Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-05-10 / 19. szám
a megtagadóra. Az emberek szeretik egymást kölcsönösen csalni és ámítani. Azonban a tartalom nélküli külformának okos és jólelkű ember előtt nem lehet semmi becse : a szellemet, mely a testből kiröpült: abba többé semmi pézsma vagy galvanismus vissza nem idézi; a lelketlen testnek előbb utóbb meg kell rothadni és porrá kell lenni. Azon legyünk a. o., hogy igyekezzünk magunkat a kegyeletre minél érdemesebbekké tenni a valóságos erkölcsi és szellemi nagyság megszerzése, az önzetlen jóság, és a nálunk levő testi és lelki erőknek a közjóra fordítása altal. Azok iránt, kik a mondott tulajdonokkal birnak, viseltessünk érdemeikhez illő kegyelettel, s azt mutassuk ki külső jelek által is. A vallást pedig vagy isteni félelmet nézzük ugy, mint minden kegyeletnek belső szegletkövét, erre építsük a magán- és közboldogság azon templomát, melyen a pokol kapui diadalmat nem vehetnek! Kulifai Zsigm., kúnhegyesi leik. BELFÖLD. Pest. (A dunamelláki ref. egyházkerület közgyűlése). Május 2-ikán kezdődött a dunamelléki ref. egyházkerület gyűlése Pesten, h. superindendens főt. Báthori Gábor és mélt. gr. Ráday Gedeon, mint legidősb s. gondnok elnökletök alatt, nagys. Péchy pestmegyei főnök ur mint orsz. fejed, biztos jelenlétében. Szokott imával nyitá meg h. superintendens ur a gyűlést. Egyh. kerületünkben a minden évben tavaszszal tartatni szokott első és második kápláni vizsgák a gyűlést megelőző napokban történvén, ezek eredménye, s ezzel öszszefüggésben a vizsgáló bizottmánynak azon javaslata, hogy jövőben hasonló vizsgák a papi hivatal egyházi és társadalmi nagyfontosságának megfelelőbb szigorral tartassanak — felolvastatott. Az első kápláni vizsgát tizenketten, a másodikat tizenöten tették le, ez utóbbira előállottak közül öten mint gyenge készületüek, visszavettetvén, jövő évi vizsgálatra utasíttattak. A gyűlés ekkor egy órai időre megszakadt, ez alatt h. superint. ur s esperes urak által a második vizsgát letett egyének papi pályára való ünnepélyes felavatása történt. Ezután a múlt évi septemberi e. ker. gyűlés által az e. kerületben lévő gymnasiumok, praeparandiák, theol. intézetek anyagi állásának megvizsgálására s a pesti és kecskeméti papnövelde egymáshozi viszonyának megállapítására kiküldött iskolai bizottmány jelentése olvastatott fel. A bizottmány által a nevezett rangú tanintézetekről történt jelentések részint kielégítőknek ismertettek el, részint a mennyiben ezek az anyagi erő kimutatására vonatkozólag hiányt, kételyt mutattak fel, az illető tanintézet elöljáróságához kellő intézkedés eszközlése végett küldettek határoztattak. A kecskeméti és pesti theol. intézetek közötti viszony, mint már sokszor ugy most is némelyek által szőnyegre hozatván, határozatilag kimondatott, hogy a két intézet egymáshozi viszonyát az 1857-diki suplis végzés szabályozza, azonban a két főiskola közti határvonalok pontos megjelölésére egy bizotttmány neveztetett ki, s ennek csatlakozván hozzá tagok a nevezett két főiskola kormányzö testületeiből is utasításul adatott módokról, eszközökről gondoskodni, melyeknek felhasználása által a pesti prot. papuövelde országos prot. legfőbb tanintézetté nőheti ki magát. Az iskolaügyben hozott egyéb nagyfontosságú határozatokról annak idejében majd bővebben. Világi elnök gr. Ráday ő méltósága fölémlíté, hogy febr. 20-kán a haza a magyar prot. egyház s legközelebbről egyh. kerületünk egyik kitűnő munkását veszíté, annálfogva indítványozá, hogy néh. Irinyi Jözsef-nek emlékezete. az e. kerületi jegyzőkönyv lapján is elhunyt jelesünkhöz méltó sorokban örökíttessék, s a gyűlésnek részvevő fájdalma a legméltóbban gyászoló édes anyjához küldendő külön levélben is kifejeztessék. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Olvastatott az a.-baranyai e. megyei gyűlésnek a nazarénusok ügyében tett előterjesztése, melyben előadja, hogy a nép kezdi gyengeségeiket kiismerni s ha a m. kormány is figyelemmel tartja őket, rövid időn el fognak enyészni. Az e. megyei gyűlés az oly gyülekezetbeli lelkészeknek, melyekbe a nazarénismus bekapott kötelességökké teszi, hogy e jámbor tevelygés ellen belátásuk, tapintatuk szerint teljes erélylyel működjenek. — Az e. ker. gyűlés ez intézkedést pártolja s azt rendeli , hogy az illető lelkészek az esperesi hivatal utján eljárásuk sikeréről a superintendensi hivatalhoz időről időre jelentést tegyenek. Mint halljuk a nazarénusok több felső megyékben, sőt Pesten is jelentkeznek, ez mindenesetre komoly jelenség és figyelmeztetés, hogy talán necsak anazarenusokban hanem közelebb is keressük és hathatósan orvosoljuk jó idejében a betegséget! A főt. egyh. kerület a conventi levétárnak rendbeszedésére megbízott küldöttség jelentése koronként bevárandónak lévén határozva, jelentetett, hogy Irinyi József ur egyik megbízott tag közfájdalomra meghalálozván, a munka megakadt. A jeles férfiú halálán fentebb már kifejezett közfájdalom ismétlése mellett, a boldogult helyébe nt. Filó Lajos egyh. k. aljegyző ur közakarattal kineveztetett, ki is a benne helyezett közbizalmat megköszönvén, a munkára ajánlkozott. A népiskolák rendezése végett tervkészítéssel megbízott választmány, m. évi septemberi gyűlése által utasíttatva az egyetemes iskolai választmány üléseiben részt vett s a közös tanácskozmányban történt megállapodásokat s intézkedéseket nt. Török Pál, mint bizottmányi elnök, bemutatván, jelentette, hogy a népiskolai szervezet kellő számú példányai illető esperes uraknak átszolgáltattak, továbbá, hogy miután az eddig működött biz., kiküldetését bevégezvén, leköszönt, az egyetemes népiskolai választmány által megállapíttatott alapszabályok szerint, a választmánynak évről évre folytatandó működése tekintetéből két egyházi és két világi rendes tag s ugyanannyi pótló tagok 3 évre választandók. Az egyh. ker. gyűlés a választmányi alapszabályok értelmében történendő rendes választások megtételeig ideiglenesen az eddig működött 5 tagot meghagyván, azokhoz még Csengeri Antal, Filó Lajos és Warga János urakat választá. A 8 napig tartott gyűlésen előfordult számos helyköri ügyeit mellőzve ezek voltak a közérdekű tárgyak, melyekben intézkedés történt. rJD A « JL. Az összes prot. missiók története, s jelen állások rövid vázlata. (Folytatás.) Midőn azonban, kimondott alapelvétől eltávozva, e társaság inkább a püspöki egyház elveihez kezdett alkalmazkodni : 1799. ápril 12-én egy uj társaság alakult meg „Church Missionary Society for Afrika and the East" címmel. Keletkezése után még 3 évvel is csak 911 font sterling volt évi összes jövedelme : ellenben 1857-ben 135,748 font sterlingre emelkedett az. A múlt évben volt a társaságnak 218 rendes missionariusa, 2093 segédje 129 főállomáson. Ezen missio iskoláiban tanul összesen 34,000 fi- és 8000 leánygyermek. Tagja lehet a társaságnak, ki vagy évenként egy guineet fizet, vagy hetenként 1 schillinget gyűjt. 1825. óta van e társaságnak missiointézete Londonban; melybe évenként 50 növendék vétetik föl.