Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-15 / 3. szám

lesztése, és legkevésbé sem: aláásása, változtatása, íigye lembe sem vevése, mellőzése. Nagyon szükséges, bogy a zsinati tagok komoly egy házias szellemű méltósággal óvakodjanak a pillanatnyi hir teleu elragadtatástól, mire a többen együttlevő emberek, a gyűlések annyira hajlandók. Óvakodjanak különösen az njjászülö büszkeséggel kérkedett alkotmányozó gyűlések dicsőségét keresni. Az ily ujjászülő alkotmányozó gyűlések mindig szerencsétlenül ütöttek ki. És egyházunk, mint a reformatio müve, a mint van, újjászületett egyház már; és kik vagyunk mi, kik Luther, Kálvin, Zwingli ellenében netalán ujabb újjászületésről beszélhetnénk ? Különösen épen most, bizonyosan nem volna abban köszönet. Csak oly reformokat eszközöljenek a zsinatok, s kü lönösen épen ezen hosszú szünet után először összeülendő j zsinatok, melyeket egyházközéleti közvéleményünk valóban óhajt. A netalán nem sok idő múlva összeülendő ezentűli második , harmadik stb. egyetemes zsinat majd biztosabb önérzettel mozoghat; bárha a szerí'eletti nagy vállalkozó szellem mindig veszélyes a reformok behozatala körül; de épen ezen hosszú szünet után először összeülő zsinatok tagjait nem lehet eléggé kérni a mérsékletre. Ne feledjék a zsinatok, hogy cgyházközéleti közvéleményünk legfőbb kivánata ebben összpontosul: szilárdíttassék meg az ősi egyházalkotmány, és a régi épület szét ne romboltassák! Minden alkotandó egyházi törvénynél komolyan figyelembe kell venni, ha váljon nem más alapelven nyugszik-e az, mint a melyet eddigi egyházalkotmányunk ismer. Sőt teljes nyiltsággal szóljak-e? Legkevésbé sem kételkedem egyenesen azon elvet állítani fel, mely ugyan az utóbbi évtizedekben nem igen volt divatos hazánkban, — de ezen tény bizonyosan nem volt soliditásunk , államíertiai bölcseségünk tanúsítása, — hogy a régi törvényeket, bizonyos fokig, egyedül csupán azért is tisztelni kell, mert régiek. Nem voltak azok a régi emberek ész és tapintat dolgában annyira alattunk állók, mint sokan valóban nevetségesen vélik. És aztán a legjobb alkotmányok azok, melyeket nem az emberek rögtönzése, bizonyos egy törvényhozás, hanem a lassan működő idő alkotott. A jó alkotmányokat, azaz, melyek nem valamely elméleti hiu tökéletességre törekesznek, hanem melyek valóban összhangzásban vannak az illető társadalom ösztönével, vágyaival, szükségeivel, erkölcseivel, szellemével, nem lehet rögtönözni; azok hosszú idő leíolyása alatt fejlödnek. Legyünk minél conservativabbak. Minden törvényhozó testületnek tetemes mértékben szüksége van a conservativ-szellemre , ha könnyelmű játékot nem akar űzni feladatával; mennyivel inkább szüksége van tehát arra az egyházi törvényhozásnak, s különösen oly kor egyházi törvényhozásának , melyről közönségesen meg vagyunk győződve, hogy minden tekintetben tanácsos óvakodnia a nagy vállalkozó szellemtől. Tagadhatatlan, hogy a törvényhozásokban általában mindig, s néha különösen nagyobb mértékben szükség van a szabadelvű szellemre is; de a mi ősi, és a szentíráson alapuló egyházalkotmányunk eléggé szabadelvű, és bizonyosan semmi szüksége sincs annak arra jelenleg, hogy valaki szabadabb elvű legyen annál. Helyzetünkben tehát épen kétszeres mértékben szükség van a conservativ szellemre. Ez jelenleg reánk nézve a szabadelvüség ügye is. Ha jelen egyházalkotmányunk nem volna is oly eléggé megbecsülhetlen remek és dicső főalapvonásaiban; ha az volna is véleményem, hogy nem jártunk az igaz utón, s ennélfogva az egészet teljesen ujjá kell alakítanunk; például , ha kívülről kinevezett főegyháztanács által vezénylctt consistorialis alkotmányu egyházunk volna, s még ezentúl akarnánk átmenni jelenleg bírt dicső zsinat-presbyteri egyházalkotmányunkra: még akkor is azt volnék bátor ja vaslani, azon tapasztalás folytán a világ ügyei körül, mely bizony eléggé közös mindnyájunkkal, hogy annak bővebb fejtegetését bízvást mellőzhessem: Csak lassan! így azon ban azt mondom, hogy még csak lassan se.; egy tapodtat se haladjunk azon uton, mely ősi alkotmányuuk alapelvé nek megváltoztatására, átalakítására vezetne. Legyünk idegenek a gyökeres reformok iránt! Nem oly társadalmak, testületek számára való a gyökeres reformok iránti előszeretet, melyek magokat igazán becsű lik , melyek megmaradhatásuk felett féltékenyen , lelkiismeretesen akarnak őrködni. És azonkívül a mely társadalom előszeretettel viseltetik a gyökeres reformok iránt, nemcsak mind múltját, mind jelenét becsteleníti, tagadja meg — bizony többnyire csupán esztelen könnyelműség bői! — hanem a legvakmerőbb játékot tízi jövőjével is. És az ily könnyelműség, elragadtatás , vakmerőség külö nős nagy mértékben szégyenletes volna egyházi törvény hozásra nézve. A reformok néha stirgetösebbek lehetnek valamely társadalomban, mint más időszakban voltak; de mindig csak érett megfontolás, s a társadalom minden osztályának élénk sürgetése folytán kell azokat életbe léptetni; s ezen megfontolás és sürgetés mindenesetre kizárja azoknak rögtönöztetését. Angliában fél századnál hosszabb idő alatt lön a reformbill előkészítve életbeléptetése előtt. Gyökeres reformokat épen soha sem vehet fel valamely életrevaló társadalom másképen, mint apránkint, egyes részletekben ; ha ugyan nem lelkiismeretlen , könjr

nyelmü, megfontolatlan egyének, valóságos kontárok intézik ügyeit, avagy az események rohanó árja, a legkénv szerítőbb válságos rendkívüli körülmények kikerülhetlennc nem teszik azokat. De siralomra, háromszoros siralomra és nem önkénytes követésre méltó azon társadalom sorsa, mely a rendkívüli szükségnek, mint Damoclcs függő kardjának fenyegetése alatt kénytelen bőséges mértékben támasztani a reformokat; mert a nagyszámú gyökeres reformok bölcs eszközlésére mindig, de különösen rendkívüli körülmények között, nagyobb erő kellene az emberi észnél. Tartózkodjunk tehát ily valóságos Istcn-kisértésbe elegyedni. És mi, hála Istennek, nem is vagyunk rendkivüli körülmények között. Némi zökkenést kapott ugyan az egyház, a zsinatok összeillése azonban épen teljességre fejlődését föltételezi a törvényes állapotba lett visszajutásnak. Nagy esztelenség volna azt könnyelműen fel se vennünk, abból kilépnünk, miután oly hévvel esedeztünk, hogy azt megnyerhessük, abba ismét visszaállíttassunk. Nincs az emberre, a törvényhozásokra nézve nagyobb veszély annál, mint midőn kevély elbizakodottsággal mindenre felszabadulva érzik magokat •, midőn az emberi észt, botorul, a mindenséget igazgató istenségnek tekintve , túl azon, hogy keresve akarnak nagy tetteket cselekedni, egyszersmind minden történelmi alapot, minden hagyományt mellőzve és megvetve, mintegy uj teremtésre vélik magokat hivatva. Valamint a dynastiáknak, nemzeteknek , ugy a törvényhozásoknak, az egyházaknak is egyik fő erejök és legméltóbb büszkeségük a történelmi alap, a hagyományokkal való összeforrás. Ha Anglia nagy, ez bizonyosan azért van, mert civilisatiója, haladása fokozatosan fejlődött. Voltak ugyan Angliában is forradalmak, de azok egyáltalában nem eszközöltek ugrást a társadalmi fejlődésben. Anglia folyvást fokozatosan haladt, saját történelmi alapjával és hagyományaival következetesen, és saját ösztöne által vezérelve. Az ellenkező példa Franciaország, mely a forradalmi térre vetve, minden pillanatban igen tündöklő symmetriával ékes egész uj alkotmányokat codificált, melyekben semmi sem hiányzott, csak a nép történelmi múltja, hagyományai, hajlamai, erkölcsei és szokásaivali összefüggés, melyek között , mint a Mahomet koporsója, mindig a légben függőt-