Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-07-26 / 30. szám

időkben annyi szép és jó történt e szent ügyben, hogy nem lehetett az illetőknek helyet nem engednünk, hogy elmondhassák, a mi ez iigy bővebb felvilágosítására szolgálhat. — De ismét az igazság érdekében itt-ott jegyzetekkel kisértük az elmondottakat. Szerkesztő A „Prot. Egyh. s Isk. lap" ll-ik s néhány következő számában Kerekes József és Vámossy Mihály urak a Sárospataki népiskolai könyvtár ez ideig megjelent köteteire vonatkozó bírálatot közölnek. Ebez joga van mindenkinek, s a jó ügynek tesz szolgálatot, ki a protestáns népnevelés eléggé terméketlen mezején, s maga elé bizonyos meghatározott irányt nem tűzött irodalmában, figyelemmel kísér minden észrevehető jelenséget; kimutatja a közrebocsátott munkák lehető hiányait, s azok orvoslása módját; meghatározza a dolgozatok általános és \iszonyos értékét; megadja mindeniknek a maga irodalmi becsét, az idő és körülmények figyelembe vételével, a melyben és a melyek közt a dolgozatok megjelentek ; kijeleli a használhatókat a célnak kevésbé megfelelők felett; ez uton megkönnyíti a választást, megóv a tévedésektől, és a nyilvánosság előtt megadja magáét a tiszta igazságnak. De viszont ennél kevesebbet őszinte és elfogulatlan bírálattól nem lehet követelni, nem lehet elfogadni. — A bírálat részrehajlatlanság nélkül nem kevesebb, mint a dolgozatok diffamálása. S nemcsak a közhasználatra kiadott munka vezethet tévedésekre, hanem a ferde bírálat is, a midőn, igen természetesen a bírálat kerül bírálat alá. így, a IC. és 7. urak által közzétett bírálat. Én az I. kötetre vonatkozó bírálathoz fogok szólni, a melyben a bírálók által reám név szerint hivatkozás történt, » Hogy a hiányok kijelelésében, s azok orvoslása módjában mennyire bizonytalan alapon állanak a bíráló urak, nem lesz nehéz kimutatni. Hibául tétetik ki általok, hogy, midőn a tanítványok a tiszta hangoztatásban gyakoroltatnak, a tanító eljárása oda megy ki, hogy, midőn az „i"-t hangoztatja előttök s velek utánhangoztatja, annak fogalomszerü fejtegetése nélkül, mi a hang ? egyszerűen előadja, hogy a mit mondottak, az egy hang. Bírálók kérdésbe teszik : Honnan tudja azon gyermek, kinek az iskolai folyam első hetében így beszélnek, hogy még „hang" is van a világon? Es ha tudna is ilyes valamiről, tudja-e, mi az ? holott a gyermek a tanító szájából érzéki uton fogta fel azt, s iskolába is azért küldetett, hogy olyat is tanuljon, a mit még azelőtt nem tudott. Bírálók a hiányon így segítnének. Megszólítnak egy növendéket, ki feléjek történetesen épen háttal van fordulva : Elek! stb. S végeredményül kijő, hogy a felvett szóban az „Eu

egy hang, a másik szótag pedig „ZeA:", a bírálók tulajdon szavai szerint, „olyan hangféle". Kevésben mennyi sok tévedés ! Az ajánlott eljárás már külsejét illetőleg is felötlöleg hibás. Azokat, kik az ilyen utasítást „szívesen vennék", egyenesen azon hibás gondolatra vezetheti, hogy a kezdők a hangoztatási gyakorlatoknál feléjek háttal is fordulhatnak, a miben nem kevesebb van kifejezve, mint figyelmetlenség és szórakozás, míg a Vezérkönyvben adott, sokkal helyesebb utasítás szerint minden gyermeknek mintegy a tanító ajkain kell függnie. Nem a kezdőket kell-e legnagyobb vigyázattal figyelemre szoktatni? s hogyan lehet e célt megközelíteni, ha némely tanítványok háttal fordulnak a tanítóhoz*)? Az ajánlott eljárás tehát külsejében el nem fogadható; vegyük fel logicai szemponlból. *) Az itt felhozott cáfolatot, megvalljuk, kissé gyermekiesnek találjuk. Hogy K, és V. bírálók példájuk alkalmazhatása végett egy a tanító felé épen háttal fordult növendéket hoztak fel, abból helyesen senkisem következtetheti, miszerint ők azáltal helyben hagyni, vagy a tanítókat „azon gondolatra vezérelni" akarták volna, hogy a kezdők a hangoztatási gyakorlatoknál a tanító felé háttal is fordulhatnak. Ha így vélekedtek volna, akkor bizonyosan nem teszik vala oda a „történetes" szót. Hogy pedig egy 60—70 növen-A megjegyzés alapja, mint érintve volt, a Vezérkönyv azon állítólagos hiánya, hogy a hang fogalomszerü kifejtését nem adja. Hogy ezt a bírálók a maguk felfogása szerint kijejthessék, kénytelenek e megkülönböztetést tenni : „hang" és „hangféle1

1

, ugy azonban, hogy ez utóbbinak fogalomszerü kifejtése, mit a bírálók a dolog lényegének tar[ tanak, elmaradt. Tehát eddig tartott a logica, eddig tartott a módszer! Hosszabb fejtegetés nélkül tulajdon eljárásuk meggyőzheti a bírálókat a felől, hogy az elemi oktatás terén az érzékeltetés a fődolog és nem a meghatározás *). A mássalhangzók megismertetését illetőleg a bírálók célszerűbbnek tartják, ha e végett két hangból álló tárgynevek vétetnek fel, p. o. ól, ló stb., mintha tartalom és jelentés nélküli szótagsorok használtatnak. — Minthogy a Népiskolai tanterv 39. lapján előadottak szerint én is e nézetben vagyok, a Sárospatagi ABC elsőbb kiadásaiban pedig e végett szótagok használtatnak, a bírálók csudálkozásukat fejezik ki a felett, hogyan társulhattam oly vezérkönyv kiadására, melynek módszere az általam ajánlottól sokban elüt. Mily nagy lehetett a biráló urak csudálkozása, abból is kitetszik, hogy esudálkozásuk nagy volta miatt ketten sem vették észre, mit egyikök is észrevehetett volna, miszerint a Népiskolai tanterv egy fél évtizeddel ifjabb, mint az ABC, melyről becsmérlőleg szólanak, holott azt a dolgozatok keltéről bizonyságot tevő évszámok futólagos egybevetése is kimutatta volna. Ehez még azt kell elmondanom, miszerint mi, mint a Népiskolai könyvtár kiadói, azon időben nagyrészt gymnasiumi tanárok az alapelvekben történt megállapodáson felül a részletes ki-I vitel körül egymás dolgozatáért felelősséget nem vállaltunk, önmagáért felelős mindenki, s én a szóban lévő ABC készítésébe küzelebbröl be nem folytam **). Legyen szabad itt alkalmilag nézetemet a jelentés nélküli szótagokra vonatkozólag általánosságban elmondanom. Én azok elemzésétől és szerkesztésétől teljességgel nem borzadok, sőt ha a kézikönyvekből száműzettek is, az élő gyakorlatokban nélkülözhetleneknek tartom. A szótagolásban múlhatlanul szükséges a tanítványt gyakorolnunk, még pedig az irást és olvasást megelőzőleg, a midőn a concret tartalommal biró egész jelentés tartalom nélküli nyelvelemekre oszlik, puszta nyelvalakokba megy át. —. Miért ne foglalkodjanak hát azzal tanítványaink? annyival inkább, mert az Írásnak és olvasásnak nemcsak célja van : a gondolatok közlése és elsajátítása, hanem módja is : az alakok összerakása, általában kezelése; miért ne vétessenek azok tüzetesen tárgyalás alá? Midőn a „Magyar nyelv rendszeré" nek tudós irói arra nézve adtak véleményt: elhagyhatók-e az írásban a felesleges nak, nek ragot helyettesítő hiányjelek, azok védelmére, nagyon helyesen, minden lehető védveket felhoztak, hogy ha egydékböl álló osztályban egy gyermek a tanító felé történetesen háttal is lehet fordulva, megtörténhetik a legpéldásabh rend és fegyelem mellett is. Vagy ha pedig a nagy rend és figyelem miatt —- a mi mindenesetre szükséges, hogy meglegyen — ez eset nem adná magát elő, szándékosan is-előidézheti azt a tanító; a felhozott példa, ha szükség van rá, azt sem zárja ki. — Aztán meg bírálók, ha a bírálat szavaira emlékezni akarunk, nem is azért hozták fel azon példát, mintha azt akarnák, hogy a szerint tanítson valaki; hanem csak arra akartak figyelmeztetni, hogy ha már csakugyan a Vezérkönyvben követett módszert akarná valaki követni, a tiszta hangoztatáshoz inkább a felhozott és ajánlott módon fogjon, mint ugy, a mint az a Vezérkönyvben adva van. *) E véleményt magok a bírálók is több helyen kifejezték. A mi pedig a logicát illeti, azt hisszük, ellenbiráló ur logicájának is nagy munkába kerülne kimutatni, hogy a tiszta hangoztatás az érzékeltetés rovatába , és nem más valahová tartozik. **) Ezt birálók nem tudhatták, de nem is vizsgálták. Ok csak a müvet tartották szemeik előtt, és nem a személyeket.