Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-06-14 / 24. szám

sen, tisztán és finomul irja a papir szélére, vagy a növendékek irókönyvébe, mi által minden egyes növendékek az irataikban ejtett hibáknak kijavítására és pontos szemléletére mint egy ösztönöztetik" ! Igenis ! az irástanító veres téntával ezen tanításnak vélt vagy képzelt eljárást megteheti; de mit nyer vele, kérdjük? A tanítványok előmenetelére nézve : épen semmit, — a maga saját kalligráfiai képződésére nézve pedig : igen keveset! S váljon hát a tanító által irt betű mindig szebb és jobb-e, mint a metszett vagy lithografirozott példánylapon levő'? ! Tiz eset közül aligha egyszer! Miként viseli, pedig magát az ilyen korrektura mel- ; lett a növendék ? Ali és bámulja a szép-veres téntát, egyik kárörömmel, másik sajnálattal nézi tanítóját, midőn irókönyvét több helyen veresre színezi, legkevésbé sem ag- í gódik az általa hibásan- vagy roszul irt betüalakok hiánya miatt! Mily hasztalan fáradság és erőlködés ez! Minő téntapazarlás és idővesztegetés !! Egy másik irástanító — az írási tanórákon teljesség- j gel semmit sem korrigál, főleg azért, bogy a rendet és fe- ; gyeimet tanítványai között jobban és pontosabban fentart- ! hassa; hanem e helyett minden 8, vagy 12-dik nap azok- j nak iróköny veit szállására viteti, s miután azokat átnézte, | imitt-amott megveresténtázza, és aztán ismét visszaadja a hibákat elkövetett tanítványoknak, ezen tanári követeléssel : „nézzenek jól utána, hol és miben hibáztak" ! Igenis ! és ők — tudniillik a tanítványok — utána is néznek; de korántsem a hibáknak ; hanem csak iróköny veikben a tanár által szűkebben vagy bővebben juttatott veres tintának ! Miként csépeltetik itten ismét a már üres kalász ! — Végre sok irástanító, minden eddig említettek között legbölcsebben tesz , a mennyiben se a tanórán , se azon kivül, a régi tanmód szerinti Írásoktatásnál egyáltalában semmit se korrigál, és csak oda megy vele, hová a fölebb említettek. Es valójában, bogy Curtmannal szóljunk : „jobb teljességgel nem korrigálni, mint felületesen." Mindezek után most az a kérdés következik : „mi módon kell hát már az ujabb irtanmód szerint a növendékek írásait korrigálni?" Jó eleve felállítottuk már ezen alapelvet : „az iráselemeknek pontos és meghatározott megnevezése, s a képezési szabályok használata nélkül az irat igazítbatlan, és az is marad" *). Ezen elv tehát erősen áll. Már pedig csak arról szerezhetünk magunknak fogalmat, a mit megnevezhetünk, a mire szót vagy nevet tudunk; és csak azt korrigálhatjuk meg, a miről fogalmunk van, a mit ismerünk és megnevezni képesek vagyunk. — Ezen alapszik tehát az ujabb irtanmód szerinti irás-korrekturának valódi lényege. *) Most tehát fogjuk össze röviden az irásoktatásnáli taneljárás főcselekvényeit : minden tanítvány irókönyve olyan vonalakkal van ellátva, mint az irástanító fekete táblája, mely vonalak és térek megnevezését a tanítványok pontosan ismerik és tudják; valamint szintén mindenik *) Lásd e tekintetben az első közlést ily cím alatt „A régi és az ujabb irtanmód szerinti Írástanításról", mely van „Protestáns Egyhá'ai s Iskolai lap" első évfolyam 50, és 51-dik számában. **) Ezen pont igazsága, valamint általában a már közzétett ujabb irtanmód alapelvei ellen, minden ok ós megmutatás nélkül, legközelebb több tudós és magát tárgyavatottnak képzelt egyén — a mint erről értesülénk — felszólalt és azokat feleslegeseknek nyilváníták ; örömmel fogadjuk lapunk hasábjain, ha az illetők, vagy mindazok, kik ezen tanágban közlő szaktanárnál még otthonosabbak lévén a jobb és célszerűbb Írásoktatás kezelésénél — az ujabb irtanmód értelmében, — és pedig az itten közlöttekkel épen ellenkezőleg — sokkal kimerítőbb és világosabb tapasztalati adatokkal fogják az olvasó közönség figyelmét és helyeslését kiérdemelni. Szerk. növendék már ütemszilárd — ez itt annyit tesz, — miszerint tudja biztosan, hogy minden hajszálvonalra — a hetüknél — fel, minden megnyomott vagy erős vonásra pedig kezét le kell ereszteni, és erre a tanítónak, főleg a tanítás kezdetén főkötelessége felügyelni; különösen, midőn tanítványaival a levegőben irat (ilyenkor a növendékek mindnyájan a tollat helyesen kezökbe fogják, de ténta nélkül— és mint a némák és siketek előtt szoktuk tenni — levegőbe íratjuk velők a vonalat és betűt, később a szót is), szorosan ügyeljen fel, hogy azok kezöket pontosan és egyszerre a meghatározott idöhosz vagy mérték szerint, a zenészeiben levő taktussal egyezőleg fel- és lemozdítsák. — Míg ezt pontosan nem tudják tenni a növendékek, addig a tanító velők semmi alapvonás betüiratáshoz ne kezdessen.— Továbbá minden növendék egy és ugyanazon betűt, vagy szót irja, ezen betű vagy szó a fekete táblán a tanító által elébb pontosan nézleltetik, alapvonásaira elemeztetik, ezen alapvonások aztán pontosan megneveztetnek, s az eljárás, mely szerint az ép, tiszta- s jóalaku betűt kell irni, képczési szabálylyal részletesen előadatik; ekkor a tanító által ugyancsak a táblára ütemzéssel — ötször-hatszor ismételvén egy betűt — feliratik. Most már az ekként nézleltetett és felirt betű, vagy — később — szó a tanító által a tábláról hirtelenséggel letöröltetik, s a tanítványok az így szellemileg felfogott betűképet, vagy alakot ugyancsak ütemzéssel a tanító által lediktáltatva irókönyvükbe beírják. *) A tanítványok ezen írásánál vagy gyakorlatainál tüstént fognak mutatkozni hibák, az avatott irástanító előtt, még pedig számosan, melyeket nem egyes tanítvány, hanem a tanítványok többsége követett el. Ezeket „elökelőleg ural*) Igen helyesen tesz az Írásoktatás kezelésénél azon irástanító, a ki növendékeivel elébb próbalapon gyakoroltatja a nézleltetett betűt, szót stb. A próbalap ugyanis egy ív tiszta irópapiros negyedrésze. Ilyen lappal minden növendéknek és pedig minden tanórán el kell látni irókönyvét, — és rendszerint olyan nagyságura kell azt szabni, mint a milyen a növendék irófüzete. Ennek mint szintén az itató papirosnak — mely a próbalappal hasonló nagyságú, mindig a növen dék irókönyvében kell lenni. Ezen elájárás szerint tehát a próbalapon gyakorol előbb a növendék ütemzéssel minden vonást, minden betűt és szót — mindaddig, míg azt csak valamennyire jól is nem irja. Az irókönyvbe tehát csak ezután íratja be azt ugyancsak ütemzéssel a tanító. A próbalaponi Íratás és előgyakoroltatás azért is célos és szükséges az Írástanításnál főleg, hogy ez által már kezdetbe szokik a növendék keze és szeme a vonal nélküli Íráshoz. Ha azonban volna olyan tanító, a ki gazdasági szempontból nem szeretné a próbalaponi irást növendékeivel tétetni, — mely szempontot ugyan, ha nagyobb ós biztosabb előmenetelről van szó, mindig tartozunk feláldozni, — elhagyhatja és főleg igen szegény népiskolákban palatábláni Íratással ennek hiányát némileg kipótolhatja. Az itató papiros (Fluszpapier) a végre van a növendék irókönyvében, hogy midőn fordítnia kell, irata el ne törlődjék. Semmi esetben és teljességgel meg no engedje a tanító azt, hogy a növendék irataikra — mint rendesen faluhelyen, szokásban van — itatópapir helyett, bárminemű port is rá hintsenek. Ezen cselekvény a szépírás tisztaságával és szépségével merőben ellenkezik, s az iratvonalak tisztaságát lerontja, de különben is azon iskolákban, hol a növendékek már ütenyzéssel irnak minden betűt, egyáltalában alkalmatlan és céltalan dolog ez, főleg mivel időt sem vehet ennek megtételére a növendék a menynyiben egyiknek ugyanazon idő alatt épen annyit kellett leírni, mint a másiknak. Iyivánatos az írástanításnál végre még az is, hogy a tanórát megelőzőleg, terjessze ki figyelmét a tanító az Íróeszközökre és szerekre is, jelesen növendékeivel szépfekete és folyós téntát vétessen, — vagy ha ezt nem vehetnék másutt a növendékek — készítsen ilyet számukra, ugy szinte tollat és papirt az Íráshoz velők alkalmatosat használtasson. Óhajtjuk, hogy ezen jó célból származott intés néptanítóink által félre ne ismertessék.