Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-15 / 3. szám

tek amaz ékes symmetriáju alkotmányok, és semmiképen sem voltak képesek a nép életében gyökeret verni. Az alkotmányok codificálása különös kecsegtető célja a magát istenitő emberi észnek, ezen legfelsőbb fokú elragadtatásnak. De óvakodjunk az elragadtatástól, ez az első és nagy parancsolatja a taktikának az egész zsinati ügyben. XIII. Az alkotmány codificálása, legyen az akár állami, akár egyházi, minden ezen körbe vágó eszmének, tárgynak meghatározásával, végeldöntésével jár. Már pedig a történelem és mindennapi tapasztalás tanúsítják, hogy még a leginkább előhaladottaknak tekintetni szokott nemzetek közvéleménye is mindig csupán egy-két tárgy körül van egyszerre kellőleg felvilágosodva. Mindazon temérdek esz mére nézve tehát, melyek egy egész uj alkotmány alkotásánál szükségképen előfordulnak,— hasztalan a magát istenítő emberi észnek minden hiu dicsekvése, — soha semmiféle kor, közvélemény sincs eléggé elkészülve, megérve. Nem egy nap épült Róma. És az alkotmány codiíicálás nincs is a mi nemzetünk szellemében. Az utóbbi időben ugyan e tekintetben majd elragadtattunk, de végre a nemzeti ösztön mégis ellenállott. Az 1791-ki országgyük's ugyanis meggyőződvén, hogy sok reformra van szükség hazánkban, kilenc országos küldöttséget bizott meg a különféle ágazatu reformjavaslatok elkészítésére. A vélemény az volt, hogy azok, úgyszólván egyetemes alkotmány-codex gyanánt, együtt lesznek életbe léptetendők. Későbben, az 1827-ki országgyűlés az 1791 ki küldöttségek javaslatait elavultaknak tekintvén, ujabb bizottmányokat rendelt ki. A vélemény folyvást a korábbi volt az életbeléptetésre nézve. És valóban e téren is forgott a tárgyalás, midőn végre az 183G-ki országgyűlésen a sor arra került. Nem sokára azonban a nemzet életrevaló ösztöne felvilágosodást eszközlött. Mindenki átlátta, hogy amaz együtt életbeléptetési eszme nem csupán lehetlen a körülményeknél fogva, hanem valóban felesleges, haszontalan , rosz, sőt veszélyes is. És így született ama hires elv: „Per excerpta!" Azaz, hogy a tárgyakat egyenkint, külön, önállóan kell felvenni, a tanácskozás mezején megérlelni; egyenkint, külön kell azokról törvényt alkotni; és egyenkint is kell azokat életbe léptetni. íme ez az, mit az egyházi téren is, mint meggyőződésem szerint, a körülmények mellett is a legcélirányosabb rendszabályt, vagyok bátor az alkotmány-codiíicálás helyett, mind befelé,mind kifelé, mindenki figyelmébe ajánlani. Ekkor, ne féljünk, meg lesz mentve a prot. ildom. Minden összeütközés ki lesz kerülve kifelé; és ha talán nem mindenre kiterjedő, mindent a legbölcsebben szabályozó alkotmány-codexet fogunk is nyerhetni a zsinatoktól, — mi valóban komoly férfiakhoz nem is illő hiu remény e gyarló világban, — minden hihetőség szerint legalább is néhány jó rendszabálylyal fogunk gyarapulni. XIV. Egész egyházalkotmány készítéséhez fogni, annyi : mint megtagadni vagy legalább tudomásul sem venni az egész történelmi alapot, minden hagyományt, a múlt idők fáradságos és dicső müveit: a békekötéseket, a két fél közötti 1608-ki egyezményi törvényeket, az eddigi kánonokat s az egyház több százados törvényes gyakorlatát és állapotát ; — igen is t bizonyosan annyi volna; az uj charta nagyon világosan tanúsítaná ezen állítás igaz voltát. Ezen uj charta készítési készség azt jelentené, hogy a magyar protestantismus elismeri, mikép eddig nem is volt egyházalkotmánya, vagy ha volt is, az oly haszontalanság volt, hogy azt legjobb ezennel a szemétdombra vetni, gyökeresen felforgatni, teljesen eltörölni, s a jövőre „tabula rasa" alapján építkezni. És ez vagy öntudatos lemondás volna minden történelmi alapról, hagyományról, jogról; vagy még ennél is roszabb: a legmegfontolaílanabb könnyelműségnek, s az életrevalóság legteljesebb hiányáuak tanúsítása És ezt valóban csupán nagyon tapasztalatlan, ujoncvérü törvényhozás tehetné. Miért akarnánk mindent újonnan paragraphusba iktatni? Talán, hogy a mit majdan birandunk, mindenre azt mondhassuk : Tegnap óta birjuk ! ? Gondoljuk meg tehát, mit cselekszünk. Ne csatlakozzunk, ezen kérést intézem mind be , mind kifelé, azon mindenféle színű, zavaros eszméjü, bizony nem nagy államférfiúi tehetségű emberek seregéhez, kik mindenben az alkotmánygyártásban telhetlen szerencsétleu j nagy francia forradalmat majmolják, mely, botor liiuság! gal, mindent ujjá akart szülni, hévvel rohaut a codificáláj snak, és azért minden fenállót lerombolt, és — annyi síi | letlen dolgot hozott a világra! Ne tegyük magunkat quasi forradalmi térre, mintha nekünk semmi tiszteletben tartandó történelmi alapunk, hagyományunk, jogunk és törvényes állásunk sem volna A forradalmi tér mindig felettébb sikamlós, veszélyes; de mikor nem is kikerülbetlen kényszerűség, bevégzett tények, hanem az emberek könnyelműsége, kedvcsapongása, s a tiszteletet és megőrzést érdemlő létező állapot iránti oktalan hűtlenség idézték azt elő: akk< r valóban még a legnevetségesebb eljárás s a legbotorabb tett is arra szállani. A magyar prot. egyházak nem „tabula rasa"; vau azoknak egyházalkotmányuk; nem egy darab papírból álló, minőket a forradalmak szoktak rögtönözni, s minőket Franciaország vagy fél tucetet látott félszázad óta: hanem részint békekötéseken , köz törvényeken , kánonokon, részint pedig fokozatosan fejlődött háromszázados törvényes gyakorlaton alapuló. És a legéletrevalóbb, legnagyobb, legbölcsebb, legszerencsésebb nép, az angol is így alkotá a maga polgári alkotmányát. XV. Csak az oly ügyeket tegyék a zsinatok törvényhozási tárgygyá, melyek iránt szükségképen kell valami ujat alkotni. Például, miután az 1791-ki 2G-ik t. c. azt kívánja, hogy a házassági perek folytatására, melyek azontúl a prot. egyházi székekhez fognak tartozni, rendszabályokat kell a zsinatoknak alkotni, e az intézkedést részben nem lehet kikerülni. Hasonlóan intézkedni kell továbbá az elavult, de múlhatlanul szükséges fegyelem isméti helyreállítása körül is. De legyen mind ezen intézkedés nem egyéb, mint az ősi egyházalkotmánynak saját szellemében való pótlása. Valamint, igen természetesen, a zsinatok törvényho-* zási tárgyai azon ügyek is, melyekre nézve az egyházban jelenleg is létezik ugyan törvényes gyakorlat, de változta tást óhajtanánk abban eszközölni. De mi szükség hosszas részletes alkotmány-codexbe, paragraphusba iktatni, mi már ugy is megvan, és mit ezentúl is meg akarunk tartani, hogy ekkép mindent újonnan kérdés alá vonjunk, és a jelen nehéz időben minden pillanatban összeütközésre adjunk alkalmat! ? Mi szükség például paragraphusba iktatni, hogy ezen túl is legyenek felügyelők, gondnokok stb.? És ha minden lelkiismeretes ildom, s a „per e xcerpta" tárgyalás elve mellett is adná elő magát valamely összeütközés kifelé, azon egy tárgyat, legroszabb esetben, mindig le lehetne tenni, és ekkép jog sem volna feláldozva, mert e részben maradna az eddigi állapot, és az összeütközés is el volna hárítva. És végre egy tárgy sem válnék másnak ólomsúlyává. A „tabula rasa" elvén alapított egész részletes egy házalkotmány codificálásával, egy vagy más pont miatt, minduntalan kellemetlen összeütközésbe, s végül nehéz kénytelenségbe, vagy minden eredményrőli lemondásba bonyolódhatnánli, mit minden mérsékleti, józan , jóakaratú ember, ki sikerre, de az egyház jogait sem csorbító sikerre,