Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-10 / 19. szám

nagyság jóság és hatalom elemei megvannak, még pedig a képzelhető legnagyobb mérvben : tehát Isten iránt begyelettel, még pedig a legnagyobbal tartozunk viseltetni ; és mivel istenhez, mint végetlen lényhez, a legnagyobb teremtés is mint véges semmivel sincs közelebb mint a legkisebb : ebből következik, hogy Isten iránt a fejedelem sem tartozik kisebb kegyelettel viseltetni mint a koldus. — Az Isten iránti kegyeletet vallásosságnak nevezzük. Az emberi kegyeletek csak akkor állhatnak szilárd alapon, ha sanctiojukat az isteni kegyelettől vagy a vallásosságtól nyerik. Minthogy a vallásos kegyeletnél a képzelödés főtényezö, tehát minden, a mi a képzelödést elősegíti, vagy az elöl az akadályokat elhárítja, növeli a vallásos kegyeletet is, főleg a míveletleu nagy tömegnél. Cselekszik tehát ezt a képek, szobrok, zene, homály, setétség, ismeretlenség, régiség. A vallásnak valamint egyfelől előnyére, ugy másfelöl hátrányára szolgál az, hogy tárgyai a tapasztalás alá nem esvén, benne a képzelődésnek szabad tér és játék engedtetik. Ebből következik ugyanis, hogy az valamint egy felöl tökéletesíthető, ugy más felöl elfajulható, helyt enged sok visszaéléseknek, a bálványozásnak és babonának, általában, hogy igen gyakori változásnak, átalakulásnak van alája vetve. Hogy a visszaélések és ártalmak a vallástól, a menynyire lehetséges, eltávolíttassanak és távol tartassanak, annak próbakövéül valami tapasztalás alá eső dolgot szükség felállítani. E próbakő egyéb nem lehet, mint az embernek földi jólléte és boldogsága : nemcsak az egész társadalomé, hanem annak egyes tagjaié is; viszont nemcsak az egyes tagoké vagy osztályoké, hanem az egész társadalomé is. Ennélfogva mennél inkább előmozdítja valamely vallás mind egyeseknek, mind nemzeteknek és az egész emberi nemnek szellemi és anyagi jóllétét, annál jobb és igazabb az : mennél jobban akadályozza, annál rosszabb és hamisabb. — Vallás nélkül ha egyes emberek eltudnának is lenni : de polgárisult álladalmak erősek, hatalmasak, virágzók nem lehetnek. Azonban a vallásos kegyeletnek kivált szükség és szorongattatás idején egyes emberek is nemcsak kárát nem vallják : hanem inkább igen nagy hasznát vehetik. A ki tehát ellensége Istennek, ellensége a társadalomnak, felebarátinak, sőt önmagának is. — Vallásos meggyőződés származhatik az emberben magában is : de az én meggyőződésemet más ember csak hit által sajátíthatja el magának. Hogy a vallásdolgairól beszéllőnek hitelt adjunk : arra megkívántatik, hogy az tekintélylyel birjon előttünk, avagy hogy az bizonyos nimbussal legyen körülvéve. Nimbust az embernek az ad, ha ö nem olyan, mint a többi közönséges emberek, ha azok közt rangra, hatalomra, gazdagságra, észre tudományra vagy testi erőre nézve kitűnik, ha továbbá azt mutatja, hogy ö nincs alája vettetve az emberi közönséges indulatoknak, megveti mind a gyönyört, mind a fájdalmat, — és még inkább ha azt hiszik, hogy nincs alája vettetve a természet törvényeinek sem, sőt inkább ő parancsol azoknak. Ily nimbussal veszik körül az embert a szüzesség, nőtlenség, bőjtölés, nélkülözés, testsanyargatás, csudatévő erők. A ki az iránt, a mi nem Isten, olyan kegyeletet mutat, milyen csak az Istent illeti, az bálványozó. A ki csupán a tekintélynek mindent vakon elhiszen, az bigot. A ki a természeti dolognak a természetinél nagyobb erőt tulajdonít, az babonás. — A ki azon hitben, hogy Istennek kedves dolgot cselekszik, olyan dolgokat követ el, a melyek vagy magának, vagy felebarátjának ártanak az, vakbuzgó. A ki magát Istennel oly szoros egybeköttetésben levőnek hiszi, milyet az emberi sors meg nem enged, az rajongó. Ha pedig mindazokat maga sem hiszi, csak mutatja mások előtt, ámító és képmutató. — Mint a melegség, a mely tárgyról átszivárog a vele érintkezésben levőkre vagy jövőkre, ugy a kegyeletes érzelmek kiáradnak azon tárgyakra, melyek az általunk tisztelt és szeretett tárgygyal valami egybeköttetésben vannak vagy voltak. Kiáradnak a személyről a dologra, az érzőkről az érzéketlenekre, az élőkről a holtakra, az ősökről az unokákra. Innen az ereklyék tisztelete, a temetőhelyek szentsége, az emlékszobrok és oszlopok. A ki valakit életében tisztelt, nem lehet, hogy azt holta után is ne tisztelje : a 1 ki a halottak iránt nem viseltetik kegyelettel : nem érzett | az kegyeletet az élők iránt sem. A régiség, mint valamely nagyító üveg növeli az utódoknál az eldödök iránti kegyeletet. Ezért tartatnak sokaktól a régiek különbeknek a maiaknál. így lettek hajdan sok hősökből, hires vezérek: bői, királyokból félistenek. Sőt a régiség és roppant kiterjedés, a kitűnő nagyság, szépség, hasznosság, szokatlanság képesek bennünk kegyeletet gerjeszteni az érzéketlen dolgok iránt is. így rezgi keresztül idegeinket szent borzadás egy végetlen rónának vagy a tenger határtalan síkjának vagy roppant magas hegynek, vagy régi várnak vagy gúlának , vagy szokatlan állatnak, növénynek, ásványnak vagy természeti tüneménynek látására. —Egyébiránt mint a nap fénye elnyomja a csillagokét : ugy a nagy és erős kegyelet elnyomja bennünk a kisebbeket. — Valamint a környezettnek tekintélye és fénye, fényt vet a környezőkre : ugy viszont a környezet fénye emeli a környezettnek tekintélyét, ha csak azok egymással nevetséges ellentétben nem állanak, p. o. pompás ruha idomtalan test, vagy delitermet rongyos öltöny stb. Valamint minden más érzelem, ugy a kegyelet is ki szokta magát mutatni küljelek, nevezetesen banghordozás, beszéd, testmozgás, fő és térdhajtás, arcraborulás stb., mindenek felett pedig tettek, ajándékok és engedelmesség által. Innen a különféle cerimoniák, áldozatok, ünnepek, énekek, magasztalások, dicséretek, hálaadások. A hol ily küljelek nincsenek : nincs ottbelérzelem vagy kegyelet sem : azonban a küljelek még magokban nem bizonyítják e belérzem jelenlétét, mert származhatnak ezek képmutatásból, hízelgésböl, ámításból, gúnyolódásból, félelemből, kénytelenségből vagy csupa gépies szokásból |s

_ Az érzelemnek nem egyszeri vagy olykori fellobbanása, hanem folytonos csendes lángolása teszi a kegyeletet. Miként tehát a tűznek, hogy el ne aludjék, táplálékra van szüksége : ugy a kegyeletnek is. Táplálékot a tapasz: talás aláeső tárgyak magok adhatnak, ha nagyságukat, jóságukat és hatalmukat velünk folytonosan éreztetik. Az értékek alá nem eső tárgy vagy az Isten iránt pedig ugy tartatik fen a kegyelet, ha az ö Felsége tökélletességeiről és munkáiról gyakran elmélkedünk, olvasunk, emlékeztetünk és az ő iránta való engedelmeségben gyakoroltatunk. Erre' valók és ezt eszközlik a vallásos szertartások, az j xinnepek, a közönséges és magános istenitisztelet, éneklés imádkozás, bűnbánat, urasztalhozi járulat, alamizsnálkodás. Ezek kegyeletes érzelmet senkibe nem önthetnek, hanem csak a már létezőt tartják fen, és erősítik meg. Ezeket a. o. csak ott is akkor célszerű alkalmaznunk, a hol és a mikor a kegyeletes érzelmek létezéséről bizonyosak vagyunk, különben az efféle küljeleknek semmi erkölcsi becsök nem leend, sőt inkább azok által az ember géppé alacsonyíttatik. Legcélszerűbb minden nemzetnél a kegyeletes érzelmek oly küljeleit hozni be és szentesíteni a törvény | és szokás által, a milyenekkel az a maga természetéhez képest szokta nyilvánítani a tisztelet, szeretet és félelem indulatit. Mihelyt valamely kegyeletes érzelem felébred a szívben, mindjárt szükséges azt küljelek által táplálni és erősíteni. Mennél korábban kezdődik valamely kegyeletes | érzelem és mennél tovább tart, annál erősebb és annál nehezebben enyésző az. És így a gyermekkori kegyeletek legerősebbek. Ha azt akarjuk, hogy a vallásos kegyeletek erősek legyenek : a gyermeki szívben kell azokat felgerjeszteni és folytonosan táplálva, nem kell hagyni kialudni, így van a dolog a kegyeletek egyéb nemeire nézve is. A kegyeletes érzelmek küljeleit mutogathatjuk és szokták mutogatni az emberek akkor is : midőn bennök semmi valóságos érzelem nincs, vagy ha volt valamikor, régen elröpült. Történik ez részint gépies szokásból, részint azon hibás véleményből, hogy a küljeleknek érzelem nélkül is van becsök; részint azon fél elemből, hogy a kiilj elek el mulasztása vagy megtagadása azoktól, kik azt megvárják, és a kiknek módjuk vagy hatalmuk van ártani, haragot von maga után