfo­gás mellett ügyvédkedni akarni, a mely apró részletekben, a különös- és csudálatosban véli rejleni a keresztyénség lé­nyegét és garantiáját; s midőn ténylegességet, realismust sürgetünk a tudományban is, még csak érintkezni sem akarunk azok nézetével, kik a hivatali méltóságot a ke­zeknek fejekre való tételében is akarják örökölni. Hanem (az ugy mondható puszta memoriae theologia, a theologiai rhetorika ellen szólunk, és a lélek teljét igénylő élő tudo­mányosság mellett; azon tudomány mellett, melyet a lel­kesedés tüzével lehet a velők- és csontokba beoltatni, a mely — mint Idvezitőnk is magát kifejezé — lélek és élet. Az egyházi szellem ténylegességére, egységére s eré­lyére vau továbbá szükség a kormányzatban. — Mennyire szükség volna arra különösen e téren : leginkább igazolja (az independentismusnak hova tovább harapódzása. Igaz­gatni ugyan szeretne mindenki, de igazgattatni senki; s így történik, hogy valódi kormányzati erélyről szó sem lehet. — Nem lehet tagadni, hogy ennek oka nem csupán magunkban rejlik, hanem rejlik az időben is, s azon még véglegesen el nem dönthetett kérdésben, mely az egyház belső és külső jogi viszonyait tartalmazza. — De ez a dolog érdemén mit sem változtat; sőt csak emeli a kormányzati szellem erélyének szükségességét. — Mit érnek a halomra szaporodó protokollumok egyes gyülekezeteink levéltárá­| ban, ha azt lehet, sőt kell is azokra mondanunk , hogy a bennök foglalt határozatok fele részben sincsenek végre­hajtva?! . . . S mit ér oly nagy hangon emlegetni akkor az autonomiát, mikor a részleges hatóságok minden gond nélkül intézkednek közös ügyekben is az egyház egyete­mének megkérdezése nélkül, a felsőbb hatóságok képvise­lői viszont az azokat alkotó kisebb egészek mellőzésével. — Ebben nincs egyházi, szellemi egyesség, következőleg, ha egyesség nincs, nem lehet erély s ténylegesség sem a folytonos, egymást paralyzáló súrlódások miatt. — Vajha szűnnék meg már valahára, a bizonytalan habozások kora! szűnnének meg azon helyettes és ideiglenes minőségek, melyek megkötik a kormányzó kezeket, túlságos és káros óvatosságok s kíméletek okozóivá válnak. Az egyházi szellem ténylegességére serélyére van vé­' gezetre szükség annak mindennemű nyilatkozataiban, mű­ködéseiben ; a mindennapi élettel való érintkezéseknél ép ugy, mint a saját benső élet mozzanataiban, s főleg az is­kolák kortil. Ha már a cselekvésről általában áll, hogy annak értéke nem a külterjem, hanem a cselekvő erő in­dokai szerint határozandó meg : fokozott mértékben áll ez az egyház tett-erejének nyilatkozatainál. — Határozott jel­lem az, mit e körben a szellem ténylegessége s erélye alatt, érteni kivánunk, melynek magát ugy az egész személyisé­geken, mint azoknak minden mozdulatán s együttes mű­ködéseikben vissza kell tükrözni. Lássék meg a protestáns í emberen mindig, mindennemű viszonyok között, hogy ö j protestáns; — vallásos és világnézete üssön bélyeget hom­lokára, s azt onnét letörültetni, lekopni ne engedje.—Nem korlátoltság, szűkkeblűség az, a mit ezekkel sürgetünk ; s } nem akarjnk ignorálni a humanismus eszméjének követeié-1 seit; csak határozottságot követelünk, a mi azokkal épen'' nem ellenkezik. Vonuljon végig e határozottság, mint ve res fonál mindennemű intézvényeinken; elkezdve a családi élet- és neveléstől fel az istenitiszteletig; — nyilatkozzék pedig legerősebben egyházi életünk szívdobbanásiban — iskoláinkban. A protestáns egyháznak szíve az iskolák ; azok mutatják annak rendes vagy rendetlen vérkeringését. Azért azoknak legszorosabban kell a testhez csatoltatniok, s bennök az egyház szellemének egész határozottsággal érvényre jutni. Nem elég pusztán tanítani, hanem történjék J az protestáns szellemben, protestáns alapon. S erre annyi­val is inkább ügyelni kell, mert míg azok egy részről a jelen gyümölcseinek tekinthetők: addig más részről a jövö magvait is magukban hordják; sjaj akkor nekünk, ha a jövendő átka sírjainkra fogna nehezülni! . . . Pedig csak egy kissé kell körültekintenünk, hogy e részbeni legbomlottabb viszonyaink azonnal feltűnjenek. E részben leginkább ránk illik , Hogy rendezetlenek va­gyunk. Nincsenek meghatározva, nemcsak az intézeteknek egymáshozi, hanem ugyanazoknak az egyházkerületekhezi viszonyai; majd mindenütt nagy hézagok, differentiák, mi­ket a szenvedélyek nem átallanak folyvást szítani*) — A népiskolák ügyében megkezdték az egyházkerületi bizott­mányok együttes működéseiket; nem lehetne-e ezt foly­tatni felfelé, — egész az akadémiákig, sőt egyetemig. — Bizony e téren is csak a szellemi ténylegesség és erély intézhet el mindeneket. Vajha az avatottak és hivatottak méltatnák ez esz­méket bővebb figyelem- ós kifejtésre. Peti József. •mm— RÉGISÉGEK. Zvonarits Mihály sárvári lelkésznek Klaszeko­vics István superintendenshez irt levele. Defensio Michaelis Zvonarits contra accusationem V. D. Ministri Confess. Helveticae addicti in pago Bű Step­hani Tolnay, et contra accusationem Superintendentis H. C. Stephani Patay. Summa virtute Seni nec non Clarissimo Theologo Stephano Iílazekovics, Ministro Christi ad S. Nicolaum Cottus Soproniensis et Ecclesiarum Augustanam Confessio­nem Cis Danubium sincere amplectentium Superintendenti digmissimo et tanquam Patri venerando, vitae utriusque felicitatem, numeris omnibus absolutissimam, precatur et sua studia ac officia filiali promptitudine pollicetur Michael Zvonarits praeclicator Sárvariensis. *) Mily furcsán hangzik a dunántúli kerületi gyűlésről szóló tudósítás is!!

Next

/
Thumbnails
Contents